Huber Zoltán
A Poligamyban a vágy titokzatos tárgya volt bizonytalan, a Coming out-ban a nemi identitás, a humor maradt.
Sok romantikus komédiát nézel?
Nem annyira. Talán azért van így, mert boldog párkapcsolatban élek. Nyilván erősen hangulatfüggő, hogy épp mit nézek, de mostanában más típusú filmekre van igényem.
Alkotóként mégis ez a műfaj vonz…
Nem specifikusan a romantikus komédiák, inkább a vígjátékok. Mivel elsősorban a kapcsolatok, az emberek között kialakuló valódi viszonyok érdekelnek, nyilván az érzelmesebb vonulat – ha úgy tetszik, a romantikus vígjáték – keretei között maradok. Egyáltalán nem keresem ezt a műfajt, nem akarok mindenképpen ilyeneket forgatni. Inkább az van, hogy az engem megragadó történetek ebbe a zsánerbe tartoznak. Egy harsányabb, jóval szélsőségesebb vígjáték nem hoz annyira lázba.
A különböző műfajokban nagyjából egyenlő arányban készülnek remekművek, átlagos vagy gyenge alkotások. Összevetve más filmtípusokkal a romkomok reputációja mégis mintha alacsonyabb lenne, különösen itthon. Szerinted mi lehet ennek az oka?
Talán van valami abban, amit mondasz. Az elmúlt néhány évben csak igen kevés, valóban kiemelkedő romantikus komédia született. Hiába azonban a sok feledhető, középszerű alkotás, a nézők még mindig szívesen beülnek ezekre a filmekre. Spielbergék annak idején jó érzékkel találtak rá a tinédzser közönségre. Az elmúlt években a fiatal nők váltak fontos és erős célcsoporttá.
A magyar romkomok is szép nézőszámokat hoztak…
Ez azért relatív. Bár néha kimondottan nehéz meghúzni a határvonalakat, általánosságban elmondható, hogy magyar filmben elsősorban a vígjátékokat szereti a közönség. Kivételek persze vannak, ilyen például a Kontroll, ami műfaji hibrid volt.
Előző munkáid, a Melletted és a Poligamy is egy hosszú kapcsolat fordulópontjáról, a felelősségvállalás és a megállapodás nehézségeiről meséltek, melyek nyilván személyesen is érintettek. Cselekménye alapján a Coming Out egészen más történetnek tűnik. A saját nemi identitásában elbizonytalanodó homoszexuális főhős egy igen sajátos élethelyzet komikus kifordítása. Mi fogott meg ebben a sztoriban?
Természetesen ennek a filmnek is vannak személyes vonatkozásai. Bár én magam hetero vagyok, sok meleg barátom van. Úgy vélem, mindenki legyen az, aki. A Coming Out azonban nemcsak erről szól, inkább azt mutatja be, milyen is az, amikor valaki mindenhonnan kilóg. Az alapszituáció nyilván nagyon humoros és számtalan lehetőséget rejt magában, de ha önmagában csak komikus lett volna, biztosan nem kelti fel az érdeklődésémet. Ha egy ötlet képtelen érzelmileg is megérinteni, akkor saját filmként nem fogok foglalkozni vele. Ennek a történetnek a középpontjában egy olyan karakter áll, aki boldog a közegében, örül, hogy elfogadják, azonban olyan változásokat tapasztal magán, amikről tudja, hogy miattuk hamarosan már nem lesz otthon ebben a közösségben. Ez az érzés engem is végigkísért eddigi életem során, itt tehát a személyes érintettség. Talán ezért is kedvelem az olyanok társaságát, akik valamiért szintén mások – akár bőrszín, vallás, nemi identitás vagy bármi egyéb tekintetében. A másság számomra amúgy is egyenlő a sokféleséggel, a sokféleség pedig szuper!
A másság pontos ábrázolása komoly adóssága a magyar közönségfilmnek. Ezek szerint tudatosan választottál provokatívabb, kényesebb témát?
