Orosz Anna Ida
Dargay Attila filmrendező és képregényrajzoló, a klasszikus stílusú rajzfilmek legjelentősebb hazai mestere idén lenne 90 éves.
A hazai közönség körében máig legnépszerűbb magyar animációs filmeket, a Lúdas Matyit, a Vukot, valamint a Szaffit jegyző rendező a magyar rajzfilmgyártás hőskorában, az ötvenes évek legelején indult. Pályafutása egybeesik a vele egy időben kibontakozó hazai rajzfilmgyártás történetével. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán festőszakon kezdte meg közvetlenül a második világháború után, 1945-ben. Azonban pár évvel később, 1949-ben kirúgták, mivel az egyetemi életben is egyre szigorodó kommunista ideológiai elvárásoknak nem felelt meg állítólagos kulák származása miatt (édesapja falusi főjegyző volt a háború előtt). A pályatárs Nepp József Dargay főiskolai elbocsátását viccesen azzal magyarázta, hogy az azért történt, mert Dargay modellrajzolás közben is Miki egereket firkált a vázlatfüzetébe. Ez azért sem lenne valószínűtlen, mert a rendező visszaemlékezése alapján azóta, hogy első osztályos elemistaként látott egy Disney-filmet a moziban, rajzfilmesnek készült. Az 1998-ban megjelent Kockáról-kockára című kötetben így mesélt: „Én már a kezdet kezdetén is Walt Disney-figurákat másoltam. Amik hozzánk elkerülhettek, a Disney Stúdió különböző termékeinek rajzait próbáltam a magamévá tenni, de úgy, hogy én magam is benne maradjak. Élveztem a profizmusukat. Azoknak volt arckifejezésük, azoknak volt karakterük, azok ki voltak találva. Általuk valami meseszerű, álomszerű szemüvegen át néztem a világot.”
Dargay a Főiskola után a Macskássy Gyula vezette maroknyi rajzfilmkészítő csapatba került gyakornoknak a Híradó- és Dokumentumfilmgyárba. A Macskássy-féle rajzfilmes stáb, ahogy később a Pannónia Stúdió műhelye is, számos, hozzá hasonlóan osztályidegennek kikiáltott alkotó menedékhelye lett (például a rajzoló Máday Gréte és Hont-Varsányi Ferenc, majd később Jankovics Marcell). Dargay neve már az állami filmgyártás legelső, mérföldkőnek számító animációs produkciója, A kiskakas gyémánt félkrajcárja stáblistáján fázisrajzolóként feltűnt. Az ötvenes évek első felében született klasszikus meseadaptációkban a Macskássy vezette stábnak sikerült ötvöznie a magyar folklór motívumait a korabeli szovjet és a Disney-rajzfilmek realista stílusvilágával. Dargay mellett ezekben a filmekben kezdte a pályáját több olyan alkotó, köztük Szabó Szabolcs, Csermák Tibor, Nepp József, Mata János vagy Cseh András, akik a hatvanas években indult újhullám időszakában már önálló rövidfilmek rendezőjeként értek a ranglétra csúcsára.
