Ruprech Dániel
L’avenir - francia-német, 2016. Rendezte és írta: Mia Hansen-Løve. Kép: Denis Lenoir. Szereplők: Isabelle Huppert (Nathalie), André Marcon (Heinz), Roman Kolinka (Fabien), Edith Scob (Yvette). Gyártó: CG Cinema. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 104 perc.
A filozófiatanár Nathalie-ra mért sorscsapások egy ébredéssel, helyesebben fogalmazva, ébresztéssel kezdődnek. Depresszióra és öngyilkosságra hajlamos anyja panaszai keltik fel. Mire legközelebb beesteledik, férje elhagyta, szerkesztői munkája megszűnőben van, anyja elhunyt. A két pillanat közötti napok szinte összefolynak. A film jelenetei rövidek, a felvételek könnyed mozgásának és a hirtelen, szabad vágásoknak köszönhetően szinte esetlegesnek tűnik, mikor csatlakozunk hozzájuk, és mikor hagyjuk el őket. A véletlenszerűség azonban csak látszat, a kiemelt mozzanatok gondosan jellemzik hőseiket és helyzetüket.
Nathalie furcsa közönnyel fogadja a történéseket. A visszafogott ábrázolásmód kihangsúlyozza ezt az érzelemmentességet; nincsenek dramaturgiai csúcspontok, megindító zene, lélekbe látó nagyközelik. Ebből fakad a film humora is. Az asszony belső világát sokkal inkább munkája határozza meg, mint élete. Számára az embert az jellemzi, hogy milyen zenét hallgat, milyen könyvek találhatóak a polcain, milyen filozófiai gondolatokban hisz. Férje kiköltözésének legfontosabb jelei a félig üres könyvespolcok, és a hiányzó Lévinas-kötet. Az utalások filozófusokra és műveikre szellemesen ironikus kommentárjává válnak a cselekménynek. Az eljövendő napokat azonban Isabelle Huppert játéka teszi igazán élvezhetővé; kiismerhetetlen marad, jelleme mégis magával ragadó. Következő szerepével Verhoeven Elle-jében ezt a szerethető szenvtelenséget viszi a végletekig.
A legelső jelenet évekkel korábban játszódik. Nem történik benne semmi különös. Nathalie egy hajó utasterében dolgozatokat javít, az üvegfalon túl férje és két gyermeke a vizet nézik. Mikor hívják, ő is csatlakozik. Az emléktáblát olvassa Chateaubriand névtelen sírhelyénél, amelyet a francia romantikus író magának választott egy kis szigeten, „hogy csak a szelet és a tengert hallhassa”. Egyszerű, de pontos bevezetése ez a nő szemlélődő, magába zárkózó karakterének, másrészről pedig egyik nyugvópontja annak az ívnek, amelyet Mia Hansen-Løve mozija az elfogadás (vagy beletörődés?) útján jár be.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 54-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12955 |
