Pethő Réka
Endô regénye spirituális utazás az istenhit két állomása között.
A modern japán irodalom egyik nemzetközi nagyköveteként számon tartott Shûsaku Endô katolikusként nevelkedett és élt Japánban, ez vezette a kereszténység japán történetének kutatására. Figyelme a 15-16. századi jezsuita szerzetesek felé irányult, akik első térítőként érkeztek Európából és rövid idő alatt számtalan hívet szereztek. Működésüket a helyi hatalom nem nézte jó szemmel és a kereszténység már az 1500-as évek végén tiltott vallás lett Japánban, ahol kínzással és kivégzéssel büntették azt, aki nem volt hajlandó megtagadni a hitét. Endô úgy találta, a történelem méltatlanul feledkezik meg mindarról a szenvedésről, amit ezek a megkínzott keresztények átéltek, mielőtt megtagadták a hitüket vagy mártírhalált haltak – ugyanakkor a kereszténység problematikája saját szempontjából is foglalkoztatta, szerette volna feloldani azt a távolságot, amit vallása és önmaga között érzett. Ez vezette 1966-ban a Némaság megírására, mellyel elnyerte a legrangosabb japán irodalmi elismerést, a Tanizaki-díjat. Később elkészítette az alaptörténet színpadi átiratát, illetve az 1971-es, Masahiro Shinoda-filmadaptáció megírásában is társszerző volt.
Endô regénye valós történelmi keretbe helyezett szubjektív pszichológiai dráma. Két fiatal szerzetes, Rodrigues és Garrpe Japánba utazik, mivel tanítójukról és példaképükről az a hír járja, hogy megtagadta a hitét, ők pedig személyesen szeretnék kideríteni az igazságot. A kereszténység ekkor már tiltott vallás Japánban, kegyetlenül üldözik a rejtőzködőket, ezért a két szerzetesnek érkezésük után bujkálnia kell, miközben a helyiek hálával fogadják őket, hiszen végre van kinek gyónni, végre van, ki megkeresztelje a gyermekeiket. Útjuk különválik, majd miután állandó helyi társuk, a hitét harmadszor is megtagadó Kichijiro elárulja Rodriguest, a szerzetes fogságba esik. A Rodrigues levelein keresztül elmesélt történet elbeszélője ettől a ponttól kezdve a szerző, most már nem az ő szemével látunk, hanem őt látjuk – ám gondolatain keresztül a regény továbbra is szubjektív marad. A pap magabiztos európaiként érkezett Japánba, felsőbbrendűen úgy véli, enyhíteni tud az életüket barmokhoz hasonlóan leélő japán parasztok fájdalmán: fogsága elején megőrzi ezt az öntudatot, és vállalja a büntetést. Erősnek érzi magát, aki el tudja viselni a fizikai fájdalmat, míg a gyenge parasztok megtagadják a hitüket: megtapossák a szentképet, a fumie-t, igazolva ezzel, hogy nem keresztények. De vajon az szenved-e többet, aki kitart a hite mellett és elviseli a fizikai fájdalmat, vagy az, akinek a hitmegtagadás lelki fájdalmát kell kibírnia? Endôt a gyengék és az erősek szembeállítása foglalkoztatta, úgy gondolta, ő maga az előbbi csoporthoz tartozna. Arra volt kíváncsi, vajon mit éreztek, milyen emberek voltak, akik gyengének találtattak és megtagadták a hitüket. Ehhez a végponthoz a Rodrigues lelkében a fogság során lejátszódó folyamatokon keresztül vezet el bennünket, amíg maga is eljut az aposztáziáig.
A szerzetest kételyek gyötrik, nem érti, miért kell ekkora szenvedéseket kiállniuk a keresztényeknek, de eleinte még arra jut, hogy Istennek ezzel szándéka van, amelyre fény derül majd. Az egyre erősödő belső hangok azonban nem hagyják nyugodni: ha Isten némaságának az az oka, hogy nem létezik, az ő teljes múltja és a misszió is értelmét veszti. Márpedig Isten hallgat, és a csendje kíséri mindazt a szenvedést, amit az önmagát egyre többször jézusi szerepben látó Rodriguesnek végig kell néznie. Ez a némaság azonban csak addig a pontig tart, amikor rájön: úgy teljesítheti be választott sorsát, akkor lesz igazi mártír, ha megtagadja a hitét. Ezzel megmenti a japánok életét, neki viszont el kell viselnie az aposztáziával járó megvetést és fájdalmat, ami súlyosabb számára, mint bármilyen fizikai gyötrelem. Mire eljut erre a felismerésre, hite megszilárdul, istenképe pedig teljesen átalakul. Megérti, hogy küldetése nem a kínoktól való megszabadítás, hanem az osztozás bennük. Már nem egy ítélkező, hanem egy könyörületes Isten áll előtte: ezzel a radikálisan új gondolattal lépett túl Endô azon a távolságon, amelyet a japán spiritualitás és a kereszténység között érzett – önmagán belül is – feszülni.
Cartaphilus, 2013.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 46-47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13121 |
