Varró Attila
Demain tout commence – francia, 2016. Rendezte: Hugo Gélin. Írta: Jean-André Yerles és Mathieu Oullion. Kép: Nicolas Massart. Zene: Rob Simonsen. Szereplők: Omar Sy (Samuel), Clémence Poésy (Kristin), Antoine Bertrand (Bernie), Ashley Walters (Lowell). Gyártó: Mars Film / Vendôme Production. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 95 perc.
A globális filmiparban ritkaságnak számít, hogy egy mexikói kishalra csapjon le egy remake-alapanyagra éhes filmnemzet cápája, ám a 2013- as No se aceptant devoluciones óriása sikere Latin-Amerika, sőt az Egyesült Államok piacán kétségkívül elég erős vérszagnak bizonyult, hogy a mindenevő török újrafilmesek mellett a franciák nagyvadját is bevonzza. A Derült égből apu esetében azonban az EU-komformitás pont azokat az (többnyire kétes) érdemeket hántotta le az alapfilmről, amelyek az óceánon túli spanyolajkú közönséget szíven és bukszán találták: a teleregényeket meghazudtoló klisékaraktereket (a szívtelen yuppi-anyát sebzett lelkű mártírrá, az álnok leszbikus élettársat decens fekete vőlegénnyé, a tahó havert érzékeny meleg baráttá konvertálva), a bumfordi társadalomkritikát (középpontban a mexikói-amerikai ellentétekkel) és a politikai korrektséggel véletlenül sem vádolható alapkonfliktust, amelyhez képest a Kramer kontra Kramer állítólagos antifeminizmusával kész nőmozgalmi propagandának tűnhet.
Életvidám, felnőni képtelen francia férfihősünk ugyanis fejlődéstörténete során nem egy exdrogos, homoszexuális karriernőtől kénytelen megvédeni hétéves kislányát (a kőkemény kulturális sokkot jelentő londoni száműzetésben), akit születése után nála felejtett az anyaság terhével szembenézni képtelen egyéjszakás szerető. Grélin verziójában két, önzéssel és felelőtlenséggel egyformán vádolható ember vetélkedik a tüneményes gyermek kizárólagos felügyeleti jogáért, így az alapfilm sarkított karaktereiből fakadó összes konfliktust erőltetett megoldásokkal (hol véletlenek, hol félreértések) kell megfelelő mederben tartani, hogy a történet eljuthasson a kétségtelenül megrázó (bár ugyancsak finomabbra hangolt) végső fordulatig. A végeredmény így épp olyan felemás, mint a Május 35. pepita kislánya: bájos poénjait és szép metaforáit a mexikói papától örökölte, drámai mélységét és erős színészeit a francia anyától kapta, ám színei nem olvadnak egységes árnyalatba.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13055 |
