Schreiber András
Nincs még egy olyan horror-monstrum, amely annyira húsba maróan emlékeztetne minket a társadalmi töréspontokra, mint a zombi.
A sci-fi, a fantasy vagy akár zombifilm rémálmai, antiutópiái, sötét erőkkel paktáló mesebeli birodalmai nagyon is valóságos félelmekből táplálkoznak. A fantasztikum a reális világ rothadásának, felbomlásának könyörtelenül pontos varázstükre. Ha a szuperhősök közt polgárháború dúl, az intő jel, a valódi polgárháborúk előérzete. A zombifilm társadalomkritikáját George A. Romero emelte tökélyre hat filmből álló ciklusában (Az élőhalottak éjszakája, 1968; Holtak hajnala, 1978; Holtak napja, 1985; Holtak földje, 2005; Holtak naplója, 2007; Survival of the Dead, 2009). „Romero a zombijárvánnyal kritizálja a valódi társadalmi betegségeket: rasszizmust, szexizmust materializmust és individualizmust, amelyek bármely társadalmat kiszolgáltatottá tennének a barbár hordáknak.” – írja Kim Paffenroth (Gospel of the Living Dead, George Romero’s Visions of Hell on Earth, 2006). Romero ciklus-kezdő klasszikusát a magyar néző most először tekintheti meg moziban. Kivételesen mi is a felújítás eszközével éltünk, az egyetlen magyar nyelvű Romero-monográfia (Orosdy Dániel-Schreiber András: A modern horror mesterei: Fulci & George A. Romero, Kontraszt Plusz, Pécs. 2014) ideillő, a zombifilm szociális érzékenységét leginkább bizonyító részletével hívjuk fel a figyelmet a bemutatóra.
*
A zombifilmek (és általában a horror) alapképlete szerint az önző ember odavész. A túlélés záloga – ha nem is mindenki számára – az összetartás. A szolidaritás a társadalom kötőszövete. „Segíts magadon, és Isten is megsegít.” „Szeresd felebarátod, mint tenmagad.” Aki cserbenhagy, az halálra van ítélve, az önzőknek és individualistáknak nincs helyük a túlélők között. A modern zombizsáner (így Romero opusai is) a túlélők zárt csoportjára fókuszál. Paffenroth szerint Romero zombifilmjeiben a túlélők olyanok, akár a mentőcsónakban rekedt maroknyi ember, akik között mindig van valaki, aki önzésével hátráltatja a menekülést. „A tenger fölénye adott, de nem maga az ellenség, mert az mindig a csoporton belül keresendő, a félelem és a tudatlanság egymás ellen fordítja a túlélőket és szétszakítja a csapatot.”
Háborút, viszályt, éhínséget és halált nem csak a zombik jelenléte okoz – az emberek hibás döntései, át nem gondolt választásai, és kiváltképp rosszindulata teszi eredményessé az élőhalottak pusztító támadását. A zombi nincs taktikai fölényben az emberrel szemben – képtelen a gondolkodásra, nem tudja kiszámítani, mikor érdemes lecsapni. A primitív élőhalottak egyetlen ereje számbeli fölényükben rejlik, és abban, hogy mindig lesz a túlélők között olyan ember, aki végzetes esendőségével (gyávaságával, kapzsiságával) felülírja a leglogikusabb menekülési tervet.
A zombifilmek apokaliptikus képsorai a János jelenései mellett a reneszánsz képzőművészet klasszikus képeit, Dürer, Brueghel, Bosch, Michelangelo haláltematikájú alkotásait is felidézik. A kárhozat képzőművészete az ember pusztulását vizionálja; a vallásos világvége: az emberiség vége. Az emberiség pusztulása: a társadalmak halála; a közösségek eróziója egyenlő a világvégével.
George A. Romero az Élőholtak-ciklusában a társadalom végzetes működési zavarait veszi célba. A zombi-világvége a társadalom rothadása, a zombipurgatórium maga a társadalmi megtisztulás.
Széles az irodalma a civilizációk életelméletének (Spengler, Toynbee, Huntington etc.), a társadalmak virágzanak és elhervadnak, az élőhalottak a végső rothadást jelképezhetik egy efféle történelemszemléletben. Amióta Julia Kristeva bolgár-francia filozófus, irodalomtudós bevezette az abjekt fogalmát, rendszeresen címkézik a horror társadalomkritikáját vizsgáló írások a zombit abjektként. E fogalom körébe olyan dolgok tartoznak, amelyek (kiiktatva az intellektust) zsigeri undort, szorongást, félelmet és iszonyatot váltanak ki az emberben. Abjekt például a rothadó hús, a holttest és az oszlásnak indult tetem, így tehát abjekt az élőhalott is. Önnön múlandóságunkra emlékeztet. Tömeges megjelenésével a zombi az egész emberiség pusztulását juttatja eszünkbe. Kiváltképp igaz ez Romerónál Az élőhalottak éjszakájában és a Holtak hajnalában – ezzel szemben a Holtak napja féligszocializált zombija, a Holtak földje tudatra emelkedett halvajárói az abjekt száműzésére tett kísérlet. Reményt ad, hogy van esély egy egészségesebb világrend felépítésére.
Az élőhalottak éjszakája és a Holtak hajnala zombijai elsősorban undort keltenek a nézőben. Ezekben a filmekben a zombi a társadalmi betegségek hordozója, az önmagát felzabáló közösség és a fogyasztói társadalom nyomorúságos monstruma. A Holtak napjában és a Holtak földjében megjelenő, fejlődésre képes élőhalott viszont már szimpátiára érdemes szörnyeteg, jogfosztott teremtmény: bevándorló, nyomorék, hajléktalan, háborús veterán, kisember, akinek (akár az afroamerikai Bennek Az élőhalottak éjszakájában) nem jár esély a rigid parancskultúrában. Ezekben a történetekben nem a zombi a beteg, hanem a túlélők között maguknak tekintélyt követelő zsarnokok (az osztagparancsnok a Holtak napjában, illetve Kaufmann a Holtak földjében), a zombi csak a szociális betegség tünete.
