Andorka György
Inferno – amerikai, 2016. Rendezte: Ron Howard. Írta: Dan Brown regényéből David Koepp. Kép: Salvatore Totino. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Tom Hanks (Langdon), Felicity Jones (Sienna), Omar Sy (Bruder), Sidse Babett Knudsen (Dr. Sinkskey), Ben Foster (Zobrist). Gyártó: Columbia Pictures / Imagine Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 121 perc.
Első látásra nyilvánvaló, hogy az Inferno sztoriváza utcahosszal a Langdon-sorozat leghálásabb thrilleralapanyaga: a megszokott kultúrtöris-rejtvényfejtős alvázra pakolt határidő-dramaturgia ezúttal a fabula közepén amnéziával ébredő főhős in medias res indításából csap át a „menekülő ember”-sémába, miközben félúton beleinjekciózzák a Játsz/ma csavarját. Dan Brown szinte már nevetségesen túlfeszített, mindent-bele hullámvasútjának fordulataiból jószerével csak egy testrabló-invázió hiányzik – a legforróbb hely a pokolban azoknak legyen lefoglalva, akik mindebből nem képesek épkézláb adaptációt összehozni.
A karót nyelt és döcögős Da Vinci-kód, majd a jóval áramvonalasabbra vett folytatás után az alkotók tovább haladnak a megkezdett úton, ám a célon messze túllőttek – pedig az Infernónak alig hiányzott volna kozmetikázás a nagyvásznas üdvösséghez. Amellett, hogy lényeges mozaikdarabokat hagynak el, amelyektől mélységet nyernének a szereplők (lásd Sienna háttértörténete és a transzhumanista szál teljes kiiktatása), a döntések némelyike, köztük több karakter kilapítása kétdimenziós antagonistává, már dramaturgiai szempontból is nehezen védhető. A valódi hidegzuhany azonban a végéig várat magára. Bár az óvatoskodás a keresztény egyház bajszát húzogató elődöktől sem volt idegen, az idei Dante-túrán az eredeti történetbe radikálisan beavatkoznak: a regény az addigiakat gyökeresen átértelmező és egyben helyére pattintó, meglepő befejezésének leradírozása a leggyávább húzás, amit az utóbbi időben Hollywood a biztonsági játék jegyében elkövetett. Az alapanyag ilyen kiherélése több mint bűn: szarvashiba. A zárókő elmozdításával a középszer védőszentjei magukra omlasztották a teljes narratív építményt – a morális dilemmákat és ambivalens karaktereket szemétbe dobó, üres filmklisékre szavazó művük pedig várhatóan az év egyik leggyorsabban elfeledett mozis eseménye lesz.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12967 |
