Vajda Judit
A színházi közeg sok vígjátékot sikerre vitt, de nem 100%-os garancia.
Remekül kezdődik Vékes Csaba bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Filmalap Inkubátor Programjának első elkészült alkotása. Minden van benne, ami a nevetéshez kell: szerencsétlen színpadi statiszta, véletlenül levágott lábujjú sztárszínész és egy összeesküvés, amibe szegény hősünk tudtán kívül belekeveredik. A színházi közeg több filmnek is szerencsét hozott már, a Lenni vagy nem lenni-től kezdve a Producereken át a Szerelmes Shakespeare-ig. A Hetedik alabárdosban ugyan egy jelentéktelen, örök statisztaságra kárhoztatott figura áll a középpontban, ami annyira nem nézőcsalogató ötlet, de csakhamar kiderül, hogy a sajnálatra méltó főhős előtt megnyílik a lehetőség arra, hogy berobbanjon, és kis senkiből a vidéki színház kulcsalakjává váljon, hiszen megrendezheti darabját, a Hetedik alabárdost – a felemelő vagy épp vicces karriertörténetek pedig mindig sokakat érdekelnek.
De Vékes Csaba rendező biztosra akart menni, és a szatirikus kiindulási alap mellé a már említett Producerek című musicalből ismert sztorit is lenyúlta: főhősünk „lila ködös fos” darabját (idézet a színházigazgatótól) ugyanis arra szánják, hogy hatalmasat bukjon. Sőt eleve azért esett rá a választás, mert totális csődöt jósolnak neki, ily módon pedig könnyedén át lehet játszani a színházat az ukrán maffiának, akik valami sokkal profitábilisabb műintézményt akarnak nyitni az épületben: egy wellness szállót.
A kitűzött célig eleinte kifejezetten jól sikerült jeleneteken át vezet az út: nagyon ötletes az egész sztori miértjét megfogalmazó képsor, amikor a kétbalkezes statiszta véletlenül elszabadult alabárdja nagyon rossz helyre talál, vagy amikor a saját darabját színre vivő fontos rendezővé avanzsáló karakter egy csocsómeccs keretében próbálja megtalálni a közös hangot új csapatával. Úgy általában frappánsnak nevezhető, ahogy a címben is említett fegyver többször is előkerül a cselekmény során, és mindig valamilyen sorsdöntő eseménynek vagy akciónak lesz az elindítója.
Csakhogy ahogy telik-múlik a játékidő, egyre több lesz az olyan jelenet, aminek semmi köze a cselekményhez, nem árnyalja a karaktereket, nem vicces, és úgy általában nem igazán érthető, mit is akartak vele mondani. Ilyen a színház nagy öregje és a főhős közös berúgása vagy a statisztatárs váratlan megjelenése: ezeknek a részeknek a mibenlétét azért is nehéz megfejteni, mert közben viszonylag célirányosan halad a cselekmény is, így még feltűnőbbé válik ezen epizódok céltalansága, értelmetlensége.
Hogy a rendező még nem beszéli igazán jól a filmnyelvet, ezen kívül az is bizonyítja, hogy nem tud mit kezdeni az olyan feladatokkal, mint egy suspense kitartása vagy egy visszatérő poén jókor és jó helyen elsütése. Azt, hogy a főhős darabját bukásnak szánják, a néző az elejétől kezdve tudja, a központi figura viszont nem, ezért jogosan várhatnánk, hogy látványos körülmények között derüljön ki, vagy legalábbis megmozgasson valamit emberünkben. Ehelyett az történik, hogy mikor a színházigazgató feltárja Miki előtt az igazságot, ő kis túlzással csak megvonja a vállát. Ami pedig a humorral való bánásmódot illeti: több jeleneten keresztül okoz kínzó kíváncsiságot a közönségben, hogy miért van a bonvivánt hozó Nagy Ervin arca folyamatosan barnára festve. Erről egy színésztársa rántja le a leplet (nagy sikerrel játszotta Othellót, és fél, hogy a barna maszk nélkül nem ismernék fel az utcán a rajongók), de olyan rosszul időzítve, mintha a vicces bemondást inkább elrejteni akarták volna, nehogy véletlenül csattanjon az a poén.
És ez így megy a játékidő végéig: minden jó megmozdulásra jut egy fájóan kínos, ráadásul tovább rontja a helyzetet, hogy a két végső csattanóból legalább az egyik könnyedén kitalálható (a nagy színikritikus meghívásához kapcsolódó), így a film végül részleteiben és egészében véve is csalódást okoz. Kár, mert csak egy kicsit kellett volna még csiszolni rajta, a kölcsönzött ötletek helyett a sajátokra fókuszálva, és a Hetedik alabárdos abszolút működőképes kis magyar szatíra lehetett volna.
HETEDIK ALABÁRDOS – magyar, 2017. Rendezte és írta: Vékes Csaba. Kép: Bálint Dániel. Zene: Kovács Márton. Vágó: Gotthárdi Balázs. Producer: Herendi Gábor, Fancsikai Eszter, Fancsikai Eszter, Vékes Csaba. Szereplők: Bánki Gergely, Sárközi-Nagy Ilona, Bezerédi Zoltán, Murányi Tünde, Kalocsay Mercedes, Ujlaki Dénes, Nagy Ervin. Gyártó: Hetal Film. Forgalmazó: Skyfilm. 87 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 43-44. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13372 |
