Varga Zoltán
Király Jenő utolsó kötete a film segítségével, a Psychótól a Saul fiáig vizsgálja korunkat, amelyben az ember legfőbb tehetsége az aljasság.
Hat évvel A
film szimbolikája-könyvsorozat IV. kötetpárosa után idén újabb kiadvánnyal
bővült Király Jenő gigantikus filmkönyv-szériája, amely az utolsó is egyben. A szerző
augusztusban elhunyt. Életművének tehát a zárótételeként vehetjük kézbe A mai film szimbolikáját: szemben a
sorozat előző darabjaival, az érdeklődők ezúttal hozzáférhettek a kiadványhoz a
könyvesboltokban, köszönhetően a művet megjelentető Eszmélet Alapítványnak. A
szerkesztői munkákat újfent Balogh Gyöngyi, a lektori teendőket pedig az
utószót is jegyző Varga Anna végezte. Közel 660 oldalas terjedelmével,
hihetetlen ismeretanyagot mozgósító, egyszerre páratlanul kifinomult és
mélyenszántó fejtegetéseivel a kötet az előző munkák továbbvitelének tűnhet, A mai film szimbolikája azonban némiképp
átvariálja az eddig megszokott hangsúlyokat.
A korábbi könyvekben
artikulálódó (nagy leegyszerűsítéssel nevezzük így) társadalomkritikai töltet
immár dominánssá vált, így nem elsősorban a filmek elemzéséhez, a műfajrendszer
vizsgálatához vagy a filmkultúra értelmezéséhez járulnak hozzá a „filmen kívüli”
kortárs világot térképező megfigyelések, hanem éppen fordítva. A filmkultúra
kínálata mintha csak sorvezető lenne a rendkívül vaskos és sokrétű társadalmi,
történelmi és politikai diagnózisnak, amely az eddigi Király-művek hasonló
vonásaihoz képest sokkal nyíltabban és radikálisabban épül ki. Ez alapján A mai film szimbolikája nem is feltételezi
szükségszerűen a könyvsorozat korábbi köteteiben foglaltak ismeretét, érthető
azok nélkül is; a tét ugyanis a globális turbókapitalizmus által formált
(illetve deformált), elembertelenedett világ anomáliának a sebészkés
pontosságával ható, ugyanakkor sokszor akasztófahumorral dúsított, tiltakozó hangú
és akár forradalmi hevületű vizsgálata. Ennek jegyében a szerző olyan
spektrumot fog át, amely a legkisebb privátaljasságtól a legkártékonyabb
kollektív történelmi gaztettekig ível – a hatalom patológiájától kezdve a
politikai korrektség cenzurális terrorján át a nemi szerepek programszerű
összezavarásáig és így tovább. Király könyve élénk viták kiváltására felettébb
alkalmas társadalomtudományi alapmű is lehetne, ha kivennénk belőle a filmes
anyagot; ahogyan a 211. oldalon olvashatjuk: „A globálterrorizmus nem más, mint
a harmadik világháború, a globáldespotizmus ma az, amit világpolitikának
neveznek.” A mai film szimbolikája
nem csak tudományos mű – lázadás is egyszersmind.
A kötet címe kissé
megtévesztő, mert nemcsak a kortárs filmek közül verbuválódnak a fejtegetések
tárgyát képező és az állításokat erősítő-alátámasztó példák, hanem a
filmtörténet egészéből, s immár nincs prioritása a műfajfilmeknek sem: a
tömeg-, a midcult- és a művészfilm
egyaránt jelen van a kötetben. Mégis találunk olyan korszakváltó művet, amely a
perspektívátlanságnak és az elaljasodásnak a turbókapitalizmusban tetőző
állapotait Király értelmezése nyomán szinte látnoki módon előrevetíti: a
nemcsak film-, de kultúr-, sőt léttörténeti paradigmaváltást hozó Hitchcock-film,
a Psycho több mint 40 oldalas lenyűgöző
filmfejtés tárgya a könyv elején. A továbbiakban – mint azt Király olvasói,
illetve előadásainak hallgatói megszokhatták – nem a kronológia vagy más
lineáris(nak tetsző) kifejtéslogika alapján következnek egymásra a
filmfejtések; mintha a társadalom- és filmtudományi gondolatmenet
tudatfolyamként formálódna meg, amely arra ösztönözhet, hogy hagyjuk magunkat
sodródni a Király-szövegben, s barangoljunk benne. A Saul fiáról szóló rész után a Saló-fejezethez
lépünk át; később összekapcsolódó „filmcsokrok” alapján ismerjük meg a
szenvedélybetegségek, az önpusztítás és a perverziók kultuszát (a Félelem és reszketés Las Vegasbantól a Hideg csókig). Az enigmatikus címekkel ellátott
fejezetek (például Mazochista árnyvilág és szadista léleksebészet; A flexibilis
embertől a gyurmáig) is megvilágosító erejű betekintést nyújtanak olyan
filmekbe, amelyeket jó eséllyel még soha nem tüntettek ki ilyen értő figyelemmel:
legyen szó a Psycho nyomán színre
lépő fűrészesek és mészárosok őrjöngését taglaló Fulci-féle New York-i hasfelmetszőről, vagy a „massza-,
gumi- és takonyemberek” között dagonyázó Zemeckis-filmről, a Jól áll neki a halálról.
A mai film szimbolikája,
akárcsak előzményei, komoly szellemi energiabefektetést igénylő olvasmány,
ráadásul – persze ez aligha a könyv bűne – a „világunkról” alkotott diagnózis
könnyen elveheti maradék életkedvünket is. Ám éppen a Király-életmű és az ilyen
könyvek (kivált a kötet végén megidézett westernműfaj emlékei)
figyelmeztethetnek, hogy még nincs veszve minden.
Eszmélet Alapítvány, 2017.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 41-41. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13418 |
