Koltai Ágnes
Melanie Griffith-nek nem áll jól a kemény zsaru póza. Dolgozó nőnek is épp elég emancipált volt, de fegyverforgató kopónak (lógó ingben, beige zakóban, kényelmesre taposott lapos cipőben) több mint férfias. Melanie Griffith-nek nem áll jól a neofita túlbuzgalom. Ezt az egykor szelíd amerikai színésznőt (e hollywoodi ritka kincset) rendezője, Sidney Lumet beöltöztette facér, morgós, verekedős New York-i rendőrnek, és elzavarta az alsó East Endre, az ortodox zsidók negyedébe. A szobormerevre sminkelt Melanie beront az áhítattól pokolian ünnepélyes haszid közösségbe, a rabbival úgy beszél, mint egy illegális mexikói határsértővel, az ifjú Tóra-tudóst a maguk mellé pislantó szüzikéknek kijáró gúnnyal illeti, aztán rádöbben, hogy ezek is emberek. Mármint az ortodox amerikai zsidók. (És a nem ortodoxok? És a nem amerikaiak? Róluk csináljon más filmet!)
Melanie és az ő kövérkés (glicerines) könnyei csupán arra kellettek, hogy Sidney Lumet, megirigyelve a „jöttment ausztrál”, Peter Weir sikerét (Kis szemtanú), megmutassa: a zárt kisvilágokat és a krimit ő is össze tudja varrni egyetlen történetté. Kizárólag azért, hogy a moziba még járó kispolgárok előítéleteit foszlassa. De idegen maradt közöttük – tévetegen bóklászik az alsó East Enden is és az előítéletek széles országútján is.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1345 |
