Pápai Zsolt
Sleepless – amerikai, 2017. Rendezte: Baran bo Odar. Szereplők: Jamie Foxx, Michelle Monaghan, Dermot Mulroney. Forgalmazó: GHE. 91 perc.
A francia és a hollywoodi alkotók között a bűnfilmek frontján lassan nyolcvan éve folyik az adok-kapok: hol egy amerikai rendező újráz francia remekművet (így született meg, még a harmincas években, Az alvilág királyából az Algír), hol egy francia inspirálódik valamely amerikai filmből (lásd a Toback-féle Ujjak alapján készült Halálos szívdobbanást), nem beszélve az olyan rejtett keresztkapcsolatokról, amilyenek Chabrol csodás művészthrillerei és Hitchcock rémmeséi, vagy éppen Melville egyik legjobb munkája, Az áruló és a Coen-féle A halál keresztútján között húzódnak.
A két bűnfilmkultúra tehát jó ideje fél szemmel a másikat lesi, aminek friss példája az 2011-es Fehér éjszaka alapján forgatott Universal-thriller, az Álmatlanság. Sajnos, ezúttal nem értő és érző átdolgozásról, hanem olcsó újradobozolásról lehet csak beszélni: az amerikai remake színvonala meg sem közelíti a francia eredetiét. Igaz, jelenetről jelenetre követi azt, viszont – mint Tarantinótól tudjuk – a lényeg az apró különbségekben van.
A Fehér éjszaka rendező-forgatókönyvírója, Frédéric Jardin a hitchcocki inspiráció (Mentőcsónak, Kötél) és De Palma példája (Az utolsó dobás) nyomán az idő és a tér szűkítésére, sűrítésére alapozott. Thrillerében egyetlen nap eseményeit mutatta be, olyanformán, hogy a cselekmény jelentős részét egy helyszínre koncentrálta: a korpa – és némi kokain – közé keveredett, a túszként tartott fiáért viszont bármilyen áldozatra kész zsarut csaknem felfalták a disznó maffiózók a gigantikus szórakozóhely diszkókatakombájában. Az okos tér- és időkezelés – valamint a cseles fordulatok – mellett a film bukéját a főhős és a gyereke kapcsolatát dinamizáló megoldások jelentették: Frédéric Jardin direktor hatásosan és érzelmileg igencsak átélhető módon mutatta be azt a küzdelmet, amit a fiától önhibáján kívül elidegenedett nyomozó indított a számára legfontosabb személy szeretetének visszaszerzéséért.
Az amerikai változatban – amit az európai filmjeivel (Who Am I, Néma csönd) komoly rangot szerzett Baran bo Odar jegyez rendezőként – a cselekmény azonos helyszínre és egyetlen napra koncentrálása megmaradt ugyan, a fordulatok hatásán azonban tompítottak az alkotók és a cselekmény érzelmi dimenziójából is visszanyestek. A helyszín ezúttal egy Las Vegas-i kaszinó, ide keveredik be a fiát elrabló gonosztevők invitálására a bűnözőkkel amúgy is gyakran kokettáló zsaru, Vincent (Jamie Foxx), hogy felvegye a harcot nem csak a kaszinó fura urával (Dermot Mulroney), de a feletteseként mutatkozó gengszterrel, Novakkal is (Scoot McNairy).
Az amerikai verzió alkotói mindenekelőtt kiegyenesítették a látványvilágot (például elhagyták a francia filmet annyira jellemző rendhagyó kameraszögeket), egyes dramaturgiai változtatásokkal pedig megbolygatták a cselekmény fősodrát (míg a francia változatban már a nyitányban, addig itt csak a zárlatban derül fény a maffiózókat szolgáló főrendőr személyére), továbbá újratervezték az akciók szcenikáját is (a francia verzió leggyengébb pontjai éppen az akciók voltak, amik itt lényegesen olajozottabbak). Az új változatban az apa-fiú-kapcsolat annyira halovány lett, hogy szinte alig látszik (a fiú életkorának megnövelése rossz döntésnek tűnik), míg a fiú anyját, aki a francia filmben rezonőri szerepet vitt, a cselekmény egyik legfontosabb fordulatának főszereplőjeként léptették fel. A finálé mélygarázsbeli csihipuhija hiába professzinálisan dirigált, mégis röhejes, annyira, hogy azt a zárópoén – a hollywoodi verzió egyetlen igazi écája – sem képes feledtetni.
Extrák: Kimaradt jelenetek és werkfilm.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13293 |
