Pápai Zsolt
Land Of Mine/Under sandet – dán–német, 2016. Rendezte: Martin Zandvliet. Szereplők: Roland Møller, Louis Hofmann, Joel Basman. Forgalmazó: Sony. 96 perc.
Hetven évvel a második világháború vége után még mindig akadnak elbeszéletlen történetek és kibeszéletlen traumák, mégpedig a csatatér minden oldalán, a fájdalomnak ugyanis nincs nemzetisége, az mindenhol ugyanolyan. A tavalyi év egyik komoly rangot szerzett fesztiválfilmje, a dán Martin Zandvliet A homok alattja kivételes érzékenységgel bizonyítja ezt.
A Pekingtől Göteborgig, Hong Kongtól Rotterdamig díjazott (továbbá a legjobb külföldi film kategóriájában Oscarra jelölt) mozi alaphelyzete ragyogó, az egyszerűségénél csak a drámai potenciálja nagyobb. A homok alatt arról a nagyszabású akcióról szól, amit közvetlenül a világháború után a győztesek indítottak a nácik által súlyosan elaknásított – másfél millió aknával fertőzött – dán partvidék megtisztítására. A terület mentesítésére kétezer német hadifoglyot vezényeltek ki, akiknek jelentős része kamaszfiú volt, és ott is pusztult. Zandvliet a háború ezen utolsó utáni áldozatait teszi hőssé, pontosabban alig egy tucat gyerek és az őket irányító, sanyargató – illetve az érzelmi pozícióit váltogató – dán főtörzs kapcsolatát állítja fókuszba.
A kamarakörülmények között játszódó háborús film alapszituációja nem csak azért remek, mert önmagában abszurd tragikumban gazdag, hanem azért is, mert nagy adag feszültséget ígér, azaz – miután csaknem végig, minden egyes aknaszedéskor a levegőben lóg a sokk – lehetőséget kínál a néző figyelmének aktiválására a nyitánytól kezdve egészen az utolsó pillanatokig. Ezt a témát tényleg csak elrontani lehet, Zandvliet azonban nem rontja el, sőt: kiváló ízléssel a maximumot hozza ki belőle, amit többek között azzal ér el, hogy különböző cselekményvezetési ötletekkel fokozatosan emeli a történet tétjét, és finoman újratervezi a csoportdinamikákat. Anélkül, hogy ítéletet mondana róluk, a szemben álló felek nyomorúságát egyként ábrázolja, a náci megszállás okozta sebeket éppúgy megmutatja, mint a németek kínját, pontosabban azokét a németekét, akiket a nácik gyerekekként soroztak be a Wermachtba a világháború végfázisában.
Miként a dramaturgiai vonalvezetését, úgy a film vizuális megformálását is a visszafogott és intelligens megoldások jellemzik. A képi világ egyik kulcseleme az ugróvágás. A karrierjét vágóként kezdő Zandvliet tisztában van vele, hogy egy-egy jó pillanatban bevetett jump cut micsoda hatásértékkel bír, ezért alkalmazza is azokat, de csak visszafogottan és valóban indokolt esetben. Camilla Hjelm operatőr a jelenetek zömét kézből veszi, mindazonáltal ritkán él a kézikamerázás direkten hatásfokozó eszközeivel (lásd például a gép rángatását), gyakran csupán alig észrevehetően rebeg-remeg a kép. Kivált érdekes az, ahogy Hjelm holdbéli tájjá varázsolja a napsütötte plázst, és a jobbára nappal játszódó szekvenciákra ráhúzza az apatikus hangulatot. A moderált effektusok része az egyrétű dallamot ismétlő kísérőzene, amiből ha csak egy egész kicsivel lenne több, az agyoncsapná az összhatást, így viszont ellenkezőleg: építi azt.
A színészgárda is a helyén van. Roland Møller kiválasztása az ellentmondásos érzelmei között balanszírozó főtörzs szerepére igazi telitalálat, nemcsak azért, mert minden gesztusa hiteles, hanem azért is, mert a külleme különös asszociációkat kelt. A megjelenése és az arcvonásai Montgomery tábornokot idézik, amikor pedig hisztériázik, olyan a hangja – ez nyilván véletlen, mégis nehéz nem észrevenni –, mint a Hitlert adó Bruno Ganzé az Oliver Hirschbiegel által jegyzett A bukásban. Møller mellett remekelnek a gyerekeket játszó ifjú színészek is: mintha valami örökletes bűntudat és megkeserített, megtiport naivitás egyszerre lenne az arcukon.
A gyerekek vagy kamaszok kiszolgáltatottságát, harcát bemutató filmekben mindig nagy a veszélye annak, hogy a történet elsziruposodik, Zandvliet azonban a melodrámai tónust takarékon tartja. Nem enged az olcsó hatások csábításának, amit az is jelez, hogy bár a témából adódóan kínálják magukat, a horroreffektusokat is csak mértékkel adagolja. Filmje kevés hibái közé talán egy-két kiszámíthatóbb pillanat, és pár túlírt epizód tartozik csupán, illetve a végkifejlet is sejthető némiképp. De ennyi bőven belefér. A homok alatt egy izgalmas ötlet innovatív feldolgozása: Zandvliet munkája a kortárs filmkultúra instant klasszikusa.
Extrák: Előzetes és beszélgetés a rendezővel.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/08 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13314 |
