Soós Tamás Dénes
„ Ezt nem lehet
lágyszívűre csinálni. Mert a világ nem olyan.”
A Félvilág és A martfűi rém
után újabb múlt századi gyilkosság kerül mozikba. A fehérterrorista csendőr, az
egykori prostituált, és az általuk behálózott hentes történetéből Szász János
forgatott húsba vágó drámát.
*
Már főiskolásként megfilmesítetted a Léderer-ügyet. Mi fogott meg
annyira benne, hogy 30 évvel később visszanyúlj hozzá?
Hogy van egy ember, akit
kétszer-háromszor is meg lehet ölni. Tudja, hogy el fog pusztulni, de dolgozik benne
valami őrület, amitől nem nyugszik, és meg akarja szerezni azt a nőt magának. A hentes, a kurva és a félszemű számomra
egy Csodálatos mandarin-történet, amelynek
csak másodsorban érdekelt a brutalitása, elsősorban a szenvedélye fogott meg.
És az, hogy olyan filmet csináljak, amelyben a szereplők nem lesznek
szimpatikusak, mert becsapják egymást, hogy feleljenek a mai kor kihívására: a
pénzre, az átverésre, az árulásra.
Léderernét mégis közelebb hoztad a nézőhöz: neki olyan érzelmei,
kiszolgáltatottsága van, amihez lehet kapcsolódni.
Gryllus Dorkával egészen
különleges módon dolgoztunk együtt. Az utolsó pillanatban került be a filmbe,
és azt mondta, nem akarja elolvasni a forgatókönyvet, mert nem akarta tudni, mi
fog történni: el akart veszni a szerepben. Életem egyik legszebb munkája volt
ez színészekkel. Dorka, de Hegedűs D. Géza és Nagy Zsolt is közel engedte
magához a figurát, a jeleneteket pedig laborban kísérleteztük, csiszoltuk ki.
Előfordult, hogy szóltam Gézának, hogy ordítsa le Zsolt fejét, és ő
leordította, hátha megszületik valami a pillanatban. Ez a bizalom: a színész
odaad egy erős pillanatot a rendezőnek, ami esetleg rossz, de tudja, hogy akkor
nem fogja bevágni, ha viszont jó, akkor él vele.
Gryllus Dorka ezt úgy fogalmazta meg, hogy túltoltad őket a
határaikon.
Nem akartam elleplezni a
történet brutalitását. Egy érzékeny színész pedig kiakadhat azon, hogy órákon
át Hegedűs D. Géza testrészeit kell aprítani, vagy öt-hat férfi izzadt testét
viselni magán három napon keresztül. Ezeknek a helyzeteknek a zavarán át
kellett esni, de épp azért volt jó a munka, mert olyan periódusban
találkoztunk, amikor ők is kíváncsiak voltak rá, mi van a határaikon túl.
A nagy füzetet és a Wittman fiúkat is az a kritika érte, hogy nem lett olyan nyers, erős, kegyetlen,
mint az eredeti szöveg. Most viszont nem fogtad vissza magad, és mindent
megmutatsz: lefejezést, feldarabolást, koponyába állított fejszét, állatias
szexet.
A Wittman fiúk kapcsán nem érzem igazságosnak a kritikát, A nagy füzetnél viszont valóban
kihagytunk jeleneteket. De nem azért, mert szemérmes rendező lennék, hanem mert
nem lehetett megcsinálni. Amikor Kovács Lajos vallatta a gyerekeket, arra
gondoltam, vigyenek el a rendőrök, hogy ilyen filmet csinálok. Minden reggel
véresre festették őket, a jelenetben pedig úgy ütötték, vallatták a gyerekeket,
hogy zokogtak, mert átélték ennek a borzalmát. Hogy mi a brutális egy filmben,
az kívülről másnak tűnhet, mint a forgatáson. A gyerekekkel való munka sokszor
határt szab egy rendezőnek. Japánban így is kivágták a felét annak a
jelenetnek, amikor a fiúk együtt fürödnek a lánnyal. Ez a film nem ért volna el
addig, ameddig, ha durvább ennél. A
hentes, a kurva és a félszemű viszont nem irodalmi mű alapján készült, és tudtam,
hogy ezt nem lehet lágyszívűre csinálni. Mert a világ nem olyan. Hanem rohadt,
kegyetlen, szemét, közömbös. Az emberek megnézik a neten, ha felrobbantanak
háromszáz embert, de ha feldarabolnak egy műhullát, és gumikést állítanak egy
színész fejébe, azon már kiakadnak. Ez még mindig hatni tud rájuk.
Kiábrándultabb vagy, mint akár négy évvel ezelőtt?
