Sneé Péter
Mainapság egy kórusból zeng föl a túlhajtott vadság és az álmos szelídség dicsérete. Michael Caton-Jones rendező az utóbbival untatja kedves közönségét. Egy erőnek erejével Amerikában is újra galvanizált mítoszra emlékeztet, a szent együgyű vidékiességére. Mennyivel rokonszenvesebbek a távoli porfészek lakói a nagyvárosok elidegenedettjeivel szemben! Lám csak, a sütőtökjére méltán büszke dél-carolinai Grady valóságos mesevilág a keleti partról érkezett és Hollywoodba tartó orvos számára. Sajnos, ekként is díszletezett, és jelmezei is ennek megfelelőek. Vagy menten elandalodunk a látványtól, vagy hallgathatjuk az arrafelé bizonyára oly gyakori, édeshangú wurlitzert, s antul rosszabb. Lassított felvételek érzékeltetik a lírai lágyságot, s egyébként is teli van művészettel e vígjáték, mely kategóriáról viszont közismert a tengeren túl, hogy nem bohó mulatságot jelöl, hanem olyan történetet, melyet nyugodtan megtekinthet a kiskorú is, mivel hősei vérontás és szex nélkül jutnak el a boldog beteljesülésig.
Ezúttal kissé lassúak ugyan, de legalább marad elég idő a technikai finomságokban való elmélyedésre. Kivált az operatőr szolgál meglepetéssel: rendre elfelejti élesíteni a képet. Az így nyert kellemes, puha ködbőlt azután egy határozottan csábos arcél villan olykor elő. Már nem a hagyományos szőke démon valamelyik leszármazottja, hanem a mostani mód szerint egzotikus vonásoktól pikáns. Ha egyébért nem, Julie Warren miatt érdemes megnézni a filmet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/01 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=132 |
