Huber Zoltán
Once Upon a Time in Venice – amerikai, 2017. Rendezte: Mark Cullen. Írta: Mark Cullen és Robb Cullen. Kép: amir Mokri. Zene: Jeff Cardoni. Szereplők: Bruce Willis (Ford), John Goodman (dave), Jason Momoa (Spider), Emily Robinson (Taylor), Famke Janssen (Katey). Gyártó: Voltage Pictures. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 94 perc.
Van az a rosszul időzített, ízléstelenül ripacs viccelődés, ami már nem is az alkotóknak, hanem az üveges szemmel vászonra révedő nézőnek igazán kínos. Bár diszkomfort tekintetében Robert De Niro elszabadult nagyfaterját megközelíteni sem képes, a perceken keresztül anyaszült meztelenül gördeszkázó Bruce Willis sem épp lélekemelő látvány. Nagyon úgy tűnik, az egykori akció-ikon az elmúlt években képtelen kikecmeregni a második ligából, a csibészes mosoly és a trendteremtő csücsörítés a tengerentúlon nemhogy a kasszarobbantáshoz, de a mozis forgalmazáshoz sem feltétlenül elégséges. Igazságtalan lenne persze az újabb fiaskót Willis nyakába varrni, a felelőssége elsősorban az, hogy rábólintott egy olyan forgatókönyvre, aminek jobb lett volna a fiókban maradnia. A televíziós sorozatok világából érkező Cullen-fivéreknek már a rossz emlékű Két kopper sztorija sem jött össze, ezúttal ráadásul a rendezői székbe is ők ültek, igen kevés sikerrel. Átgondolt történet és kidolgozott karakterek hiányában nyilván nem sok mozgásterük maradt, a fő bűnük mégis az, hogy jobb sorsra érdemes színészeket rántottak magukkal a kínos izzadságszagba.
Ahogyan a címbe erőszakolt „volt egyszer” előtag is jelzi, Venice Beach napsütötte városából valamiféle könnyed kaleidoszkópnak kéne előtűnnie, piti bűnözőkkel, dörzsölt jófiúkkal és mindenféle humoros, egymásba érő bonyodalmakkal. Cullenék fel is skiccelnek néhány figurát, bedobnak egy elrabolt házi kedvencet és némi drogot, majd ide-oda cikáznak a helyszínek között, ám a nagy igyekezetben két esszenciális dologról sajnos elfeledkeznek. Elvben ugyan akciók és poénok nélkül is lehet remekműveket csinálni, de ha az akcióvígjáték a választott műfajunk, az izgalmas összecsapások, kacagtató félreértések és csípős beszólások mellőzése erősen ellenjavallt. Ezek nélkül ugyanis még Willis micsodája sem ér sokat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13289 |