Árulkodók Romero helyszínei az első négy Holtak-opusban. A társadalmi betegséget jelzi már az is, hová menekülnek a főhősök a zombik elől. Ez a hely Az élőhalottak éjszakájában: vidéki családi ház. A Holtak hajnalában: bevásárlóközpont. A Holtak napjában: bunker. A Holtak földjében: erődváros, hatalmas felhőkarcolóval. Az amerikai polgárjogi mozgalmak idején született Az élőhalottak éjszakájában a zombik a többségi társadalom elutasító válaszát jelenítik meg, a fekete főhős halála (a fehér milicisták fejbe lövik) a rasszizmus kórságát ábrázolja. A családi ház azt jelzi: a társadalmi betegségek minden otthonba betörnek. A politikai hisztéria elől nincs menekvés, nem lehet igaz rá: „az én házam, az én váram”. A Holtak földje főhőse, látván, hogy a zombik betörtek az erődvárosba, megjegyzi: „Ami erős várnak épült, az most csapdának bizonyul.”
Az élőhalottak éjszakájánál finomabb társadalmi kritikát fogalmaz meg a Holtak hajnala – elvégre „csak” a fogyasztói szemléletet veszi célba. A Holtak napjának bunkere a Reagan-éra újrafegyverkezésének ideális helyszíne, a talpig farmerbe bújtatott, feltehetően háborús veterán Csöpp, a kisember, akit a politika kihagy a számításból (Reagan kormányzása idején számottevően csökkentek a szociális juttatások). A Holtak földje felhőkarcolója pedig egyértelműen a nagyratörő, materiális alapokra helyezett világrend (a kifacsart kapitalizmus) helyszíne, a felhőkarcoló a Bush Jr.-éra intervenciós politikájának kiindulópontja, de végcélja is egyben, a megtorló háború mögöttes szándékát jelképezi, akár az olajjal átitatott, lángoló dollárok Kaufman halálakor.
Az erődváros Romero zombi-univerzumának csúcshelyszíne, amely magában foglalja, szintetizálja az előző három rész összes helyszínét és velük együtt a hozzájuk köthető szociális nyavalyákat. Oswald Spengler írja a Nyugat alkonyában: „A világváros kőkolosszusa áll minden nagy kultúra életfolyamatának a végén. A lelkileg a vidék által megformálódott kultúrembert saját teremtménye, a város először birtokába veszi, aztán birtokolja, majd a maga teremtményévé, végrehajtó szervévé és végül áldozatává teszi. Ez a kőből álló massza az abszolút város. Képe, ahogy félelmetes szépségével az emberi szem fényvilágában megjelenik, a végérvényessé ‘vált’-nak egész fennkölt halálszimbolikáját magában foglalja.”
Társadalmi igazságtalanságokon csak az képes elgondolkodni, aki felfogja a helyzetet, amibe került. A zombi tudatra emelkedésével válik szociokritikussá, mindaddig puszta létével csak a társadalmi kórságokra emlékeztet. Ámde nem csupán a zombi jelzi-hordozza a krízist. A faji kérdés hangsúlyos Romero Holtak-szériájában. (Már Az élőhalottak éjszakájában is jellemzi a „normális” világot, de a Holtak hajnala második túlélő-szála úgy indul, hogy egy renegátokra lecsapni készülő rendőrosztag mesterlövésze minden faji kisebbséghez tartozót lemészárol, aki az útjába kerül). Legalább ennyire nyomatékos a szexizmus megjelenítése. A Holtak hajnalában a három férfi-egy nő felállású túlélőcsapat macsói kirekesztik a nőt, sőt, egy ponton azt tárgyalják, mit kellene tenni, ha esetleg Fran teherbe esett. A Holtak hajnalának ez a férfiközpontúsága következik Az élőhalottak éjszakájának félelemtől kábult, cselekvésképtelen nőfigurájából (Barbara), és tart a Holtak napja erőszakos katonái felé, majd némi harcos feminizmusban feloldást nyer a Holtak földjében, ahol már cselekvő, harcos nőket is láthatunk (ahogy a Romero-szkriptből Tom Savini rendezte 1990-es Az élőhalottak... remake is mintha feminista megközelítésből gondolná újra a nők cselekvőképességét).
A Holtak-szériában az eredendő bűn az ember sajátja. A zombié legfeljebb annyiban, hogy egykor ember volt. Romero körforgás: ember-zombi–ember; a humánum elvesztésével az ember élőhalottá lesz, majd a tudatára emelkedett zombi emberibbé válik a túlélők zöménél. Kim Paffenroth szerint a zombifilmek lehetőséget adnak, hogy szembesüljünk magunkkal: Romero zombifolyama „fájdalmas ébresztő bűnös álmainkból”. Alábecsüljük az emberi gonoszságot. Alábecsüljük a gonoszság társadalomporlasztó erejét. Ezt az iszonyú erőt George A. Romero zombifilmjeivel felfedi előttünk. Tükröt tart az emberiség elé: a zombik mi vagyunk.
Az élőhalottak éjszakája (Night of the Living Dead) – amerikai, 1968. Rendező, operatőr, vágó: George A. Romero. Írta: John A. Russo, George A. Romero. Szereplők: Duane Jones (Ben), Judith O’Dea (Barbra), Karl Hardman (Harry). Gyártó: Pannónia Szórakoztató Kft. Feliratos. 96 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 38-40. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12748 |
