DVD

Psyché

Gelencsér Gábor

Magyar, 1980. Rendezte: Bódy Gábor. Szereplők: Patricia Adriani, Udo Kier, Cserhalmi György. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Filmarchívum. 261 perc.

A Psyché korát megelőző – és nem utolsó sorban saját korát meghazudtoló mű. Bódy még az analóg technika idején kitalálta mindazt, amit majd a video- és digitális technika fog tökéletesíteni (s amelynek jelentőségét elsőként ismerte fel, ahogy ezt a halála évében készült, az extrák között helyet kapó beszélgetés is bizonyítja). Előfutára a néhány évvel később kibontakozó új érzékenységnek: az irányzat fő művét, a Kutya éji dalát szintén ő forgatja le, az új narrativitás koncepciójával pedig annak legfőbb teoretikusa lesz. De tágabb, európai kontextusban a rendező a posztmodern film megalapozójának is tekinthető, olyan nemzetközi hírű alkotók kortársaként, mint Peter Greenaway vagy Derek Jarman. Hozzá kell ehhez tenni, hogy az irodalmi alapmű, Weöres Sándor 1972-ben megjelent verses regénye, valós és fiktív idézetkollázsával, a (ki)talált dokumentumokat többszörös keretbe helyező önreflexiójával, játékos mimikrijével legalább ennyire korát megelőző, a posztmodern prózafordulat felé mutató alkotás. S a Psyché ugyanakkor 1980-ban, az éppen kibontakozó új akadémizmus idején (a Mephistóval párhuzamosan) születő, a DVD-n található teljes változatában majd’ négy és fél órás nagyköltségvetésű szuperprodukció, amelyet egy, addig a Balázs Béla Stúdióban dolgozó kísérleti filmes jegyez (s aki egyébként az experimentalizmushoz mindvégig ragaszkodik, mint ezt a másik extra tartalom, a Psyché évében keletkező Mozgástanulmányok tanúsítja). Ráadásul operatőre az a Hildebrand István, aki korábban a népszerű történelmi filmek, elsősorban a Várkonyi-féle Jókai-adaptációk mestereként vált ismertté, s aki most végre szabadon élheti ki képalkotói kreativitását. A mellékszerepekben pedig felvonul a korabeli félnyilvános kulturális szcéna színe-java, Pilinszkytől Erdély Miklósig.

Hogyan jöhetett létre ez a Kádár-korszak szürke ege alatt? Miképpen keletkezhetett akkortájt egy ennyire, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt színes, nonkonformista, szabálytalan, provokatív film? Nos, a zavarba ejtő újabb információk nyomán adódhatnak nem kevésbé ellentmondásos válaszok, az viszont továbbra sem kétséges, hogy a Psyché töretlenül őrzi szabad és felforgató szellemét.

Mivel? – vetődik fel az újabb kérdés. Az analóg technikai trükkök ma már talán olyannak hatnak, mintha filmmúzeumban járnánk, s egy régi képrögzítési korszak gazdag illusztrációs anyagára csodálkoznánk rá. A film 88 éves operatőrének közreműködésével készült digitális felújításnak köszönhetően valóban csodás dolgokat láthatunk. A múzeumi látványossággal szemben viszont a Psyché történelemfilozófiája és emberképe ma is érvényes, izgalmas és elgondolkodtató. Bódy, ahogy korábbi és későbbi munkáiban, a kettő „egymásra fényképezésében” képes a magyar történelem és társadalom alakulását egyetemes értelmezői dimenzióba helyezni, márpedig ez igen kevés rendezőnknek sikerült. Történelemfilozófiája a magyar polgári progresszió másfélszázados küzdelmét fogja át a felvilágosodás korától a fasizmus megjelenéséig (s ezzel kongeniálisan kitágítja az eredeti weöresi mű idődimenzióját). E nagyszabású víziót hasonló léptékű, mitizált szereplők történeteként meséli el, akiket nemcsak az avat különlegessé, hogy százötven év alatt sem öregszenek meg, hanem az is, hogy karakterük az örök emberi létezés alapeszméit testesíti meg: Psyché a szerelem és a szabadság, Nárcisz a szellem és a zártság, Zedlitz báró az anyagi világ és a rend eszméjét. Az ő archetipikus – s ily módon műfaji mintázatot öltő – szerelmi háromszögtörténetükre íródik, jobban mondva vetítődik rá a magyar történelem legnagyobb formátumú, ígéretes, fényes korszaka. Avagy megfordítva: személyes történetük – amint ezt Psyché és Zedlitz szerelmi jelenete képileg megfogalmazza – a világmindenség színpadán bonyolódik.

A Psyché ezt a korszakot és ezt a fajta szellemi és kulturális dimenziót állította saját korával szembe. S ez az ellenpont és nagyságrend mintha még ma is aktuális lenne…

Extrák: Bódy Gábor: Mozgástanulmányok (1880–1980) (1980, 18 perc); Bonta Zoltán: Kinematográfus a videográfiáról (Bódy Gábor és Walter Gramming beszélgetése) (1985, 38 perc)

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 61-61. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13350

Cikk értékelése:

szavazat: 3 átlag: 5.67

előző 1 következő

új komment