Huber Zoltán
Rendszeren kívül, minimális
pénzből itthon is lehet jó filmet csinálni.
A harmincadik születésnap környékén általában eljön az
első komolyabb számvetések ideje, ezért aztán törvényszerű, hogy egyre több
Y-generációs közérzeti jelentéssel találkozhatunk mostanság. Míg tőlünk
nyugatabbra az énkeresés és öndefiniálás még mindig inkább a kusza szakmai és
magánéleti problémákkal egyenlő, Európa keleti felén az univerzális nemzedéki
bonyodalmak felett folyamatosan ott villog a „menni vagy maradni” nagy
dilemmája. Bár az elvándorlás témája szerencsére egyre hangsúlyosabb a hazai
fikciós filmekben, óriási súlya miatt még mindig hiánypótlóak a kérdést boncolgató
alkotások (A dokumentumfilmben, mindenekelőtt a 2012-ben elindított Menjek/maradjak dokumentum-sorozatnak
köszönhetően, egy fokkal jobb a helyzet.)
Túri Bálint Márk játékfilmes bemutatkozása, a hazai finanszírozási
rendszeren kívül készült és önállóan forgalmazott Legjobb úton persze
jóval többről szól, mint a jóléttel csábító külföld és az itthoni boldogulás
kilátástalanságának kínzó kontrasztjáról. A rendező és a főszereplő-zeneszerző
Cservenka Ferenc közösen írt történetében az a legjobb, hogy egy életszagú figurán
és remekül megtalált szituáción keresztül, kínos erőlködés vagy mesterkéltség
nélkül képes felvillantani az útkeresés jellegzetes kihívásait. Önjelölt zenész
hősünk több évnyi sodródás után, egy újabb vízumra várva kénytelen néhány hetet
otthon tölteni, kényszerűen szembesülve azokkal a konfliktusokkal és
kihívásokkal, melyeket addig épp az állandó úton levéssel próbált feledtetni.
A Legjobb úton különleges road movie, hiszen annak
ellenére, hogy az utazás a film központi motívuma, a főszereplő tulajdonképpen
végig egy helyben toporog. Igaz, néha vonatra vagy buszra száll és különféle
magyar települések között ingázik, de valójában nem jut el sehova, hisz a
döntései elől bujkálva két világ között ragadt. A szülői ház, a gyermekkor
helyszínei afféle purgatóriumként működnek, ahol mintha megállna az idő, a
várakozó álláspontra helyezkedő, passzívan sodródó hős körül sorra bukkannak
fel az életét meghatározó emberek. A film legnagyobb erénye, hogy képes a
sajátos érzelmi állapot hangulatát megragadni és azt a nézőre is át tudja ragasztani.
A ráérősen hömpölygő fekete-fehér képeket álomszerű
színes animációs betétek ellenpontozzák, a finoman lüktető kísérőzenét a női
főszereplő Walters Lili dalai egészítik ki. A mindent átható céltalanság
keserédes szépsége folyamatosan ott lappang a figurákban, ahogyan a bénító
bizonytalanság is mindvégig vibrál, így a szláv baráthoz hasonló elnagyoltabb karakterek,
az olykor papírízű párbeszédek és a hirtelen lezárás sem zavaróak. A Legjobb
úton őszintesége és hitelessége persze már csak azért is adott, mert az
alkotók a megélt tapasztalataikból építkeznek és érezhetően a saját léthelyzetükre
reflektáltak.
A film világa és létrejöttének körülményei organikusan
kapcsolódnak össze, ami jótékony hatással volt a végeredményre. A bő hatvan
perces alkotás teljes egészében a megszokott gyártási kereteken kívül készült és
a forgalmazása is önerőből szerveződik. A vállalkozás még 2014-ben, a rendező külföldi
tanulmányai alatt, a Holland Filmakadémia mesterképzésén, diplomamunkaként
indult és az elhúzódó utómunka miatt három évig tartott befejezni. A nyitóképen
angolul megjelenő cím (No Place Like
On The Road) így
akaratlanul is aláhúzza a szereplőket (és nyilván az alkotókat is) kísértő
döntéshelyzeteket.
Az egyszerre kicsi és torz hazai filmgyártásban, ahol a
pénz szinte mindig felülről lefelé csordogál, nem állami forrásból csak elvétve
készülnek valóban jó filmek. A máshol kimondottan hívogató „független” címke
itthon inkább negatívan cseng, a Legjobb úton létrejötte így már
önmagában azért is örömteli, mert egy nagyon fontos alternatíva életképességét
mutatja és a vetítések esemény-jellege miatt a film remélhetőleg a közönségét
is gyorsan megtalálja majd.
Túri Bálint Márkék példája látványosan bizonyítja, hogy a
megfelelő téma, műfaj és stílus megtalálásával (plusz nyilván rengeteg baráti
segítséggel és extra munkával) igenis ki lehet kerülni a mikroköltségvetés csapdáit.
Az pedig külön öröm, hogy a rendező saját bevallása szerint a következő filmjét
mindenképpen itthon szeretné megcsinálni, akár a hagyományos módon jön össze
neki, akár nem.
Legjobb úton – holland-magyar, 2017. Rendezte: Túri Bálint
Márk. Írta: Cservenka Ferenc és Túri Bálint Márk. Kép: Kóródi Dámiel. Vágó:
Kővári Szabolcs. Zene: Cservenka Ferenc. Producer: Böszörményi-Nagy Orsolya. Szereplők:
Cservenka Ferenc (Nándi), Walters Lili (Szilvi). 63 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13506 |
