Andorka György
The Mummy – amerikai, 2017. Rendezte: Alex Kurtzman. Írta: Christopher McQuarrie, David Koepp és Dylan Kussman. Kép: Ben Seresin. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Tom Cruise (Nick), Annabelle Wallis (Jenny), Sophia Boutella (Ahmanet), Russell Crowe (Jekyll). Gyártó: Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 110 perc.
Bár a Universal újdonsült horror-univerzumának nyitánya a Koponya-sziget méltó párdarabját jelenti, a friss King-Kong film instant camp-klasszikussá nemesedő szintjét nem éri el – a végeredmény pusztán végtelenül gyenge és unalmas, panelekből összefércelt ipari termék. A megbütykölt stúdiólogó nagyszabású, átgondolt világépítést ígér, de a remények hamar szertefoszlanak: a főhős ezúttal kalandor sírrabló, a szarkofágból feltámasztott bosszúszomjas múmia nőnemű, Dr. Jekyll félúton beköszön szörnyvadász szervezetet vezető Nick Fury-alteregóként. Jól hangzó csavarok ezek az alapsztoriban, de a karloffi melodrámát és az ezredfordulós remake kalandos matinéhangulatát egyaránt maga mögött hagyó, fókuszvesztett forgatókönyv suspense-hiánybetegségben szenvedő, jump scare-kiütésekkel tarkított beteg test marad, amely az alapanyag tragikus sorsú szerelmeséből faragott kétdimenziós, nagybetűs Gonosszal éppen a Universal-horrorok sava-borsát adó, nézői empátiára méltó komplex szörnykaraktert szabotálja. Az egyetlen működőképes ötlet a filmet a címszereplőtől megszálltan végighallucináló thrillerhős alkalmazása, amely a kilúgozott agyú Cruise tálalásában kétségtelenül bír némi élvezeti értékkel.
A „Sötét Univerzum” Darwin-díjas indítása kapcsán leltárba szedhető további tényezők, nevezetesen a lindelofi magasságokban szárnyaló írói megoldások, a direktori szüzességét frissen elvesztő Kurtzman ihlettelen rendezése, a szürke társalkotók (sehol egy Giacchino-kaliberű zeneszerző, hogy harmóniákba öntse, ami a képekből hiányzik) és a félresikerült casting együttesen túl sok tőrdöfést jelentettek az első versenyzőnek, aki vériszamosan eltámolyogva a vászonig, szűk két órás, dicstelen agonizálásra ítéltetett a publikum előtt. Aggodalomra azonban semmi ok: mint azt a filmből megtudjuk, a halál csak átjáró egy új élet felé – a kreatív stábnak és a projektbe már túl sokat invesztált stúdiónak ez a blamázs talán megfelelő feszültségű elektrosokkot jelent, hogy a következő alkalomra életre rázzon egy nézhető Frankenstein remake-et.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13292 |
