Sándor Anna
Beauty and the Beast – amerikai, 2017. Rendezte: Bill Condon. Írta: Evan Spiliotopoulos, Stephen Chbosky. Kép: Tobias A. Schliessler. Zene: Alan Menken. Szereplők: Emma Watson (Belle), Luke Evans (Gaston), Dan Stevensen (a Szörnyeteg) Ewan McGregor (Lumiére), Ian McKellen (Cogsworth). Gyártó: Mandeville Films, Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Forum Hungary. Szinkronizált. 129 perc.
Az
elmúlt években a Disney sorra készíti el klasszikus rajzfilmjei élőszereplős
remake-jeit. Kérdés, hogy ezek
hozzáadnak-e a filmélményhez, azaz, hogy a bevételen túl fel tudnak-e mutatni bármit,
ami az újrázás mellett szól. Bill Condon A
szépség és a szörnyetegje ilyen szempontból a sikertelen próbálkozások közé
tartozik. Nem több egy jó beállításokkal felvett, de fantáziátlanul teátrális
és mesterkélt Broadway-musicalnél, amely mellőz minden potenciális önreflektív
vagy játékos elemet. Nem is a dalok nyomják agyon a történetet, hanem a
felszínes koncepció. A mese kulcsfeszültsége az, hogy a körülmények ellenére
sikerül-e közel kerülnie egymáshoz a két főszereplőnek annyira, hogy a lány beleszeressen
az elátkozott hercegbe. Valójában ennek a folyamatnak a hiteles ábrázolásán áll
vagy bukik minden feldolgozás sikere, és ezt a maga eszközeivel a 1991-es
rajzfilm egészen szépen meg is ugrotta. Az élőszereplős változat viszont
visszavág ebből a fókuszból, hogy helyette sekélyes vulgár-pszichológiával
fejtegesse a szereplők élettörténetét, mintha ez önmagában elég lenne ahhoz,
hogy hipp-hopp egymás karjai közt találják magukat.
Mindezen nem segít, hogy Emma Watson színészi eszköztára sem sokat fejlődött a Harry Potter óta, még a rajzolt Belle
arcjátéka is több érzelmet fejez ki, mint az övé. Persze, ott a kikacsintás, hogy éppen a női
jogi aktivista Watson játssza el a protofeminista Belle-t, de ezen kívül mást
nem tud felmutatni. A szörnyeteg hasonlóan járt, bár Dan Stevens mimikáját a
steril CGI semmisíti meg. A show-t egyértelműen a bájgúnár Gastont alakító Luke
Evans és a haverja lopják el, akik lubickolnak a szerepükben. A film
súlytalanságát pedig jól illusztrálja, hogy a finálét leszámítva egyedül
Evansék jelenetei azok, ahol érezhető színészi jelenlét. A többi csupán
szépséges, papírmasé díszletek és figurák sokasága a színpadon.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13199 |
