Varró Attila
Dræberne fra Nibe – dán, 2017. Rendezte és írta: Ole Bornedal. Kép: Dan Laustsen és Linda Wassberg. Zene: Joachim Holbek. Szereplők: Ulrich Thomsen (Edward), Nicolas Bro (Ib), Mia Lyhne (Gritt), Lene Maria Christensen (Ingrid), Marcin Dorocinski (Igor), Gwen Taylor (Nippleworth). Gyártó: Miso Film. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 90 perc.
Miután a dán Ole Bornedal koppenhágai hullaházaktól (Éjjeli őrség) norvég tundrákon át (Dina vagyok) a New York-i árnyakig (Démoni doboz) bebarangolta a thriller/horror/melodráma sötét határvidékét, az utóbbi években hazatért észak-jütlandi szülőföldjére, amely filmes körökben leginkább a helyi redneck-lakosságról szóló filmszatírák kopár félszigetének számít. A 2009-es Szabadíts meg a gonosztól bizarr műfajkísérlete után, amelyben Bornedal még hatékonyan ötvözte a sötét paraszt-komédiák zsánerkliséit egy szerzői ostromthriller feszültségével és brutalitásával, az idei Kisvárosi gyilkosok már csupán címében tartalmaz némi bűnügyi elemet. A harsány vígjátéki történet „dumb és dumber”-párosa, két himmerlandi kőműves interneten orosz bérgyilkost fogad, hogy megszabaduljanak élősködő asszonykáiktól, a kikapós nejek azonban tudomást szereznek a tervről és egy koros brit „fekete angyal” segítségével próbálnak visszavágni: ám hiába szaporodnak a gödrök a szántóföldeken, az író-rendező inkább elcsépelt rassz- és gender-gegekre felhúzott helyzetgyakorlatok végtelen monotóniájával (amelyben a legnagyobb meglepetést az jelenti, hogy a családi kiskedvenc nem végzi csúf halállal) pótolja a thrillertől elvárt suspense-t és fordulatokat.
Míg a Szabadíts meg a gonosztól a Peckinpah-féle Szalmakutyák coeni groteszkkel tálalt moralitásjátéka volt, középpontban az idegengyűlöletet saját bűneik eltusolására felhasználó euro-barbárokkal, a Fargo és Baz Luhrmann keskeny peremvidékén botladozó Kisvárosi gyilkosok hiába próbál némi társadalomkritikát kicsiholni tévedéses vígjátékából – amelyben a dán kisember valahol félúton keresgéli saját kulturális tudatát az iszákos, vérbő és rögbrutál kelet-európai ösztönén és a bigott, kispolgári provincializmus épp oly kegyetlen nyugat-európai szuperegója között. Miként maga a film, kevés sikerrel: a film két legszínesebb karikatúra-karakterének elhulltával nem marad más, mint a reménytelen és szürke tahóság diadalának csillámporos happy endje.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13287 |