Macskássynak a hazai rajzfilmkészítés létjogosultságáért folyamatos közelharcot kellett vívnia a pártfunkcionáriusokkal: a Népművelési Minisztérium 1954 szeptemberében elrendelte a rajzfilmgyártás leépítését a rajzfilmek előállításnak túl magas költsége miatt. A takarékossági szempontból megcsonkított stáb, köztük a fiatal Dargayval, átkerült a Magyar Szinkronfilmgyártó Vállalathoz, ahol 1955-ben még sikerült befejezniük a korábban megkezdett Két bors ökröcske munkálatait, amit 1956 január végén mutattak be a hazai mozik, nagy sikerrel. A Két bors ökröcske elkészítését követően, az ötvenes évek derekán készített filmekben a megnyirbált létszámú „brigád” egy sajátos, munka- és időtakarékos módszert volt kénytelen alkalmazni. Felértékelődött a reklámanimációk készítése, és az államilag rendelt mozgóképes hirdetésekből – azokat némileg átvariálva – önálló filmként is forgalmazható rövid mozifilmet készítettek. Így például a Takarékbetétkönyvet népszerűsítő közel tízperces, az anakronisztikus gegekre épülő reklámfilm, az 1955-ben bemutatott Okos lány kisfilm-változatát egy évvel később mutatták be. Az azonos című, parodisztikus mesefilm sajátos befejezése már a rajzfilmek „önpromóciója.” (Az Okos lányban szereplő infantilis öreg király figurája később Dargay 1963-ban készített Dióbél királyfi című Móra-adaptációjában tűnt fel ismét.) A német területre importált magyar mézet népszerűsítő, Liszt II. magyar rapszódiájára komponált reklámfilm, a Magyar méz – Honigland Ungarn (1957) adta a következő évben bemutatott népszerű mesefilm, A telhetetlen méhecske (1958) alapötletét, amelyben a virágméz egy technicizált méhkaptárban készül. Mindkét film figuratervezője Dargay Attila volt, akire ekkor már nemcsak reklámfilmek figuratervezőjeként és animátoraként (pl. Ház tíz személyzettel – Elektromos háztartás, 1957) dolgozott, hanem rendezőként is számos animációs hirdetést bízott mestere, Macskássy Gyula (köztük a Symphonia cigarettamárkát reklámozó filmjei: Rómeó és Júlia, 1957; Csodálatos Szimfónia I–II, 1957).
Ezekből, az ötvenes évek második felében készített, modern környezetbe helyezett, történetmesélő reklámfilmekből kirajzolódnak a korszakra jellemző modernizálódó családi élet hétköznapjai. A történeteken túl a stilizált formavilág, amelyet az alkotók az egyes filmekben kikísérleteztek, már a következő évtizedet meghatározó animációs újhullám korszakát készítette elő. A radikális tartalmi és formai koncepcióváltásnak köszönhetően a korábbi, gyerekeknek szóló mesefilmek helyett a felnőtteknek szóló, groteszk humorú, egzisztencialista szemléletű és epigrammatikus tömörségű, 8-10 perces társadalmi szatíra vált a modern magyar animáció vezérműfajává. Az újhullámos filmek látványvilága a karikatúrához és a kortárs tervezőgrafikához hasonlóan stilizált volt.
Az újhullám két első fecskéje, az 59–60-ban készült Dargay-féle Ne hagyd magad, emberke! és a Macskássy Gyula–Várnai György rendezte A ceruza és a radír című rövidfilmek voltak, amelyekben valami addig teljességgel szokatlan jelent meg, és (ennek megfelelően) a korabeli kritika értetlen fanyalgással fogadta ezeket. A Filmvilág akkori szerzője például a következőket írta 1959-ben: „A rajzfilmek témája előtt azt kellene eldönteni: kinek szól. (...) A Pannónia Filmstúdióban készülő filmek inkább a felnőttek, mint a gyerekek örömére készülnek (...). A Pannónia gyár évente két rajzjátékfilmet készít. Úgy tűnik, a művészek ebbe a két filmbe szeretnének mindent beleadni. Két filmmel kifejezni vagy húszra való szempontot. Gyerekfilm is legyen, felnőttfilm is legyen, aktuális, de örök emberi mondanivalója is és nagyon rajzos és így tovább. Nyilvánvaló, ez a szándék megoldhatatlan.”
