Kránicz Bence
Fenegyerek fénykora
Brian Michael Bendis író 18 évi
közös munka után igazolt át a Marvel kiadótól a DC-hez. Döntése érthető, a
Marvelnél jóformán mindent megírhatott, amit csak akart. Most, hogy ottani életműve
lezárult, már kijelenthető, hogy legnagyszerűbb sorozata a kétezres évek
közepén megjelent Fenegyerek volt, ez
a lélektanilag és szociológiailag egyaránt megalapozott, okos, komplex
szuperhősnoir, amely eleinte a krimi, később egyre inkább a gengsztertörténet
zsáneréhez került közel. Ha filmes párhuzamot keresünk, nem túlzás a Fenegyereket a Dróttal együtt emlegetni. Magyarul ezek a történetek az utóbbi
évektől jelennek meg, az új kötetben éppen a Vezér tér vissza, akit nemrég
saját fia és felesége próbált eltenni láb alól. A maffiózó most egyszer és
mindenkorra leszámolna Fenegyerekkel. Az erkölcsi kérdésekről, hatalmi
játszmákról, sőt párkapcsolati dinamikákról szóló sztori Alex Maleev sűrű,
fojtogató atmoszférát teremtő képei miatt szinte zsigeri hatást vált ki –
Bendisék Fenegyereke kihagyhatatlan
darab, a szuperhősműfaj kortárs csúcsa.
Brian Michael Bendis – Alex Maleev: Fenegyerek – Hatalomátvétel.
Színes, puhafedeles, 112 oldal. Kiadó: Kingpin.
Vámpírvadászok Afrikában
Az olasz Dampyr sorozat új kiadójának bevált a rendezvényes és könyvesbolti
terjesztés, ezért a Dylan Dog mellett
ezzel a fumettóval is hosszabb távon
terveznek. A kétrészes A csontvázak partjával
vissza is kanyarodtak a kezdetekhez, az eredeti széria 6-7. epizódját
fordították le. Ez nem zavarja az olvasást: a Dampyr, miként élőhalottakból és félvámpírokból toborzott
szereplőgárdája, bizonyos tekintetben időn kívül áll, csak a karakterek
viszonyaiból derül ki, hogy hőseink nem olyan rég verődtek össze.
Az aktuális fenyegetést egy
Namíbiában rejtőzködő vérszívó jelenti, aki gyémántbányájában sanyargatja az
uralma alá került szerencsétleneket. Az embereken élősködő vámpír figurája a
helyszín miatt az afrikaiakat kizsákmányoló fehér emberrel kerül párhuzamba, az
író, Mauro Boselli azonban tartózkodik a helyi társadalmi viszonyok mélyebb
elemzésétől, és inkább a véres leszámolásokra koncentrál. Ez utóbbihoz a főhős,
Harlan és társai kéretlen segítséget kapnak a namíbiai térség fekete
ősvámpírjától. A kevés meglepetést tartogató akcióhorrort leginkább az
aprólékos, realisztikus rajzok miatt érdemes elolvasni. Maurizio Dotti nemcsak
az árnyékokat, fényeket használja virtuóz módon, hanem az arcszőrzetek,
frizurák és különféle ruhaanyagok ábrázolását is nagy kedvvel oldotta meg,
kezdő grafikusok rengeteget tanulhatnak tőle.
Mauro Boselli – Maurizio Dotti: Dampyr – A csontvázak partja.
Fekete-fehér, puhafedeles, 188 oldal. Kiadó: Frike.
Még egy vámpír
Nem számoltam meg, de az utóbbi
pár évben alighanem Koska Zoltán készítette el a legtöbb képregényoldalt fiatal
alkotóink közül. Legújabb füzetének már a címe is mutatja, hogy tét nélküli „örömképregényről”
van szó. A Wérengző Walken Wámpír
Wejtélyében a legutóbbi Koska-művekben megismert debil nyomozócsapat tér
vissza, hogy összefussanak a vámpírrá vált, esetleg csak vámpírnak öltözött
Christopher Walkennel. A habkönnyű kergetőzésből álló sztori leginkább a jeles
színész előtt tett főhajtásként értelmezhető, valamint bizonyítja, hogy Koska a
cikkírással töltött csütörtök délelőttömből is szórakoztató képregényt tudna
csinálni. Lelkesedése és formaérzéke előtt le a kalappal, de nem elég szigorú
szerkesztője saját magának: ezt a viccet nem sok értelme volt negyven oldalon
át húzni. Alig várom, hogy Koska Zoltán igazi történetmesélő képregényt
készítsen, és ne kocsmai beszélgetésekben felmerülő poénokra pazarolja
kivételes tehetségét.
Koska Zoltán: A Wérengző Walken
Wámpír Wejtélye. Fekete-fehér, irkatűzött, 44 oldal. Szerzői kiadás.
Új stripek a Filmvilágban
Dudás Győző sorozata után
2018-ban Lénárd László képregényeit közöljük a Papírmozi rovatban. Az író-rajzoló nem feltétlenül egyes filmekre
koncentráló, inkább a mozgókép működéséről, a filmek iránti rajongásról szóló,
vicces képsorokat ígér. Ezeket a digitális Filmvilág
olvasói színesben is láthatják, a színezés Koska Zoltán munkája.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 64-64. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13505 |