Varga Zoltán
Nepp József groteszk humorú életműve a magyar tömegkultúra fontos fejezete, forgatókönyvírói szerepvállalása is meghatározó jelentőségű.
„Mindenesként”, „jolly jokerként” emlegette a
szakma Nepp Józsefet, aki felbecsülhetetlen szerepet játszott a hazai animációs
film formálásában. A 83 éves korában elhunyt művész ugyanis nem kizárólag
rendezőként tevékenykedett, alkotótársként is nagy munkát végzett: gyakran
segítette kollégái munkáit forgatókönyvíróként, animátorként,
háttértervezőként, sőt olykor zeneszerzőként is. A Pannónia Filmstúdió
egészestés animációi közül alig akadt olyan produkció, amelyhez ne lett volna
köze (legkivált forgatókönyvíróként); az országos népszerűségnek örvendő, nemzedékek
számára meghatározó élményt jelentő tévésorozatok számos tétele is Nepp nevéhez
fűződik – közülük a legismertebbek a hivatalosan Üzenet a jövőből főcímet viselő, a köztudatban Mézga családként rögzült széria (és két folytatása), valamint a Dr.
Bubó figurájáról elhíresült Kérem a
következőt!.
Nepp rendkívül termékeny forgatókönyvírói
működése a 60-as évek elejétől, első műveitől és az első Gusztáv-szériától egészen a 2000-es évek végéig, a második Macskafogóig terjed. A humoros
közelítésmód – amely a szelídebb komikumtól és az iróniától a groteszken át a
morbid és abszurd humorig ível – Nepp József egész életművén végigvonul, a
mások számára írt munkákban is. Az alkotó sokoldalúságát és alkalmazkodó-készségét
egyaránt bizonyítja, hogy íróként-ötletadóként a legkülönbözőbb habitusú,
művészi alkatú kollégákkal dolgozott együtt, Foky Ottótól (Egy világhírű vadász feljegyzései) Dargay Attiláig (Lúdas Matyi, Szaffi, Az erdő kapitánya),
Ternovszky Bélától (Macskafogó-filmek,
Egérút) Gémes Józsefig (Vili, a veréb). Nepp azt nyilatkozta
egyszer, hogy – csepeli munkáscsaládból érkezve – úgy képzelte, dolgos évtizedeit
egy gyárban fogja tölteni. Valóban így alakult – ám szerencsénkre ez a gyár a rajzfilmgyár lett.
Kisemberek küzdelmei
1957-ben, az Iparművészeti
Főiskola díszítő-festő szakának elvégzése után került Nepp József a Pannónia
Filmstúdióba, s noha kezdetben bábfilmek díszlettervezőjeként szeretett volna
elhelyezkedni, a rajzfilmeknél kötött ki: A
telhetetlen méhecskében (1958) részben általa tervezett hátterek láthatók. Első
saját rendezéseire döntő hatást gyakorolt Karinthy Frigyes humora, illetve a
szórakoztatás és a társadalmi jelentőségű kérdések, leginkább az emberi
tulajdonságok vizsgálatának – főként karikírozásának – összekapcsolása. Nepp
kezdettől fogva a nagyközönséget célzó animációs filmek mellett állt ki, s ez
így maradt egész pályáján. A rendezői debütálást jelentő Szenvedély (1961) a felszínen közegészségügyi problémák ironikus
látlelete, a nikotinfüggőséggel a középpontban: dohányzó főhőse orvosi
utasításra megpróbál felhagyni „szenvedélyével” – hiábavalóan. Mélyebb szinten
izgalmasabb kérdéskörök is megjelennek az első Nepp-rajzfilmben: egyén és
társadalom, ember és város, üdvözülés és elkárhozás ellentétei fogalmazódnak meg
benne. Stílusa tovább árnyalja a Macskássy Gyula és Várnai György műveiben (A ceruza és a radír, Párbaj) körvonalazódott karikaturisztikus
rajzanimációt, s ez nemcsak a képi világ szikárságára értendő, hangban még
merészebben, kihívóbban él a zörejekkel és effektekkel, mint az addig készült
magyar rajzfilmek. Rövidfilmjei zömében Nepp később is elsősorban zenét és
zörejeket használt, beszédet kevésszer.
