Várkonyi Benedek
Hamvas Béla rendhagyó sorsát magasröptű gondolat és a kisszerű, földre húzó ellenerők ütközése formálta.
Az alkotókat ritkán lehet művük címével összekapcsolni, elvégre nem magukat szokták megírni, vagy ha mégis, akkor azt rendszerint letagadják. Hamvast könnyű összehozni A láthatatlan történet című esszégyűjteményével; igen, mert az ő saját története is láthatatlan volt eddig. Ez az élet elrejtőzött, még a halál után is hosszú évtizedeken át. Nemcsak a mű, a magántörténet is ellenállt, persze elsősorban azért, mert rejtegették őt. Ez az életmű – az élettel együtt – nemigen tetszett a rendszereknek, mert Hamvas rendszeren kívüli; olyan, mint egy exobolygó, amely más napot, más csillagot tüntet ki keringésével, nem a miénket. Megvannak a maga saját törvényei, és ezeket csak akkor látjuk, akkor vesszük észre, ha valamelyest, bármilyen kicsit is, beavatottak vagyunk. Ebbe a különös világba pedig mi avathatjuk be saját magunkat; azzal, hogy olvassuk Hamvast hogy fölfedezzük magunknak a szépírót és a filozófust, és elgondolkozunk mindazon, amivel írásaiban találkozunk.
De azért ennek az újvilágnak a meghódítása nem megy gyorsan. Mert a Hamvas esszék és Hamvas-gondolatok nehezen kezelhetők; érezzük szellemességüket, bölcsességüket és tiszta levegőjüket, csakhogy mindig is túlságosan megfoghatatlanok voltak. Sokszor légiesek, ezért ezoterikusnak, túlságosan metafizikusnak bélyegezték. Mindez elég volt ahhoz, hogy évtizedeken keresztül hallgatás legyen belőlük. Hamvas, ez a vérbeli szellemember szocialista gyárak raktárainak mélyén dolgozott, ahol semmi keresnivalója nem volt. Sokkal szívesebben képzeljük őt el egykori munkahelyén, a Fővárosi Könyvtárban. Vannak emberek, akik könyvtárba valók, mint Szerb Antal is. Hamvas szemlélődő; nincs messze tőle az ókori kínai világ, könnyedén magunk elé képzeljük őt évezredekkel/évszázadokkal korábban, amint elmélkedik, nézi önfeledten az esőcseppeket, kezében pohár, finom borral vagy éppen filozófusokat olvas, a barátait: Kierkegaard-t, Jasperst és Istenről töpreng. Ha visszanézünk az elmúlt időkre, szinte érthetetlen, hogy miért akarták őt elrejteni; de hát az egy irracionális világ irracionális tette volt. Miközben ez a töprengő alkat soha nem látott maga előtt ellenséget, csak őt látták annak.
A kitagadott, száműzött, láthatatlan filozófus megjelent egy filmen. Finoman, kissé légiesen, ahogyan ez illik hozzá. Nagyjából váratlanul, mert az évtizedeken keresztül már hozzászoktunk ahhoz, hogy ez az ember láthatatlan. Most végre megint láthatóvá lett. Dokumentumfilmen, amelytől többnyire tárgyszerűséget várunk, elvégre a műfaj dokumentumokkal, egy kor lenyomataival dolgozik. Szerencsére ennél sokkal többet kapunk; életet, történetet, hangulatot. Hamvas sorsa a huszadik századi magyar irodalomtörténet különös esete; nem szabályos írói pálya, elvégre ez az út egyetlen jelentős regényt hozott, és legszívesebben arra is azt mondanánk egyetlen szóval – ha értenénk ezt a szót –, hogy posztmodern mű. Hamvas írásainak többsége esszé, talán kultúrtörténeti, talán ezoterikus vagy metafizikus, az élete ugyanakkor – ahogy kibontakozik előttünk a filmen – nagyon is földi, teli szellemi elevenséggel, és a századnak megfelelően hányatottsággal, állásvesztéssel, kitagadottsággal, visszatéréssel.
De nemcsak az élet jelenik itt meg, hanem a mű is, a filmben az életrajzi vonal mellé párhuzamosan kapunk egy másikat is. Persze nem várhatjuk el egy dokumentumfilmtől, hogy egy sokezer oldalas – és sokszor rejtelmes – művet hozzon elénk. Ezt csak akkor kaphatjuk meg, ha olvassuk Hamvast, ha belemerülünk elmélkedéseinek birodalmába. Ez a film mintha afféle mintakönyv volna; beenged itt-ott a gondolatok közé, elcsábít, hogy később majd magunk merészkedjünk az addig ismeretlen és zegzugos gondolatvidékekre. Harmóniába állítja egy életpálya fordulatait és gondolkodásának rejtelmeit, és megértünk valamit abból, hogyan lehet – vagy lehetne – a történelem szeszélyei és gonoszságai ellenére derűsen, tisztességesen és optimizmussal teli látni ezt a földi vagy földön túli világot.
Ma már nem divat egy filmre azt mondani, hogy „szép”; ez a fogalom mintha avítt lenne. De ez a film szép, mert olyan embernek a történetét tette végre láthatóvá varázslatosan, aki hosszú időre eltűnt a szemünk elől. Szinte hosszabb időre, mint ameddig ez az élet tartott.
A nevezetes névtelen – fikciós dokumentumfilm, 2016. Rendezte: Katona Zsuzsa. Kép: Dala István, Reich László. Vágó: Lecza Attila. Hangmérnök: Belovári Tibor. Producer: Nyeste Péter. Támogató: Eurohand Zrt. Gyártó: Aster Film. 65 perc
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 11-11. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13268 |