A magyar zsánerfilmnek nem azzal kellene foglalkoznia, hogyan csinálják ezt a dolgot Amerikában. Fontosabb ennél, miként lehet bizonyos zsánerkeretek között olyan témákat érinteni, amelyek itt lógnak a levegőben, és igenis van társadalmi jelentőségük. A másság kérdése Magyarországon egyértelműen jelen van, mégse nagyon beszélnek róla az alkotók. Arra gondoltam, mindenképpen érdemes erről filmet forgatni, de nem úgy, hogy egy mesevilágot építünk köré. A Poligamy esetében, ami alapvetően egy belső utazásról szólt, még belefért a kissé szépítő csomagolás. A Coming Out készítésekor azonban hangsúlyosan törekedtünk arra, hogy ez egy mai, hiteles történet legyen – persze a szokatlan alapötlet szabta törvényeken belül. Elképzeltük, milyen lenne, ha egy népszerű sztár felvállallná a homoszexualitását – ilyen itthon a valóságban ugye ritkán fordul elő. A film mégsem úgy született, hogy tudatosan erre készültem, vagy a melegekről akartam forgatni. Nagyon megtetszett az ötlet, személyesen is megérintett, ezért elkezdtem kibontani. Bergman mondta, hogy a forgatókönyvírás olyan, mintha bemennél egy szobába, ahol van egy ajtó. Azt kinyitva egy újabb ajtóval találod szembe magad, majd mögötte egy másikkal és így tovább. Ez a sztori is így alakult ki. Menet közben jöttem rá, hogy ez a téma nemcsak érdekes, de hihetetlenül fontos is.
Olyannyira, hogy a politikai közbeszédben egyre nagyobb hisztéria alakult ki körülötte. Nem félsz, hogy ez a film fogadtatását is befolyásolja?
Ha csak olyan témákhoz mernénk hozzányúlni, melyek minden szempontból biztonságosak, soha nem történne semmi előrelépés. Lehet nagyon cuki, aranyos filmeket csinálni, nincs ezekkel semmi baj, mégis úgy gondolom, igenis vállalni kell a komolyabb kihívásokat. Biztos vagyok benne egyébként, hogy a közönséget érdekli a téma, főleg vígjátéki formában. Ha nevetni tudnak a történeten, akkor talán könnyebben feldolgozható számukra egy majdhogynem tabunak számító dolog.
Az efféle komédiák egyik nagy veszélye, hogy nagyon sztereotip módon ábrázolják a melegeket.
Ügyeltünk arra, hogy ezt elkerüljük. Ahogy a való életben, úgy a Coming out-ban is találkozhatunk egy-két harsányabb figurával, ám a filmbeli meleg baráti kör tagjainak a legtöbbje pont olyan, mint bármelyikünk. Ez a fajta visszafogottság rendkívül fontos volt, különösen Csányi Sanyi karakterének a kialakításakor.
A komédia látszólag könnyednek tűnhet, mégis kifejezetten nehéz műfaj, komoly szabályokkal…
Ezzel egyetértek, ugyanakkor azt is látom, hogy a műfaji film akkor válik lélektelen másolattá, ha pusztán a szabályok kritikátlan követésére szorítkozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem néztem meg, nem elemeztem ki más vígjátékokat, de ezeket a tapasztalatokat csupán támpontoknak tekintettem, amiktől bátran el lehetett, és el is kellett térni. A zsánerfilm itthon még gyerekcipőben jár, meg kell tanulnunk ugyanis a saját történeteinket populáris formában, de nem közönségesen elmesélni. Óriási a különbség aközött a hozzáállás között, hogy egy poén bármilyen lehet – akár olcsó, alpári, elsőkörös – a lényeg, hogy jó hangosan nevessen rajta a publikum, és aközött, hogy a humornak is léteznek árnyalatai, és a közönség érett annyira, hogy ezt értékelni tudja. Nézd meg a cseheket, nem véletlenül virágzik a filmgyártásuk, náluk a legnézettebb alkotás mindig cseh. Amikor itthon elkezdtek újra közönségfilmeket készíteni, mindenhol kisuvickolt lakásbelsőket, szép helyszíneket lehetett látni, mert Amerikában ez így volt szokás. Hozzáteszem, már ott sem így szokás, de mindegy. Rá kell jönnünk, hogy saját kulisszáink között, a málló vakolatú házfalak tövében, a múltunkat felhasználva is lehet komikus, romantikus, mégis érvényes történeteket mesélni. Ehhez persze szembenézés és nagy adag humorérzék kell. Egy szolgai utánzatot is lehet szépen, gusztán csinálni, csak nem megyünk vele sokra. Fontos, hogy kőkeményen rólunk szóljanak a történetek.