A következő Nepp-filmek
közül a Holnaptól kezdve és a Mese a bogárról (mindkettő 1963-as)
viszi tovább ezt a stílust, s mindkettő a kisemberek gyötrődéseivel foglalkozik
– e filmek által vált Nepp a hazai karikaturisztikus animáció egyik
vezéregyéniségévé. A Szenvedély és a Holnaptól kezdve alapozta meg azt a
figurát, aki a magyar animációs film történetének egyik legnevezetesebb hőse, illetve
antihőse lett: Gusztávot. Nepp és alkotótársai, a nála idősebb Dargay Attila s
a fiatalabb Jankovics Marcell „triumvirátusa” lépteti színre a 60-as évek során
mozis bemutatásra kerülő sorozat címadó figuráját, aki az emberi vétkek,
gyengeségek és hibák kinevettetését teszi lehetővé. A Nepp által rendezett Gusztáv, az állatbarát (1964) indította
világhódító útjára a karaktert, akinek talán legmeghatározóbb tulajdonsága,
hogy nincsen (legalábbis alig van) lehatárolt egyénisége: epizódról epizódra
más jellemvonások hangsúlyozódnak benne.
Gusztáv kalamajkái olykor
az egyedi filmes előképeket is megidézték. A Gusztáv pesszimista például fekete humorú lázálommá fokozza, hogy a
főhős minden szituációról, találkozásról, tárgyról – egyszóval bármiről – a
lehető legrosszabb lehetőségekre gondol (saját halálát vizionálja akár még a
fagylaltozástól is); a parkban kezdődő asszociációsor, amelyben Gusztáv egy
kötögető hölgyről mint feleségéről fantáziál, egyértelműen a Mese a bogárról egyik képsorát gondolja
újra. Az 1970-es évek második felében, immár a televízió számára készülő Gusztáv-sorozatban is Nepp József maradt
a vezető alkotók egyike – ekkorra azonban már más szériák révén is
megismerhette az ország a rendező nevét. Legelőször is egy budapesti kispolgári
família fergeteges kalandjainak köszönhetően.
Bolygóközi kirándulások
A XX. századi magyar
tömegkultúra legemblematikusabb figuráiként idézhetjük mind a mai napig a Mézga
család tagjait, akik egytől egyig Nepp József fejéből pattantak ki, tőle
származott a televízió számára készítendő első szórakoztató animációs sorozat koncepciója.
Az epizódok forgatókönyvét is Nepp jegyezte – jóllehet a dialógokban előtérbe
kerülő szójátékos humor Romhányi József közreműködését dicséri, akárcsak a
széria folytatásaiban. A Mézga család
(1968–69) a tévékészülékkel rendelkező nézők otthoni élményvilágába bevezette a
science fiction műfaját: a nagy hagyományokkal bíró kispolgári komédia – Mézga
Géza előképeként Kabos Gyulát szokás emlegetni – a magyar mozgóképben
meglehetősen mellőzött tudományos-fantasztikummal dúsul a szériában, összekötve
a kortárs közeget a jövő víziójával, a mindennapok problémáit az idők távolából
érkező csodamasinákkal. Az első folytatást jelentő Mézga Aladár különös kalandjai
(1971–72) nemcsak továbbviszi, de föl is fokozza a sci-fi elemeket, Aladár
álom- és meseszerű bolygóközi felfedezőútjaira cserélve a földi família budapesti
csetlés-botlásait. A Vakáción a Mézga
család (1977–79) ismét fókuszba helyezi valamennyi figurát, Máris szomszéd
karakterével kiegészülve. Ritkaság az animációs szériákban, hogy az epizódok
összefüggő történet részeiként kapcsolódnak egymáshoz: Mézgáék világkörüli nyaralása
a legkülönfélébb melléfogások és szerencsétlenkedések miatt mulattató megpróbáltatások
sorozatává válik. A dzsungelben átélt kalandok és a terrorizmus témája már itt
megelőlegezik Nepp és a széria elkészítésében ugyancsak kulcsszerepet játszó
Ternovszky Béla közös főművét, a Macskafogót
(1986).
