Kozma György
Sokféle magyarázat van arra, miért tiltja a Biblia (pontosabban főszereplő-szerzője, a Világ Ura – legyen áldva a neve) a „faragott kép” készítését. A sok ezer éve jó humorral megáldott Biblia-magyarázó rabbik aztán megegyeztek, hogy profilból azért lehet „föld fölötti” lényt, mondjuk embert rajzolni.
Talán azért a profil a kedvenc beállítása Frednek, akiről azt írja a Le Nouvel Observateur: „olyan rajzoló, akinek nagy bajusza van és ellenállhatatlan nevetése, simogató tekintete és saját világa.”
Ez majd kiderül, ha odaérünk a belül hűvös zöldes-beige színben tartott, uszoda-hangulatú üvegházban (a budapesti Francia Intézetben) sorban kiállított B. D.-k („rajzoltszalag”, franciául „bande dessinée”) sorában.
Boucq az első, (Jerome Charyn írja forgatókönyvei nagy részét), a szaladó kislány szoknyája úgy libben, a nyuszi úgy hegyezi a fülét, mintha legszívesebben leugranának a rajzlapról. Régis Francnak a Mausra emlékeztető patkány-Dassault-ját látjuk – a Spiegelman-féle Maus ugye híres amerikai képregény egereknek ábrázolt zsidókkal (a németek persze a disznók), Dassault pedig ellentmondásos nagyiparos az Eiffel-torony országában – 1978-ból. Moebius következik (vagyis a Hara-Kiri nevű hatvanas évek végi híres képregény-füzet Jean Giraud-j a) a chilei Alexandro Jodorowskyval dolgozik együtt – s fura figurái miatt az Alienben (A nyolcadik utas a Halálban) is őt dolgoztatták szörnytervezőként.
Loustal az egyetlen, akinek laza vastag-vonalas akvarell pálmafái nekem is tetszettek (eddig), ő is Jerome Charynnal íratja történeteit, mint Boucq. (Elgondolkoztató, hogy miért nem tud történetet kitalálni a rajzoló és fordítva. Magam azt gondoltam volna, hogy az ember azért rajzol képregényt, mert szeret és tud rajzolni, valamint szeret és tud történeteket kitalálni, s szereti és tudja a kettőt egyszerre végezni... Most látom, hogy tévedtem, ha így képzeltem.).Bourgeon fantasztikusan tud tengeri hullámzást rajzolni, Margerinc pedig a Schweppes reklámokból ismeri az egész világ – csetlő-botló párvonalas fiatalember-figurák. Jano 23 éves, és Ulvárosi HLM (szociális lakótelepi) témái, bevándorlókkal és csövesekkel az előtérben – esetleg patkány- vagy kutyaarccal – arra enged következtetni, hogy esetleg ő is fekete. Juillard az első, akinél a rajz maga a főszereplő, lírai, manírmentes portrék tussal, tollal, századvégi rézkarcra emlékeztető satírozással. Cabanes nyerte a Franciaországban rendkívüli termékeny és népszerű (lásd: Asterix) képregény-műfaj „oszkárját”, a Grand Prix d’Angoulême-t – a kataló
gusszöveg „nagy álmodozónak” nevezi, s valóban, ahogy az az őz ott hátranéz...
A kiállítás sztárja FRED, az ő lapjainak sztárjai egy csíkosinges fiú, Philemon, (saját kamasz-énje), egy nagybajuszú sapkás manó (nagybajuszú manóénje, Moszjő Barthélémy) és egy kentaur – néha megjelenik azért az ördög is. Meglepő, hogy milyen sok képsorban reflektál a művészet kérdéseire (a cirkuszban fellépő „vad zongora” esete vagy a srác átváltozása Mona Lisává majd manóvá egy másik sorozatban), s olyan metafizikai magasságokba jut, mint a képregénykockák térbeli megjelenítése (akár valami nyitottfalú ház), ahol a különböző kockák „lakói” egymással beszélnek, nem beszélve az égből kinyúló hatalmas kézről, amely lehúzza a „horizontot” és egy oszlopcsarnokba kerülnek a hősök, ráadásul Alice Csodaországban-szerűen – a bájos hibákkal teli franciából fordított prospektus magyar szövege persze „tükörországnak” nevezi – fejjel lefelé, mert a lépcső más térben van, míg megint máshol egy erdőben egyszercsak megnyílik a föld, de nem akárhogyan, hanem embernagyságú „cippzár” módjára. (Ezt a trükköt többször is elsüti, főhőse a sárga sivatagban egy háromszöget vesz észre, nyilván piramis, gondolja, de kiderül, hogy egy óriás kutya hátán van a sivatag – vagy egy ufószerű embernagyságú parafakalapot lát a mezőn, amelynek a tulajdonosa a földből kiemelkedő óriás, aki épp mamájára panaszkodik, hogy miért tömte mindig annyira tele, „egyél még, egyél még”... Alexin írta és Fred rajzolta az időgép fekete-fehér realista stílusban megrajzolt sztoriját, amelyben a hős elhatározza, hogy időgépet szerkeszt (Escher-szerű bonyolult masina), „hogy aztán a j övőben vásároljon olyan holmikat, amik ma még nincsenek, s ma eladja.”
O’Groj furcsa kalapos, ráncos figurái meglepően hasonlítanak De Créry kerek-kalapos ráncos figuráira – Raphael La Rafale egy kispolgári enteriőrt mutat be pár képben, ahol a becsavart hajú mama épp telefonál s az euthanáziáról nyilvánít véleményt, máshol egy gigantikus uborkán ülve közlekedik a főszereplő (nem, nem kaphatok a salátából), Guibert pedig nagytotálokban, felülnézetekben és váratlan premier-plánokban mutatja be a Harmadik Birodalom Berlinjének hétköznapjait – a Potsdamerplatz utcatáblája szinte megszólal – rikácsoló metró-mikrofonhangon.
A betiltott jelvények természetesen művészi céllal ábrázoltatnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/07 42-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1326 |
