Kovács Kata
Facebook, Beckham- és horror-rajongás a kolostorban – Miklós Ádám első hosszú dokufilmje a nepáli szerzetesnők új generációját mutatja be.
Tizenhat éves kora óta készít filmeket, mindig is a játékfilm érdekelte. Most fejezi be a tanulmányait, filmelméletet hallgatott a St. Andrews Egyetemen, Skóciában. Novembertől látható a hazai mozikban első, hetvenperces dokumentumfilmje, a Dolma lányai, melyet forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyez. A film olyan nők életét mutatja be, akik a tradicionális életforma, a buddhizmus hagyományai és a mai modern világ kereszteződésében élnek Katmanduban.
Neked van személyes kötődésed a Dolma lányai témájához?
Nincsen. Másodéves koromban találkoztam egy sráccal, aki akkor már járt Nepálban, ő mondta, hogy forgatni kellene a buddhista szerzetesnők életéről. És bár sosem gondoltam, hogy dokumentumfilmet fogok készíteni, amikor megkeresett ezzel az ötlettel, rögtön eldöntöttem, hogy beszállok, mert lenyűgözött a téma. Talán nevezhetjük orientalista perspektívának, hogy azt emeltük ki, ami minket érdekelt ebből a világból. Az egyik célunk az volt, hogy megmutassuk, hogyan élnek ők a huszonegyedik században, és hogy ez az élet talán nem is különbözik annyira a miénktől, mint azt képzeljük. A másik fő téma a nők és a férfiak közötti különbségek.
Kikkel és mennyi ideig dolgoztatok a filmen?
A stáb minden tagja más országból származik, és mást is tanulunk: filmet, antropológiát, pszichológiát, közgazdaságtant, nemzetközi kapcsolatokat. Az elkészítése – a harminc napos forgatással együtt – egy évig tartott, és tizenötezer fontba került. A vágás kicsit hosszabb folyamat volt, mert akkor épp az egyetemen is voltak óráim, így csak esténként értem rá. Ezután hazatértem Győrbe, és Arrabona Studio néven alapítottunk filmes céget egy régi barátommal. Azóta elkezdtük a következő munkánkat is, egy dokumentumfilmet a tibeti rákgyógyászatról (The Legacy of Menla).
Hogyan választottátok ki ezeket a hihetetlenül életvidám és nyitott szereplőket?
Amikor megérkeztünk, öt napig nem is forgattunk, csak nézelődtünk, ismerkedtünk. Rábíztuk a véletlenre, és megvártuk, hogy kiderüljön, ki az a személyiség, aki kiemelkedik. Először csak könnyedebb interjúkat készítettünk velük, aztán szépen lassan rávezettük őket a komolyabb témákra.
A film előkészítésekor, a tervezésnél mennyire sejtettétek, hogy ez a téma, ezek a dilemmák kerülnek majd a film középpontjába?
Ezt természetesen nem tudhattuk előre, de volt egy tervünk, amihez azért nem ragaszkodtunk véresen. Nem mehetsz ki forgatni anélkül, hogy ne lenne a fejedben valami, amit mindenképp el akarsz mesélni a nézőnek. Annyit előre eldöntöttünk, hogy mivel úgysem tudunk majd objektív képet mutatni – hiszen ez nem tényközlő dokumentumfilm – inkább a személyes tapasztalatainkat rögzítjük. A megérkezéskor egyébként meglepődtünk, sejtettük ugyanis, hogy egy modern életformát fogunk találni, de az elvárásainkat felülmúlta ez a világ. Egy rekesz kólával fogadtak bennünket, aztán meg bejelentették, hogy másnaptól elvonulnak két hétre.
Mennyi az improvizáció a filmben, milyen mértékben dolgoztatok előre megírt forgatókönyvvel?
A dokumentumfilmezésnél rengeteg a váratlan helyzet, amikor el kell döntened, mennyire akarsz beavatkozni az eseményekbe. Egy példa: a forgatás alatt kiderült, hogy a szerzetesnők minden héten szoktak focizni, de amikor a filmben látható focis jelenetet felvettük, csak a mi kedvünkért játszottak. Nekem ez egy buddhista szerzetes filmje, az Isteni játék miatt volt fontos, ami a szerzetesek focilázáról szól. Amikor kiderült, hogy a szerzetesnők is imádják a futballt, úgy gondoltam, ennek benne kell lennie a filmünkben.
Fontos számodra, hogy egy dokumentumfilm történetet meséljen?
Igen, de talán még fontosabb, hogy mindennapi dolgokat mutasson meg, azt, hogy hol élnek az emberek, milyen, amikor lemennek a boltba, beülnek a kocsiba. A filmhez az inspirációt Kie¶lowski és Abbas Kiarostami filmjei adták. Ők az apró történéseket mutatják meg, melyeknek látszólag nincsen különösebb jelentése, de ha hosszan szemléljük őket – jóval hosszabban, mint amit egyébként megszoktunk – akkor mégis csak lesz súlya és értelme.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/12 34-35. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13147 |