Változom. Hatvanéves
leszek, és már nincs időm figurázni, olyan filmet csinálni, amivel csak a nagy
lóvét söpröm be. Engem a kihívások érdekelnek. Sok helyen jártam, sok szépet
csináltam, és sok mindent elrontottam. Most ott tartok, hogy jó bátornak lenni.
Mert előfordult, hogy nem voltam az.
Mikor?
Például A nagy füzetben. Nem voltam elég bátor kiállni
dolgokért, vagy abbahagyni az egészet. De ezek inkább csak érzések. Van egy
családom, rendezek színházban, és ez biztos hátteret ad. A film az én őrült
szenvedélyem. Abban nem akarok mérsékletet tanúsítani.
Úgy érted, meg se kellett volna csinálni A nagy füzetet?
Meg kellett, mert sokat
tanultam belőle, és mert meglepő volt az útja. Azt hittem, hogy bemutatjuk, és
utána kész, ember nem fogja megnézni, és ez így van jól. De sokan értékelték azt
a filmet. Magától jutott el oda, ahova: ha nyomták volna, az öt Oscar-jelölt
közé is bekerült volna. Fontos volt az is, hogy találkoztam a két Gyémánt-fiúval,
akik egy messzi faluból és nehéz családi helyzetből jöttek, de a film után
kaptak egy lehetőséget a kitörésre: találtunk nekik egy kollégiumot. Egyikük
élt is vele. A nagy füzetben
csodálatos volt, amit a színészekkel, Molnár Piroskával, és a remek nemzetközi
csapattal együtt alkottunk, az elkészítése viszont maga volt a pokol, mert a
két vezető producer egyszerűen magamra – magunkra – hagyott. De erről nem
akarok többet mondani.
Milyen ajtókat nyitott ki előtted a film sikere?
Az összes ajtó kinyílt, amikor
bejutottunk a kilenc közé a legjobb külföldi film kategóriájában, és az összes
bezárult, amikor nem válogattak be az öt Oscar-jelölt közé. Azt rossz volt
megélni. Szívesen mentem volna Amerikába, előtte 13 évig tanítottam ott. Pár
évvel ezelőtt is úgy volt, hogy családostul kimegyünk, mert kaptam egy
ajánlatot a Yale-től. Ezen a fakultáción élethosszig szólnak az állások, és hát
ez a világ legjobb drámaiskolája. Végül nem én kaptam meg az állást, pedig már
a lakásokat nézegettük. Jobban is fájt, mint hogy az ügynökök rám csapták az
ajtókat.
Angliában azért sínre került egy filmed, a Cross My Mind.
A női főszereplő megvan,
de kiesett a fiú, Jack Lowden, aki nagyon tehetséges, lecsapott rá Spielberg is.
Erre mindig készen kell állni. Hatalmas kitartás kell egy filmhez, menni mindig
külföldre, három-négy napot dolgozni a színészekkel, majd várni, összeáll-e a
produkció. Nem is árulom el, kié most a főszerep, mert lehet, hogy holnap kiesik.
Sokáig Kristin Scott Thomasé volt, aki imádta a forgatókönyvet, de aztán
kiszállt. Erotikusan túlfűtött sztori ez egy ötvenes nőről, aki egy fiatal
barátnőjét, egy kvázi-prostituáltat helyettesít egy vak katonánál, aki a
hazatérése után összekeveri őket. A nő már nem hisz abban, hogy szép lenne és
izgalmas, de a fiatal fiú szemében érdekes és gyönyörű, ezért belemegy a
játékba.
A szenvedély, a kívánás A
hentes…-ben is hangsúlyos: Hegedűs D.
Géza olyan kiskirály, aki mindent bekebelez, amire ráveti a szemét. Hegedűs
húsz kilót hízott a szerepért, de Nagy Zsolt is elváltozott: sebhellyel az
arcán játszik, olyan vágás fut végig a szeménél, mintha náci lenne egy
hollywoodi filmben. Miért volt fontos, hogy fizikailag is elváltoztasd a
külsejüket? Ezzel is archetipizálni akartad a történetet?
Abszolút. Nem finom
lélekábrázolásra törekedtem, hanem egy durva történetet próbáltunk kifaragni. A
világ tele van borzalmas bűnökkel, bűnügyekkel. Csak nyisd ki az újságot.
Minden a lóvéról szól és a kapzsiságról, a kapcsolatok végletesek, piásak,
nyomorultak, kétségbeesettek, a színészek külseje pedig a szélsőséget kell,
hogy visszatükrözze. És hát nem akartuk langyunalomban tartani a három figurát.
Három vámpírról van szó, aki mindig csak elvesz a másiktól. Becsapják egymást
folyamatosan. Adni nem tudnak – talán csak a nő.
