Kárpáti György
A FIPRESCI a szakmai érdekképviselet mellett a filmkritika minőségéért is felelősséget érez.
A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) 2015-ben 90. évfordulóját ünnepelte. A tavalyi évfordulón többek között Alan Parker, Andrzej Wajda, Costa-Gavras, Jean-Jacques Annaud és Ettore Scola ünnepelte a szervezetet a Bariban megtartott közgyűlésen. Eközben a filmkritikus szakma jövője a tét.
*
Merre tart a filmkritika? Ez a kérdés nemcsak a magyar szakmát foglalkoztatja évek óta, de a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségében (FIPRESCI) is folyamatosan vitatéma. A magyarhoz hasonlóan a szakma jövőbeni megítélése külföldön is elég széles skálán mozog, valahol a „mindennek vége” és az „úgyis lesz valami” között. Ha csak a FIPRESCI elmúlt 90 évét és annak korábbi kihívásait vesszük alapul, a filmkritika helyzete közel sem annyira rossz, mint amilyennek sokan gondolják, de igaz, hogy a szakma egyik legturbulensebb időszakának közepén járunk.
A FIPRESCI elődjét 1925-ben párizsi és brüsszeli filmkritikusok alapították, akik belga kezdeményezésre elkezdtek egy nemzetközi szervezet létrehozni. A lelkesedés a következő években folytatódott, és bár 1929-re úgy tűnt, az egészből nem lesz semmi, egy 1930-as brüsszeli filmkonferencián francia, olasz, és belga kritikusok adtak új impulzust egy egységes nemzetközi szervezet létrehozásának. A FIPRESCI második hivatalos közgyűlését 1931-ben Rómában tartották, ahol kitalálták és jóváhagyták a szervezet nevét. 1935-re 14 ország vált a FIPRESCI tagjává, s ebben az évben a mozi születésnek 40. évfordulóján többek között Mussolini és XI. Pius pápa is fogadta a filmkritikusok küldöttségét. A FIPRESCI a harmincas évek politikai viharaiban igyekezett mindvégig semleges maradni. A második világháború kitörésekor hét nemzeti szekció (Németország, Ausztria, Belgium, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Csehszlovákia) alkotta a FIPRESCI magját, továbbá vatikáni, spanyol, amerikai, holland, portugál, lengyel, román, svéd, és svájci egyéni tagjai voltak a szervezetnek.
A második világháború után a filmfesztiválok létrejöttével és felfutásával kezdődött a FIPRESCI igazi felvirágzása. A nemzetközi kritikusi zsűri először 1946-ban az első cannes-i filmfesztiválon bírálta a filmeket, ahol a brit David Lean Késői találkozás című filmjének, valamint a Georges Rouquier dokumentumfilmjének (Farrebique, a négy évszak) megosztva ítélték oda a FIPRESCI-díjat. Az évek során a ma is vezető ‘A’ kategóriás fesztiválokkal, Velencével (1948), Berlinnel (1957), Karlovy Varyval (1958), Locarnóval (1958), majd San Sebastiannal (1959) bővült a FIPRESCI-zsűrik köre. A díjazottak közé pedig mások mellett Vittorio de Sica (Csoda Milánóban), Jean Cocteau (Orfeusz), Luis Buñuel (Elhagyottak), René Clair (Az éjszaka szépei), Jacques Tati (Hulot úr nyaral), Orson Welles (A gonosz érintése), Akira Kurosawa (Rejtett erőd), és Alain Resnais (Szerelmem, Hirosima) került be.
A filmtörténet a modernizmussal és újhullámokkal együtt íródott a FIPRESCI-vel. Magyar nyertest először 1965-ben választott FIPRESCI zsűri (Fábri Zoltán 20 órája nyert Moszkvában), aztán az évek során többek között Kovács András, Herskó János, Bacsó Péter, Elek Judit, és Mészáros Márta filmje is díjat kapott.
Hazánkat évtizedek óta a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya képviseli a szervezetben, amelynek bármelyik magyar filmkritikus tagja lehet. A FIPRESCI-nek kétszer volt eddig magyar vezető tisztségviselője: Gyertyán Ervin 1977-1981 között a szervezet alelnöke, 1981-1985 között elnöke volt. Jelen sorok írójának második alelnöki mandátuma négy év után lejárt, amelyet követően az áprilisi, éves közgyűlésen főtitkár-helyettesnek választották meg. Ezzel hivatalosan is elkezdődött a FIPRESCI utódlási folyamata, két év múlva pedig első alkalommal magyar lehet a főtitkár. Utóbbi az operatív vezetője a szervezetnek, jelenleg 29 éve a német Klaus Eder tölti be a tisztséget. Ez is bizonysága, hogy a magyar filmkritikusok nemzetközi megítélése napjainkban kiválónak mondható, ami különösen örömteli akkor, amikor a magyar filmkritika és kritikusok itthon egyre jobban leértékelődnek. Mind jobban hígul a szakma, és egyre több lapnál tartják könnyen lecserélhető munkatársnak a kritikust. A blogok, a könnyű internetes publikálási lehetőség korában laikusok által is művelhető szeszélynek látszik a filmkritika írás, miközben szó sincs erről: a minőségi kritikához továbbra is sokrétű filmszakmai ismeret és széleskörű műveltség szükséges, és akkor az írói tehetségről, a stílusról még nem is beszéltünk.
A FIPRESCI napjainkban is a legfontosabb és legnagyobb filmkritikusokat tömörítő szervezet: jelenleg 50 ország nemzeti tagozata és 21 ország egyéni tagjai képezi a tagságát, és ezen keresztül több száz filmkritikust világszerte. 75 FIPRESCI-zsűri működik a világ jelentősebb filmfesztiváljain, beleértve az ‘A’ kategóriás seregszemléket. 1999 óta az év legjobb filmjének San Sebastianban külön díjat ítél oda a tagság (2015-ben nagy meglepetésre a Mad Max – A harag útja nyert), az Európai Filmakadémia éves díjátadóján pedig a legjobb elsőfilm a Prix FIPRESCI-t kapja meg.
A szép szakmai sikerek ellenére a FIPRESCI fennállásának egyik legnagyobb feladata előtt áll: egységes szakmai érdekképviseletet alkotva kell a modern filmkritika megteremtésében katalizátorként közreműködnie, a minőségi újságírás elvét megtartva igazodni a kritikával szemben megfogalmazódó változó elvárásokhoz, és a mozgókép átalakulásához, valamint szembenéznie az internet jelentette globalizációs kihívással. És mindezt egy egységes magyar filmkritikus-közösség aktív jelenlétével.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/05 63-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12702 |