Az első két Mézga-sorozat sci-fi hangolása nem
előzménytelen Nepp József munkásságának egyedi filmes vonulatában. Sőt, a
rendező sok tekintetben legnagyobb szabású rajzfilmje készült ebben a műfajban:
a 13 perces Oxidia (1965) monumentálisnak
ható, telített látványvilágával – nem kevesebb, mint 130 hátterével – a többi
Nepp-animáció vagy a Gusztáv-széria
lecsupaszítottságával éles kontrasztba állítható. A szemlélet azonban a
megszokott, itt is a szatirikus közelítésmód dominál. Repülő robothőse az emberlakta
Oxidiába érkezik bolygóközi bolyongása során, s olajra lenne szüksége, hogy
továbbállhasson; ezen a planétán azonban az olajozás nem olajjal történik,
hanem pénzzel: a megfelelő zsebekbe vagy táskákba „csepegtetve” a megfelelő
pénzmennyiséget, minden (bármi) elintézhető. Beindítható a csigalassúsággal
haladó építkezés, jókedvre deríthető a fásult hölgypartner, de még az éjszakai
portás cinkos hallgatását is megvásárolhatják a betörők. Nem is azért kerül
bajba a robot, mert a valódi olaj reményében maga is próbálkozik e „megvesztegetéssel”
– hanem mert a kenőpénzből nem juttat a nagyvállalat egyik aligazgatójának.
Az Oxidia a pénz körül forgó korrupt társadalomnak mutat görbe tükröt robotszemszögön
keresztül; itt még a robot is elevenebb, mint az emberek, ő a legkevésbé
automataként működő karakter. A sci-fi iránt mutatott vonzalom Nepp mások
számára készült forgatókönyveiből sem hiányzik: főleg Foky Ottóval közös
különös munkái említhetők itt (Így lövünk
mi, 1965; Bizonyos jóslatok, 1967;
Babfilm, 1975), de Gémes Józsefnek is
írt megvalósulatlan „űrmesét” – nem mellesleg a Csongor és Tünde átdolgozásaként.
Macskanyelv, kutyabeszéd
A Nepp-rövidfilmek egyik
legtöbbet idézett darabja, az 1966-os Öt
perc gyilkosság a bűnügyi műfajok kigúnyolásaként az ugyanazon évben
készült Foky-tárgyanimáció, az Ellopták a
vitaminomat párdarabja, de radikálisabb, amennyiben az öncélú erőszak
karikírozását helyezi középpontba, s eközben magáról a rajzfilmes formáról is vall
– az animációban megvalósítható abszurd humorról, a rajzolt testek feletti
animátori teljhatalomról, a rombolás esztétikájáról. Önreflexív kerettörténetében
filmrendező ígéri közönségének a gyilkosságok iránti igény maradéktalan
kielégítését: a legkülönfélébb kivégzési módok sorjáznak előttünk, egymás keze
által hullanak az emberek – alig hét percben az animációs (rövid)film
történetének egyik legmagasabb body countját
látjuk (a kifejezés az áldozatszám jelölésére használatos). Az Öt perc gyilkosság ötletei Nepp
forgatókönyveiben is folytatódtak, a Ternovszky által rendezett Modern edzésmódszerek (1970) és a
Szórády Csaba nevéhez kötődő Rondino
(1977) vitte tovább önálló rövidfilmként a végletesen groteszk
erőszakábrázolást. De Nepp sem lett hűtlen hozzá: a Mézga Aladár Krimibolygó-epizódjának bűnözők, áldozatok és rendőrök
folyamatos szerepcseréjére építő világa és a Macskafogóban a négy gengszterpatkány klipjének egérhalál-lajstroma
az Öt perc gyilkosság szolidabb verzióit
kínálják.
Az egészestés Hófehér (1983) folytatja a legmerészebb,
mondhatni: leginkább ízlésborzoló módon a morbiddal dúsított abszurd humorú
Nepp-rövidfilmeket. A Hófehér csúfondáros
Disney-paródia egyfelől; mindenféle rendszert, államberendezkedést, királyságot
pellengérre állító szatíra másfelől: nem gyereknézők szemének való
felnőttmeséje hatalmi intrikákról és kívül-belül rothadt uralkodókról s
szolgákról szól, ahol a hagyományos „boldogan élnek”-típusú befejezés fanyar
gesztus lehet csupán, vagy inkább átok, amely a hét törpét sújtja. A Hófehér volt Kovásznai György renegát Habfürdője mellett a Pannónia Filmstúdió
legelutasítottabb egészestés animációja – a Filmvilág
hasábjain is kísérte polemikus pengeváltás (lásd Filmvilág 1984/7 és 10). Az utókor kegyesebb volt hozzá: akárcsak a
Habfürdő, a Hófehér is kultuszfilmmé érett, megtalálta a maga rajongótáborát.