Egy év alatt két kiskirály is felbukkant a magyar filmben, aki
mindent behabzsol, úgy uralkodik a környezetén: Rudolf Péter után Hegedűs D.
Gézáé is remek alakítás. Nem kaptál a fejedhez az 1945 láttán, hogy elsütötték
a karakteredet?
Engem ez nem izgat. Egy
filmnek megvan a maga útja; a lényeg, hogy sokan megnézzék. Amikor az Ópium kijött, én voltam a legbüszkébb
ember a világon. A lányom a Politechnikumba járt, és amikor egyszer hazavittem,
az egész iskola rohant felém, mert el akarták újságolni, hogy látták az Ópiumot. Még nem voltak 16 évesek, de
abban a filmben rejlett valami tabu, ami megragadta őket. Hatvanezer nézője
volt a filmnek, ennek több mint hetven százaléka 16 év körüli. Remélem, A hentes… is eljut ide, és megnézik a
fiatalok; és azt is, hogy most végre megcsinálhatom az Utas és holdvilágot, mert ez a mai generációnak kulcsregénye.
Feldolgoztam volna húsz éve is, de a jogok egy másik rendezőnél voltak, aki nem
csinált belőle filmet. Két éve lejártak a szerzői jogok, úgyhogy be is adtam
rögtön a pályázatot, de visszadobták. Mérgelődés helyett elgondolkodtam rajta,
miért, és rájöttem, hogy fontos lenne kooperálnom fiatalokkal, ezért a TÁP
Színház-as Vajda Vili mellett a tanítványommal, Nagy Lilivel, és a lányommal,
Hannával kezdtük el írni. Megkaptuk a támogatást a forgatókönyvre, és egy olasz
koprodukciós partnert is találtunk. Merészen szeretnénk bánni a regénnyel. A hentes… egy szépen fotografált
fekete-fehér film, az Utas és holdvilágot
viszont őrült, elmebeteg képekben kell feldolgozni. Bertolucci – lenyilatkozta
– sosem csinálta volna meg az Álmodozókat,
ha nincs ez a regény: abban gyakorlatilag az Ulpius-ház kel életre.
A fekete-fehér képi világgal ellene dolgoztok annak, hogy minél
többen megnézzék A hentes…-t.
Kezdettől fogva
fekete-fehérnek képzeltük el: vissza akartunk menni a régi világba. Ugyanakkor a
film maga nem régies, nem konvencionális, mert akkor nem csináltak ilyen
filmeket. Ha színesben forgatjuk, túl durva lett volna. Akkor nem 18-as, hanem
25-ös karikát adnak neki. A fekete-fehér színvilág elemelte, eltolta a balladák
felé. Nem annyira reális, inkább egy kis költészet van benne.
A karaktereid általában háború előtt (Wittman fiúk), alatt (A
nagy füzet), vagy után léteznek (A
hentes…), mintha a világégés lenne az
alaptapasztalatuk.
Én ‘58-ban, a forradalom
után születtem: azóta háború nem volt, csak a rezsimek váltják egymást. A
szüleim erősen érintve voltak a II. világháborúban, ezért engem a kíváncsiság
és a lelkifurdalás is hajt, hogy visszanyúljak arra a területre, ahol nem
járhatok. De közben rettenetesen vágyom arra, hogy mai filmet csináljak. Tervezek
egyet Dragomán György Kalucsni című
novellájából, amely Ceaușescu bukása előtt játszódik, és egyet a nyilas uralomról
az Orgia című regényből, de az angol
film, a Cross My Mind már jelen idejű
történet. Jellemzően a külföldi filmterveim a maiak.
Sokáig azt mondtad, nem akarsz jelen idejű filmet csinálni, mert a
stilizáció felé hajlik a kezed, és a múltbeli történeteket könnyebb elemelni.
Nekem nagyobb kihívás
mai filmet csinálni, mert nem találtam meg hozzá az irodalmi alapanyagokat;
talán nem is kerestem igazán. Ami ma van Magyarországon, ahhoz egyébként sem
akarok hozzászólni, mert remélem, hamar elmúlik, és akkor nincs értelme pénzt
és időt vesztegetni rá. De hogy melyik film lesz „mai”, az nem attól függ,
mikor játszódik. Az Utas és holdvilág
szerintem nagyon mai lesz, és ezt mondták a Woyzeckre
is, mert úgy vélték, fantasztikus parabolája a kommunista rendszernek. Pedig
akart a fene parabolát csinálni.
Volt, amikor parabolát akartál forgatni?
Igen: most. Ebből a
filmből remélem kiderül, milyen az a kor, amiben élünk.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
![]() | offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 34-36. old. |
![]() | online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13501 |