A Ne hagyd magad, emberke! című egyedi (azaz nem megrendelésre vagy sorozatba szánt) rövidfilm volt Dargay debütáló alkotása rendezőként. A címbéli direkt megszólítás szó szerint értendő, ugyanis Dargay első egyedi filmje a társadalom dolgos kezű, ámde túlságosan jóhiszemű kisemberét öntudatra nevelő oktatófilm, amely a filmnek a korszakban hangoztatott és elvárt társadalmi hasznosságáról tanúskodik. A film definíciószerűen alkalmazza a reklámfilmekben kialakított dramaturgiai formulát, miszerint „a kívánt propagandahatás szórakoztatás közben érhető el.” A film formavilágára – a Dargay által az ötvenes évek végén, hatvanas évek első felében készített reklám- (Lift, 1959; Don Quijote La Mancha búsképű lovag, 1960; KIOSZ, 1961) és mesefilmekben is használt (Galilei, 1962; Dióbél királyfi, 1963) leegyszerűsített, vastag kontúrvonalas, gömbszerű karakterek a jellemzőek.
Az évtized második felében készített Variációk egy sárkányra (1966) című filmje viszont már szakít mindennemű realisztikus térábrázolással, a hagyományos történetvezetéssel, és egyenesen a romantikus Disney-meséket parodizálja. A rövid, epizodikus gegfilm a sárkányölő királyfi legendáját állítja a feje tetejére, amikor a középkori lovag, a hercegnő és az őt elrabló sárkány hármasából kialakuló lehetséges szituációkat variálja.
A modern animációs stílust követő „limitált animáció” legfontosabb felvevőpiaca a televízió lett: a fázisrajzok redukálására épülő, költséghatékony gyártás a hatvanas–hetvenes években nagy számban készülő tévésorozatokban hasznosult. A Pannónia Filmstúdióban készített legelső tévészériában, a külföldi bérmunkában született Artúr, az angyal (1961–62) című sorozatban Dargay Attila már mint tervező–rendező dolgozott.
A sorozatgyártásnak köszönhetően megszületett első magyar rajzfilmsztárok közül a hatvanas évek elején tűnt fel előbb rövidfilmekben, majd az évtized derekán egy önálló sorozat címszereplőjeként a magyar animáció egyik legemblematikusabb figurája, Gusztáv, a csetlő-botló, önző kisember, aki Hulot úr és Mr. Bean kelet-európai megfelelője. Dargay a Gusztáv-sorozatra mint szakmai pályafutása első nagy fordulópontjára emlékezik vissza: „Imádtam, mert alkotótársaimmal – Nepp Józseffel és Jankovics Marcellel – (hármunk között 7–7 év a korkülönbség) igazi csapatszellemben dolgoztunk. Mindannyiunknak volt egynéhány megvalósulatlan ötlete, olyan rövidfilm-sztorik, amelyekre nem jutott pénz. A Gusztávhoz kiválogattuk a legjobbakat, természetesen hozzáformálva a sorozat jellegéhez. Szívvel-lélekkel csináltuk, és teljes egészében saját, egyedi filmünknek tekintettük ezeket a saját ötletből készült epizódokat.” (Egyébként több legenda is kering róla, hogy miért pont a Gusztáv nevet adták a főszereplőnek. Az egyik verzió szerint Dargay Attila a közismert ostoba bohócfigura, Dummer August után keresztelte el a sorozathőst Gusztávnak; a másik visszaemlékezés szerint ugyanő találomra rábökött egy névre a telefonkönyvben. A legvalószínűbb mégis, hogy a figura az 1961-ben elhunyt polihisztor–orvos–zeneszerző, Ilosvay Gusztáv emlékére kapta a nevét, aki a korai Macskássy-reklámfilmek mellett olyan filmeket hangszerelt, mint A ceruza és a radír.) A Nepp–Dargay–Jankovics trió által indított szériához öszesen 120 epizód készült a hatvanas–hetvenes években, amelyeket a hazai mozikon és a televízión túl több mint 70 országban forgalmaztak.
