Árva Márton
Hayored Lema’’ala – izraeli, 2015. Rendezte és írta: Elad Keidan. Kép: Yaron Scharf. Zene: Thierry Caroubi. Szereplők: Itay Tiran (Uri), Uri Klauzner (Moshe), Michaela Eshet (Nava), Ohad Shahar (Saul). Gyártó: EZ Films / Spiro Films. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.
Ha egy filmkészítő egy szemtelenül hétköznapi mozzanatot (hősünk leugrik a boltba tejért) végeláthatatlan kóborlássá duzzasztó félórás rövidfilmmel debütál, ráadásul művének a Himnusz címet adja, sejthető, hogy a bejárt lelki illetve társadalmi közeg megragadása a vállalás sorvezetője. Ennek megfelelően Elad Keidan első nagyjátékfilmje, a Haifai kikötő is a város látképét hosszan vizslató svenkkel indít, hogy ezután a természeti, az épített és a társas környezet összhangzatának lírai tanulmányát kínálja.
A távolból figyelő képeken a felesége fülbevalója után kutató Moshe és az írói válságban rekedt Uri lép elő, és vág neki a Kármel-hegyre vezető végtelen lépcsősornak. Ellentétes irányú, ráérős grasszálásuk nemcsak arra ad alkalmat, hogy a szimbolikus emelkedés és süllyedés mentén fény derüljön vázlatos élettörténetük részleteire (mintegy mellékesen kapunk hírt hűtlenségről, kudarcokról és egy végzetes balesetről is), ennél lényegesebbek a szűkszavú találkozások, melyek kirajzolják a város szociális koordináta-rendszerét és közösség-élményét. A karakterek mozgását tagoló nyugvópontokon ugyanis régi ismerősök és idegenek elegyednek empatikus beszélgetésekbe, melyek (szóljanak bár az izraeli munkáspárt megalakulásáról, régi iskolatársakról, szeretőkről vagy a lépcsősor burkolatáról) barátságos, ugyanakkor – Efrájim Kishontól kölcsönözve – „abszolúte száraz” humorral taglalják a megidézett élethelyzeteket. Ezek az egyszer kínosan banális, máskor finomabbra hangolt jelenetek tartózkodón, ismétlésekre építve bontakoznak ki, Keidant valahova Eimbcke (Kacsaszezon, Lake Tahoe) és Östlund (Play, Lavina) közé illesztve a kortárs stílus-palettán.
A város szimfóniájához adott hajókürt-basszusszólamtól az Urit búcsúztató acapella-előadásig bőven találunk szellemes ötleteket a Haifai kikötőben, de az elbeszélés visszafogottsága olykor nézőpróbáló unalomba csap át, és ez a szűkös képarányba szorított, kiszámítottan elrendeződő találkozás-epizódok során könyörtelenül tudatosítja, mennyivel frappánsabb volt mindez rövidfilm-formában.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12766 |
