Bíró Péter
Los Angeles japán negyedében nincs is más, csak alvilág, kegyetlen ferdeszeműek lövöldöznek ott össze-vissza, levágott fejek és egyéb testrészek röpködnek, amerre a japánok járnak. Kis hal, nagy hal: közben egymást is irtják, ám mivel a vérontás hatásfoka nem elég magas, a forgatókönyv leleménye egy belevaló rendőrpárost állít fel velük szemben.
A főhőst, Kenner nyomozót alakító Dolph Lundgren esetében legalább elmondható, hogy a fogyasztó egyet fizet, kettőt kap: testalkata és kockafeje Schwarzeneggert idézi, meddő harca az érzelmek kifejezéséért pedig Stallonét. Murata, a társ (Brandon Lee), az a fajta mozgékony, jólöltözött fiatalember, aki a legnehezebb pillanatokban is képes férfiasan tréfálkozni, vagy legalábbis ilyesmivel próbálkozni.
Bár a kezdet sem akármilyen, képzelhető, mi történik, amikor kiderül, hogy a japán főgonosz még bohó ifjúként feldarabolta Kenner szüleit. Hullahegyek: amennyire elvetemültek a gonosz erői, annyira érti és élvezi szakmáját a két zsaru. A film kínos lassúsággal elért csúcspontján Kenner összeszorítja fogát, és egy szívtájékra kapott lövedékkel elnyűhetetlen testében, hagyományos japán fegyverekkel mészárolja le ellenlábasát, hogy aztán barátjával és a film szerelmi szálának végén fityegő szép, keleti lánnyal együtt eltűnjön végre a nagy Los Angeles-i éjszakában.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/01 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=133 |