A Hófehér igazi ikerdarabja lehetett volna Nepp megvalósulatlan
egészestés animációs terve, Sade márki Justine-jének
rajzfilmes feldolgozása (Kovásznai szintén el nem készült Candide-adaptációja juthat erről eszünkbe), amely állatfigurákként formálta
volna meg a karaktereket. Ennek híján a Nepp-féle groteszk-szatirikus humorra
építő Macskafogóra utalhatunk úgy,
mint a forgatókönyvíró legsikeresebb, már bemutatásakor is kitörő lelkesedéssel
fogadott művére. A macska–egér harc méltán agyonidézett variációja felfogható annak
a vonzalomnak a betetőzéseként, amelyet Nepp az intrikus szerepkörben feltűnő
macskafigurák iránt mutatott: gondoljunk még Az erdő kapitánya (1987) karizmatikus macskabűnözőjére, Zéróra, a Vili, a veréb (1988) Cilijére és
Krampuszára, vagy az utóbbira emlékeztető Dromóra, az Egérút (1999) mellékkarakterére. A Macskafogó közvetlen előképre is visszavezethető, a Megalkuvó macskákra (1979). Nepp egyik
legnépszerűbb műve egerészésre alkalmatlan „macska-duettet” léptet fel, Hofi
Géza és Koós János előadásában – kettősük macskaként megrajzolt alteregójával.
Az énekes-komikus duó reménytelen küzdelmet folytat a ház repedéseiben rejtező
rágcsálókkal, mindig a macskák húzzák a rövidebbet – miközben ügyetlenkedéseiket
a múlt slágereinek töredékei kísérik, alkalomhoz szabott parodisztikus változatban
(„Találkozás a régi egeremmel…”). Saját filmjei közül Nepp ezt a művet tartotta
a legtöbbre, megítélése szerint itt jutott a legközelebb ahhoz, hogy a film
figuramozgatása elérje a Disney-animációk színvonalát. Érdekes módon, ha nem is
esztétikai, de technikai-szakmai értelemben Disney-t tekintette példaképének.
A macskarajongás fényében igen
meglepőnek tűnhet, hogy Nepp második – és egyben utolsó – rendezőként is
jegyzett egészestés animációja, a televíziós bemutatásra készített Gréti...! – Egy kutya feljegyzései (1986)
nem a cirmosok közül választ főhőst. De magyarázatul szolgálhat, hogy Nepp
saját élményeit használta fel a filmhez (a Józsefre keresztelt férfihősben nem
is nehéz felfedezni Nepp vonásait), annak folyamatát mutatva be, hogy a
befogadott németjuhász kutya miként illeszkedik be egyre jobban a család
életébe. Mindvégig humorforrásként szolgál, hogy ez kutyaszemszögből, a címszereplő
értelmezésében bontakozik ki (kutya és ember viszonyának parodizálásában előzményt
jelent az 1974-es Tartsunk kutyát,
amelyet Nepp írt és Ternovszky rendezett). A Gréti különlegessége a beszédhang torzítása, amely az
emberszereplőkhöz társul; értelmes, tagolt szöveget csak kutyáktól hallunk – a címszereplőt
Bánsági Ildikó zseniális hangjátéka szólaltatja meg.
Nepp Józsefet 1983-ban
Giffoniban Életmű-díjjal tüntették ki, itthon többek között megkapta a Kossuth-
és a Magyar Mozgókép Mestere-díjat. Mintegy húsz évvel ezelőtt mondta egy
interjúban, hogy kezdetben jobb filmeket akart csinálni, mint Walt Disney,
később jobb filmeket akart készíteni, mint Dargay Attila, végül már csak a
nyugdíjba vonulást szerette volna megérni – ami sikerült is. Nekünk, életműve
nézőinek és tisztelőinek nem kell ilyen szerénynek lenni: túlzás nélkül jelenthetjük
ki, hogy Nepp Józsefnek ennél összehasonlíthatatlanul többet sikerült elérnie.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/12 12-14. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13438 |
