Varró Attila
A Cure for Wellness – amerikai, 2016. Rendezte: Gore Verbinski. Írta: Justin Hayte. Kép: Bojan Bazelli. Zene: Benjamin Wallfisch. Szereplők: Dane DeHaan (Lockhart), Jason Isaacs (Volmer), Mia Goth (Hannah). Gyártó: Regency Enterprises / Blind Wink. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 146 perc.
Nevezzük akár a tömegfilm felől megközelítve elmejátékfilmnek vagy a filmművészet nézőpontjából tudatfilmnek, a szubjektivitásból fakadó nyitottság rejtélynarratívákban való hasznosítása az ezredfordulós Álomgyár egyik legerősebb szerzői gyógymódját jelenti a különféle filmzsánerek elkerülhetetlen elöregedése, elsorvadása ellen románctól (Egy makulátlan elme…) science-fictionön át (Donnie Darko) a horrorfilmig (Másvilág). Nem csoda, hogy a két halmaz metszetét jelentő alkotások oly gyakran helyezik álom és ébrenlét határsávjában tartózkodó hőseiket a modernizmus kedvelt Varázshegy-színhelyére, a szanatórium/fürdőszálló labirintusvilágába (Tavaly Marienbadban, Nyolc és fél, Ifjúság), amelyek kalandverzióikban – diliház, börtön, kísértetkastély – egyszerre biztosítják a közönségnek a veszély izgalmát és a mind-fuck szellemi kihívását. Tekintve, hogy a zsánerkaméleon Verbinski horrortárában eddig is főszerepet játszott a fertőzés/betegség metaforája (videóvírustól karib-tengeri zombikig), érthető módon saját elmefilmjében visszanyúl a gyökerekhez és egyenesen Mann svájci szanatóriumába küldi ridegszívű (Lockhart) manhattani bróker-Castorpját, hogy cégigazgatója meglátogatása során maga is a különös intézmény foglyává váljon, ahol a szörnyű valóság elől vízterápiába és sárkányeregetésbe menekülő üzleti mogulok társadalomkritika-karikatúrái között rátalálhat saját belső vadállatára.
A Verbinski-Hayte páros bő lére eresztett története mégsem a „mi képzelet-mi valóság” kötelező játszmáinak sokadik kórházmeséjével (Jákob lajtorjájától Viharszigetig) kínál egészségesebb örömöket a nagyközönségnek: jóval érdekesebb, ahogy a film két órán keresztül ingadozik a sci-fi/thriller/horror cronenbergi elegye és a Lynch-féle művészfilm pengeélén, újabb és újabb körökkel elbizonytalanítva nézőit, vajon ezúttal a szerző álmodja a műfajt vagy a műfaj a szerzőt. Sajnos a fináléra az alkotók felszámolják ezt a végig lebegtetett kettősséget – és egy vérbeli gótikus grand-guignol leszámolás keretében látványosan felégetik az európai modernizmus geronto-fellegvárát.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13137 |
