Schubert Gusztáv
Mint tudjuk, csak a hígvelejű barmok, az éjsötét bunkók verekednek. Akinek egy csöpp esze van, finoman félrehúzódik onnan, ahol a csontok ropognak. Még ha csak a filmvásznon dulakodnak is, ajánlatos eloldalogni, vagy legalább bölcs undokodással oldalvást nézni. Jobb is, mert nincs rondább látvány annál, mint amikor az entellektüel rákap a verekedésre. A legtompább évismétlő sem tud olyan megátalkodottan ostobán és álnokul harcolni, mint Steinmann, a grófnő, ha szökőévenként egyszer mégiscsak elborul a szürkeállománya. Köpködés, csípés, harapás, ingujjletépés, ó, szörnyű elmondani, mi van ottan.
Hanem az sem kevésbé bizarr, mikor asz izompacsirta rászáll a könyvtár ablakára, és ezt-azt a magvas könyvekből kicsipeget. Bruce Lee a Seattle-i egyetem filozófia fakultásán, amint Hegelbe halkan belelapoz, hogy a világszellemet és Konfuciusit végre egymásba vegyítse? Téves kapcsolás, önparódia, akár a Schwarzenegger-Hamlet. Bruce Lee nem a Ph.D. miatt lett „a kung fu királya”, hanem mert úgy járt az esze, mint rendszeralkotás közben Hegelé. A verekedés Bruce Lee előtt: izomcsata vagy rituális ügyességi játék. Őutána, a jeet kune do, a harcművészet összegzése és megreformálása óta: háromismeretlenes egyenlet, térbeli sakkjátszma. Az utcai bunyós nem gondolkodik, ha tud, odacsap; a kung fu-harcos sem latolgat, fejében kész a hosszú évek munkájával tökéletesre csiszolt séma. Bruce Lee kung fu-iskolájában tábla függött: „Annak a férfinak az emlékére, akinek a fejét teletömték klasszikus zagyvaságokkal, amelyek végül is a halálához vezettek”. Csak egy szabály volt: gondolkodni kell verekedés közben. Méghozzá villámgyorsan. Bruce Lee a karate, az angol és a thai boksz, a taekwon do, a kung fu iskolák minden fogását ismerte, és egy pillanat alatt minden lépésre megadta a választ. Fejben kiszámolta minden ellenfelét. Izomagy? Rehabilitáljunk végre egy zseniális verekedőt. Ha fizikusnak megy, aligha áll meg a Nobel-díjig, ha novellistának, rongyosabbra olvassuk, mint azidő tájt Garcia Marquezt. A filmjei a bunkók, nem ő. Fred Astaire-ről senki se gondolja, hogy seggfej. Pedig butuska filmecskékben táncolt, ugyanazzal az elemi erővel áradó okossággal, amivel Bruce Lee küzdött.
De hát Bruce Lee nem táncosnak született, nem írónak vagy fizikusnak, ami nagy butaság, jószerivel az egyetlen, amit elkövetett. Mert verekedni nem kell. De gondolkodni azért kellene, legalább feleannyit, legalább fele olyan gyorsan, mint ez a hongkongi utcakölyök. Mondjuk a filmrendezésben; mondjuk a politikában. Addig is: marad a kung fu.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1344 |
