Hirsch Tibor
Ki felejthetné a Love Story okos, szeretnivaló fiatal házaspárját? Hogy örültek a nagyszerű állásajánlatnak! Aki a regényt is olvasta, emlékezhet a földközeli konkrétumokat listába foglaló, ártatlan, de nagyon amerikai öröm tombolására: ennyi és ennyi dollárt keresünk majd hetente: kollégium után luxuslakás jön, részvénypakett, örökös klubtagság.
Ott a sikerrel kikövezett yuppie-sztráda széles és valóságos volt, de már a gyorsítósávot eltorlaszolta a halál. Mára az út maga lett csapda. A Love Story szerelmespárja persze még nem tudhatta, hogy a mítosszá lett hippiévtized után csakis őket, csakis a legjobbakat, a Harward első eminenseit menti meg a yuppie-évtizedek bűnbeeséseitől a betegség, a tragédia. A Cég mai hősei viszont nagyon is tudják, mit jelent yuppie-nak lenni. Ők egyszerűen menet közben gondolják meg magukat, a Clinton elnök nyitotta ezredvégi finis már-már kispolgárias finnyásságával. Pedig ezúttal is széles a pálya, nagy a csábítás, és mint kiderül, a lélek-szennyező sár is csak fokozatosan, hosszabb, önfeledt száguldozás után ragadna a szépreményű fiatalokra.
Ugyan miért is ne fizetné meg ifjú munkatársait a patinás ügyvédi iroda, mely főtevékenységként első vonalbeli gengszterek jogi képviseletével foglalkozik, és csak mellékesen ugyanezen ügyfelek pénzének tisztára mosásával? Az ottani mozilátogató, aki már óvodáséveit is jogállam polgáraként élte, bizonyára nemcsak érti a törvényes és törvénytelen ügyvédi szolgáltatások közti finom különbséget, hanem átélvén az ifjú professzionalista lelkiismereti konfliktusát, hagyja magát vezetni a történet által: hiszi a vért és könnyeket – gyilkosságot és asszonysírást –, melyek mind-mind e jogi szakbonyodalom következményei. A rendezői erények szerencsére megmentik a filmet a krimifogyasztó többség számára is. Mert akinek a paragrafus-finomságok nem jelentenek szellemi izgalmat (vadonatúj demokráciában élve nehezen érti meg, miért ne lehetne karddal vágni ketté minden jogászemberek kötötte gordiuszi csomót) – az ilyen néző sem unatkozik: elég neki annyi, hogy a film hősei rettegnek, harcolnak, győznek. A rendező, Sidney Pollack ad mindehhez elegendő feszültséget, meglepő fordulatot, hiteles életveszélyt; vagyis nyújt annyi mozis mesteremberi szolgáltatást, hogy a film a gyógyíthatatlanul jogérzéketlen, született diktatúra-alattvalók számára is élvezetes lehet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/11 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1301 |
