Soós Tamás Dénes
Good Kill – amerikai, 2014. Rendezte: Andrew Niccol. Szereplők: Ethan Hawke, January Jones, Zoë Kravitz. Forgalmazó: ADS Service. 102 perc.
John Wayne meghatódna, Barack Obama viszont csak megvonná a vállát, ha látná az Arctalan ellenséget, mert Andrew Niccol filmje, hiába próbálkozik, nem szembesít elemi erővel a közel-keleti drónháború visszásságaival. Csak a drónhadviselés közönyét ábrázolja pontosan, ahogy a katonák egy Las Vegas melletti léghűtött konténerből, joystickkel lövik ki a 10 ezer km-re lévő, terroristá(nak vélt) embereket. Apró pontok a képernyőn, akár játékfigurák is lehetnének, az őrnagy számol vissza, 10, 9, 8, majd a porfelhőt látjuk, és a szomszéd asszonyt, ahogy a leszakadt végtagokat szedi le a fáról. Thomas Egan napi 12 órában bombázza az ellent, a maradék 12-ben némán kortyolja a vodkát és sütögeti a barbecue-t Las Vegas-i otthonában. Dróntávlatból látjuk a házat is, műzöld kert, körülötte sivatag, többet nem is kéne mondani az amerikai álom illúziójáról, a családok széteséséről, de Niccol mond, sokat és közhelyeset, ahogy azzal sem elégszik meg, hogy pusztán képekkel számoljon be a pilóta lelki válságáról, a drónháború mellett és ellen szóló, didaktikus érveket is rak mellé. Játékfilm még nem született a témában, érthető hát, hogy teljességre törekszik a rendező, de így hiteltelenné válik a film, mert bevetés közben akkor sem mondanak olyat a pilóták, hogy „mi sem vagyunk jobbak a Hamasznál”, ha a civilek likvidálásával kényelmetlenül keskennyé vált az őket a terroristáktól elválasztó határvonal.
S miközben a CIA által vezérelt, „járulékos veszteségeket” halmozó bevetések felőrlik, Egan a régi szép időket sírja vissza, amikor még repülőről, nem pedig számítógépről lőtte az ellenséget, hiszen akkor izgalom, veszély és felelősség is volt egy rakéta kioldásában. A játékba Niccol is belemegy, és úgy tesz, mintha valóban létezett volna egy aranykor, amikor még tisztességgel gyilkolták egymást az emberek. Filmjébe torz happy endet erőszakol, ami azt sugallja, el lehet választani a helyest a helytelentől, és a régi vágású amerikai hős a képernyőn keresztül is meg tudja mondani, ki terrorista, és ki nem, hogy aztán igazságot szolgáltasson a kiszolgáltatottaknak és a megnyomorítottaknak. Háborúban az igazság relatív, morálisan cselekedni pedig szinte lehetetlen – ez legutóbb az Oscarra jelölt dán filmből, a remek Egy háborúból is kiderült. Niccol egyszerűbb világ iránt táplált nosztalgiája, bár érthető, de olyan hamisan cseng a terrorizmus korában, hogy tényleg csak egy John Wayne tudna rajta meghatódni.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 62-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12763 |