A hatvanas évek legeleje óta – az akkor már nemzetközileg is sikeres magyar animációs filmeknek köszönhetően – folyamatosan készültek külföldi bérmunkák is a Pannónia égisze alatt, amelyek tovább gyarapították a stúdió külhoni reputációját és anyagi lehetőségeit. Francia megbízásra készült a La Fontaine meséi című sorozat, amelynek a vezető rendezője Dargay Attila lett. A sorozat tervezését a karikatúragrafikus Sajdik Ferencre bízták, aki Dargay későbbi rövidfilmjeinek (Rendhagyó történetek, 1970; Hajrá, mozdony!, 1972; Ámor op. 1., 1972; Pázmán lovag, 1973) és népszerű tévésorozataiban is figura- és háttértervezőként vállalt társalkotói szerepet (Pom Pom meséi, 1979–80; A nagy ho-ho-ho-horgász, 1980, 1986).
A stúdió a nyolcvanas évek elejére Európa egyik legnagyobb animációs gyárává nőtte ki magát. 1973 és 1989 között összesen 23 magyar gyártású, egészestés animációs filmet mutattak be a hazai mozik és a televízió. Ezek közül a legsikeresebbek a Dargay-féle rajzjátékfilmek lettek, amelyek kivétel nélkül a gyermekkorosztálynak készültek. A szépirodalmi ihletésű filmekben (Lúdas Matyi, 1976; Vuk, 1981; Szaffi, 1985) és a saját forgatókönyvön alapuló bűnügyi mesefilmben, Az erdő kapitányában (1987) dominálnak a valósághű térszerkezetek, amelyeket a rajzfilm-operatőrök a trükkasztalon az ún. Multiplán-fényképezéssel értek el. Az érzelmi azonosulást segítő realisztikus látványvilágokba Dargay elsősorban – a rendező ars poeticája alapján – legszívesebben állatfigurákat helyezett: „ők az igazi mesefigurák, velük minden megtörténhet. A natúr emberfigurák szerepeltetésétől irtózom.” Ennek megfelelően filmjeinek szereplői jellemzően egyénített, antropomorf állatkarakterek (Lúdas Matyi lúdja, Szaffi macskája), akik olykor egyenesen főhősként kapnak szerepet a filmekben (Vuk, Az erdő kapitánya); az emberkarakterek közt Dargay kézjegyét az olyan karikaturisztikusan elrajzolt, stilizált figurák viselik magukon, mint a korpulens Döbrögi, a sasorrú Ispán, a „diliszelepes fejű” Feuerstein lovag vagy szolgája, a bilifülű Puzzola. (Ismeretes, hogy a Lúdas Matyi valamennyi karakterét eredetileg Dargay Attila tervezte volna, el is készültek a korai tervek, ám a főhős, Lúdas Matyi, továbbá pár pozitív emberszereplő figuráját [mint az idősebb lovász vagy a fiatal lovászlegény] végül Jankovics Marcellre bízták, hogy realisztikusabb stílusban rajzolja meg őket.) Dargay nagy álma, a végül soha meg nem valósult Csongor és Tünde-adaptáció egy különleges misztikus fantasy lett volna, amelyről 1979-ben így mesélt: „Úgy terveztem, hogy Mirigy egy igazi lápi boszorkány, csupa köd és pára, árnyék; az ördögfiókák lángocskák, tűzgolyócskák. Tünde teljesen az ellentettük, a lehető legtündérebb; Csongort viszont egy tipikus teenagernek álmodtam meg...”
Dargay egészestés mesefilmjeiben az etalont mindig Disney, illetve az ötvenes évekbeli klasszikus Macskássy-mesék jelentették. Ahogy azt Varga Zoltán filmtörténész 2016-ban megjelent A magyar animációs film című kötetében megállapítja, „Dargay egészestés művei szinte programszerűen folytatják azt az utat, amit a hagyományos Macskássy-meseanimációk alapoztak meg, s ennek eredményeként a Disney-hatás magyarosításának legmeggyőzőbb példáit kínálják: Dargay Attilát illeti a »magyar Walt Disney« címkéje.”
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/08 30-33. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13300 |