Szerinted jogos műfaji- és szerzői filmek mentén felosztani az alkotásokat?
Nem magával a felosztással van a gond, nyilván a zsánerfilmben is van szerzőiség, illetve fordítva. Ez az egész valahogy csak Magyarországon ennyire problémás. Talán mindez a történelmünkből fakad, hisz a műfaji filmeket sokáig lenézték. Néhányan egyenesen azt állítják, mi magyarok csak a szerzői filmben vagyunk jók, a zsánerekhez azonban egész egyszerűen nem értünk. Ezzel nem értek egyet. Inkább arról van szó szerintem, hogy itthon a különböző gazdasági, politikai korszakok erőteljesen meghatározták, hogy milyen típusú filmek jöjjenek létre.
A harmincas években például iszonyú jó zsánerfilmek készültek itthon…
Gondolj bele, a századelőn a körúti színházaknak óriási szükségük volt olyan magyar darabokra, amik becsábították a közönséget. Molnár Ferenc, Heltai Jenő és a többiek szorgalmasan tanulmányozták a divatos francia bohózatokat, vígjátékírói fogásokat. Ők innen tanulták a műfajt. Többek között az így elsajátított szakmaiságnak köszönhetően készülhettek el a harmincas évek örökzöld sikerfilmjei. A világégés után minden megváltozott. Fel kellett dolgozni a világháborút. A diktatúra évei alatt más témák felé fordultak az írók. A rendszerről csak burkoltan lehetett véleményt formálni. Ebben nagyon jók voltunk, ráadásul a külföldi fesztiválok is vevők voltak erre a rejtjeles művészetre. Ez a vonal fejlődött, miközben a másik, a zsáner elsorvadt. Most ismét igény mutatkozik a közönségfilmre.
Ha kijön egy új magyar közönségfilm, sokan automatikusan a hollywoodi versenytársakhoz mérik. Nem problémás ez?
Ha zsánerfilmet teszel le az asztalra, igenis fel kell vállnanod az efféle összevetéseket. Az elmúlt években több izgalmas magyar alkotás született, de a nyilvánvaló tehetség ellenére még egyik sem volt abszolút hibátlan. Ezt most újra kell tanulnunk, ami nyilván időbe telik majd.
Korábban kritikusként is dolgoztál. Szerepet játszik ez abban, hogy inkább a közönség felől közelítesz a filmezéshez?
Nem, mivel én mindig is filmkészítőként tekintettem magamra. Imádom a szerzői mozikat, de a zsánerfilm valahogy mindig jobban vonzott. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy akkor én most csak zsánerekben gondolkodom.
Követed a kritikákat?
Persze! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. A különböző visszajelzéseket fontosnak tartom, különösen egy első film esetében. El kell gondolkodom, mi az, amiben igazuk van és mi az, amiben nem. Elemeznem kell, hogy mit kell még tanulnom. Persze nem az agyatlan kommentekre gondolok.
Zsinórban ez lesz a harmadik komédiád, nem félsz, hogy beskatulyáznak?
Biztosan fogok más műfajokban is forgatni, de számomra a komédia egy elképesztően gazdag, felfedezendő műfaj, amit akár egy életen keresztül szenvedélyesen lehet csinálni – Billy Wilder vagy Ernst Lubitsch például egész jól elvolt vele. A vígjáték passzol a habitusomhoz, a világlátásomhoz. Olyan történeteket szeretnék mesélni, amik okosan viccesek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/12 30-32. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13141 |
