Gelencsér Gábor
Magyar, 1947. Rendezte: Radványi Géza. Szereplők: Somlay Artúr, Gábor Miklós, Bánki Zsuzsa. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatóság. 100 perc.
Megszámlálni is nehéz a 70 éve
forgatott Valahol Európában
filmtörténeti érdemeit. Először is kapcsolódását a neorealizmushoz. Ha Szőts
István Emberek a havason-ja előfutár
és példakép, Máriássy Félix nagy sorozata pedig a Budapesti tavasztól a Külvárosi
legendán át a Hosszú az út hazáig
című filmekig – a rendező önhibáján kívül – inkább epilógus, akkor Radványié az
olasz irányzat zenitjén született klasszikus. Ahogy az extrák közt helyet kapó
egész estés portréfilmben elmondja (s ez sok egyéb informatív tartalom mellett
olvasható a lemez szép kísérőfüzetében is), szerinte nem a rendezőnek, hanem a
történetnek van stílusa. Nos, a Valahol…
a filmből következően neorealista, hiszen minden együtt van benne az irányzat
tematikus és stiláris vonásaiból: háború, szegénység és bónuszként a gyermeki
sors egyfelől; a korabeli valóságból merített élethelyzet (ezt bizonyítja az
extralemezen található újabb tartalom, Kertész Pál politikai agitkája) és ennek
némiképp szentimentális, ám alapvetően humanista megfogalmazása másfelől.
Megkerülhetetlen a film a második világháborút és a baloldali fordulatot követő
rövid átmeneti periódusban. A Valahol
Európában – Szőts második és egyben utolsó egész estés filmje, az Ének a búzamezőkről mellett – a
mindössze kilenc filmet számláló koalíciós korszak legjelentősebb alkotása.
Fájdalmas körülmény, hogy noha a Magyar Kommunista Párt gyártásában készül –
míg Szőtsé független produkció –, mégsem ez, vagyis a (neo)realizmus lesz a
film bemutatójának évében a hatalmat magához ragadó rezsim zsinórmértéke, hanem
a realizmus fosztóképzővel ellátott (ti. szocialista) változata. S végül
filmtörténeti léptékű a rendezői pályát 1940-ben kezdő, világpolgár Radványi
döntése, aki a készülődő diktatúra karakterét filmje vonalas fogadtatásán
lemérve már át sem veszi a politikai megnyerését célzó Kossuth-díjat, elhagyja
hazáját, hogy Nyugat-Európában készítsen sikeres filmeket, s csak hattyúdalára,
az 1980-as Circus Maximus forgatására
tér vissza. Az 1948 utáni korszak filmtörténetét tehát nem Radványi (és az
1957-ben emigráló Szőts), illetve a Valahol…
és az Ének… írja, hanem Zsdanov és
Révai, a folytatásban, az 1954-gyel induló megújulásban és a hatvanas évek új
hullámában azonban már fontos szerepet játszanak a tanítványok, így a Valahol Európában stábja (rendezőként
Máriássy, Makk, Herskó és Bacsó; operatőrként Hildebrand István és Illés
György). Radványi a főiskolai osztályterem helyett ugyanis – a neorealizmus
szelleméhez hűen – „külsőben” tanította a filmcsinálást.
Ha
közelebbről szemügyre vesszük a filmet – s ezt a digitálisan restaurált képnek
és hangnak köszönhetően érdemes megtennünk –, újabb fontos stílusárnyalatra
lehetünk figyelmesek, amely szintén mélyen beágyazódik a következő korszak
filmtörténetébe. Az expresszionizmus ekkorra már klasszikussá vált vizuális
eszköztára kétségtelenül csökkenti a film realizmusát, ám annál inkább növeli
drámai kifejező erejét. Különösen az expozíció montázsszekvenciája él ezzel a
stíluseszközzel (de egyébként is gyakoriak a némafilmek világát behozó,
dialógus nélküli dramaturgiai sűrítések), továbbá erről tanúskodik a számos
éjszakai felvétel (amelyek, ahogy ezt a film restaurálásának kulisszatitkaiba
beavató újabb extrában Szabó Gábor operatőrtől megtudjuk, Hegyi Barnabás
sajátos újító technikájának köszönhetők), valamint a negatív szereplők
árnyékként (is) történő megjelenítése (így a film egyetlen flashbackjében). A
neorealizmus mellett az expresszionizmus lesz az 1945 utáni magyar filmművészet
másik fontos stílusirányzata, ahogy ezt az államosított filmgyártás Radványi
közreműködésével előkészített első alkotása, a Talpalatnyi föld, majd a szocreál közjáték után több rendező,
mindenekelőtt Fábri Zoltán pályafutása is bizonyítja.
„A
városban már elindult valami. Új emberek írnak új törvényt” – a Valahol Európában humanista művészének figyelmeztető
mondatai a történelem alakulásának ismeretében „vörös faroknak” tűnhetnek.
Politikai értelemben talán azok is voltak. Radványi filmjével azonban
filmtörténetileg is „elindult valami” – ám sajnos nem ez lett az „új törvény”.
Extrák: Nádasy László: Történetek a magyar filmről 3. Radványi Géza (1982, 85 perc); Kertész Pál: Elhagyott gyerekek (1945, 7 perc); Török Ferenc a Valahol Európában című filmről (2017, 10 perc); A Filmarchívum és a Filmlabor kulisszái mögött: A Valahol Európában restaurálása (2017, 13 perc); Radványi Géza (26 oldalas kísérőfüzet).
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13462 |
