Géczi Zoltán
Akahige – japán, 1965. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Toshiro Mifune, Yuzo Kayama, Tsutomu Yamazaki. Forgalmazó: Etalon Film. 178 perc.
Dodesukaden – japán, 1970. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Yoshitaka Zushi, Kin Sugai, Toshiyuki Tonomura. Forgalmazó: Etalon Film. 134 perc.
A Kurosawa-életmű kevésbé ismert, ám biográfiai szempontból roppant fontos darabjai 1965-ben, illetve 1970-ben kerültek bemutatásra. A Rőtszakállú a Toshiru Mifunéval közös, nyugodt szívvel filmtörténeti jelentőségűnek nevezhető kollaboráció végső darabja, egyszersmind a rendező klasszikus korszakának zárótétele. Kurosawa két teljes évet bíbelődött ezzel a mozival, ami a perfekcionizmusáról közismert filmes habitusához mérten is temérdek időnek számított, végeláthatatlanul pepecselt a díszletek és a kosztümök korhű mivolta okán, hogy a korosodó vidéki orvos és a nyugati mentalitású fiatal gyakornok egzisztencialista drámáját csorbítatlanul vihesse vászonra. A sógunátus végnapjaiban, két korszak határán játszódó, az orvostudomány iránt mélyen elhivatott, ám homlokegyenest különböző sorsú és ambíciókkal rendelkező gyógyítók konfliktusára építő történetet gondosan komponált képekkel beszéli el Japán leghíresebb szerzői filmese; a fények és árnyékok, a kibillenthetetlen szimmetria és a finom hangsúlyok összjátéka transzcendens élményt teremt, azaz a film éppen azon erényeknek van bőviben, amik annyira hiányoznak a kortárs filmkultúra fősodrából. Mifune soha korábban nem volt ennyire bölcs és visszafogott, csendes erővel ellenpontozva Dr. Yasumoto (Yozu Kayama) lázongó természetét és heves arroganciáját – a szilaj kardforgató szerepében ismertté vált színész a veterán gyógyító alakját is ugyanazon természetességgel formálja meg.
Az 1970-es Dodeskaden egy öt éven át tartó, szakmailag ugyancsak balszerencsés periódus végére tett pontot. Ez Kurosawa első színes nyersanyagra forgatott filmje, egyszersmind határozott alkotói távolodás a történelmi eposzoktól; a kortárs közegben játszódó darab dramaturgiai mintái már az 1957-es Éjjeli menedékhelyben is felbukkantak, de Tokió nyomornegyede, a szereplők életét és lélektanát meghatározó fizikai közeg merőben eltérő akusztikát kölcsönöz a történetnek, az epizodikus szerkesztés pedig egyedülálló a rendező katalógusában. Kurosawa ez alkalommal meghökkentő módon mellőzte a hagyományos értelemben vett cselekményvezetést, ehelyett a karakterekre és a dialógusokra helyezte a hangsúlyt, a látványos konfliktusokat pedig kisrealista filmprózára cserélte. Ez a rendkívül míves, ugyanakkor szokatlanul nyomasztó film ólomsúlyú tragikumával együtt is szenvedélyes méltatása a szeretetnek, a megértésnek és az empátiának, általában véve: az egyetemes emberi értékeknek.
A Dodeskaden, bár nemzetközi forgalmazásban begyűjtött néhány kritikai díjat, Japánban csúfosan megbukott – a hazai közönség nem méltányolta a legendás direktor radikálisan megváltozott stílusát. A kudarc megpecsételte az újonnan felállított rendezői céh sorsát (a United Artisthoz hasonló, ám annál lazábban szerveződő kreatív kollektívát Kurosawa, Kinoshita, Kobayashi és Ichikawa hozta létre, deklarált céljuk volt a sikerfilmek forgatása), könyörtelenül megtörte Kurosawa karrierjét, és kis híján végzetes katasztrófát idézett elő – egyetemes filmművészeti értékét az utókor volt hivatott felismerni, így a japán mester kései korszaka nyitányának tekinthető film restaurált kópiája méltó módon kerülhetett kiadásra.
Extrák: Nincsenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12950 |
