rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Könyv

Minarik, Sonnenschein és a többiek

A történelem sorsa

Várkonyi Benedek

Zsidó sorsok magyar filmen.

A sors soha nem megy ki a divatból. Különösen akkor nem, ha a sors rossz, ráadásul folyton ismétlődik az emberiség történelmében. Különböző korok tudnának mesélni arról, hogy milyen sorsot rendeltek egy-egy közösségnek vagy egy-egy embernek. A huszadik század különösen jeleskedett abban, hogy millióknak rossz sorsot adjon. És ez meglátszik az emlékezeten, azon az emlékezeten is, amelyet a filmművészet hozott létre. Mert a film külön emlékezetet teremt, saját világot, ahogyan a regény vagy festmény is, és minden olyan műfaj, amely a képzeletre épít. A képzelet azonban nem tiszta, mert minduntalan a valóság áll mögötte, e könyvben éppen az, amely a zsidók valósága volt a huszadik században. A „zsidó sors” már önmagában baljóslatú kifejezés; lehetne éppen derűs vagy közömbös is, de a történelemből tudjuk, hogy a két és félezer éves üldöztetés nyomán erre kevés lehetőség akadt. Több mint száz film tűnik föl a Zsidó sorsok magyar filmen alcímű könyvben, persze ebből sokkal kevesebb jelenik meg elemzés tárgyaként, de a szám így is nagy marad, amiből az látszik, hogy nemcsak a „téma” fontos, hanem figyelemreméltó a rendezők, alkotók érzékenysége is. Vagyis az, hogy évekkel vagy évtizedekkel a megtörtént elképzelhetetlen után a filmművészeket szüntelenül izgatja a lehetetlen: hogy megjelenítsék azt, amit nem lehet, s ezt tudják is. Hogy filmre vigyék azt a borzalmat, amit azóta sem hevert ki az emberiség, s amit azóta is személyes sorssá kell alakítani, hogy egyáltalán felfogjuk. Ilyen alkotások állnak e könyv középpontjában.

Alig száz év nem nagy idő a történelemben, de a film történelmében igen, mert egyelőre nagyjából ennyi a története. Ám e száz esztendő Magyarországon is sok művet hozott. A könyv így a század elejétől kezdi fölvonultatni azokat az alkotásokat, amelyek a zsidó életet, a miliőt hozzák közel, vagy éppenséggel egy ember életéből mutatnak meg pillanatokat. A Pesti zsidó, a Simon Judit vagy a Szulamit a némafilmek esetlen világát mutatják, és az esetlenségen rendszerint nevetünk. Ezeken a filmeken azonban meglátszik, hogy drámai levegőben vagyunk. Ekkor ugyan még nem nehezedett a magyar zsidóságra a harmincas-negyvenes évek soktonnás súlya, de ma már jól tudjuk, hogy minek a kezdetét látjuk.

A történelemről van itt szó; azaz arról, hogyan lehet e történelem iszonyatát a későbbi nemzedékekkel is éreztetni. S van még egy különlegesség. A némafilmek mögött földereng egy másféle világ is; az, amely éppen ezeknek az alkotóknak a sorsa. Akik gyanútlanul dolgoznak, színészkednek vagy rendeznek, mígnem a harmincas évek vége felé az ő saját sorsuk is a későbbi filmek tárgya lesz; vagyis az, hogyan zárja ki őket zsidóságuk miatt a Színészkamara, hogyan fosztja meg őket munkájuktól, és hogy mennyire változtatja meg egy könyörtelen rendszer az életüket, akár vállalt, akár a hatalom által rájuk erőltetett származásuk miatt. Mintha egy kettős spirál csavarodna e könyvben előttünk.

Melyben nemcsak a „nagy” filmek és „nagy” rendezők tűnnek föl, mint Jancsó Miklós, Szabó István vagy Fábri Zoltán, hanem mindazok, amelyekről a könyv szerzői úgy gondolták, hogy érdemes megvizsgálni őket, mert nyíltan vagy a gondolatok mélyén a zsidó sorsot mutatják meg: Forgács Péter, Gazdag Gyula vagy Gárdos Péter műve. Azok a sorsok, amelyek itt egymás után fölvonulnak a megidézett filmek révén, ezerfélék. Ahogyan az életben. Mintha a könyv önmaga is ezt az ezerféleséget célozná meg, azzal az ezerféle műfajjal dolgozik. Vannak közöttük filmtörténeti leírások, esztétai elemzések, tanulmányok, készakart szubjektív vallomások, értő kritikák és történészi léptékű gondolatok, ezek adják a könyv gerincét és értelmét. És persze olyanok is akadnak, amelyek inkább csak leírják, hogy mit látunk, ami kevésbé mozgatja meg a képzeletet, elvégre erre ott volna maga a film. De a könyv akármelyik pontján járunk is, muszáj gondolkodnunk. Mert ki tudja, hányadszor tér vissza a már több mint hét évtizedes kérdés: egyáltalán lehetséges-e megjeleníteni mindazt, ami volt. Ami ott volt a szögesdrót mögött, a barakkokban, a gázkamrákban. Ma úgy tudjuk, hogy nem lehet. De olyan a történelem – és az ember – természete, hogy ebbe nem nyugszunk bele, és mindig lesznek olyan alkotók, akik nem hajlandók elfogadni az esztéták és filozófusok véleményét. A filmtörténet nagy szerencséjére. Mert szinte külön film is készülhetett volna arról, hogy a holocaust után mikor, mennyire óvatosan, mekkora – sokszor talán szükségtelen – tapintattal fogtak rendezők ahhoz, hogy filmre vigyék a múltat, és hogy mikor, mennyire engedték közel magukhoz ezt az elmondhatatlanul gonosz történelmi pillanatot. Ha egymás után végignéznénk a könyvben elemzett filmalkotásokat, akkor nemcsak az a múlt jelenne meg előttünk, amelyet a filmek akarnak megmutatni, hanem az is, amelyet e filmek egymásutánjának története jelent; hogy az ötvenes, hatvanas vagy hetvenes évek rendezői hogyan gondolják el e múltat. Külön történet, amelyen talán sosem gondolkodtunk volna el, ha nincs az a szerkesztői kéz, amely ezeket az írásokat kiválogatja, és az olvasónak adja.

A Surányi Vera szerkesztette kötetben olvasható kritikák, tanulmányok és elemzések most második, bővített kiadásban jelennek meg; tizenöt évvel ezelőtt adták ki először, csakhogy azóta sok olyan mű született, amely nemcsak számunkra fontos, ilyen a Sorstalanság. És az utóbbi hónapokban kiderült, hogy készült egy másik, világot felkavaró film is: a Saul fia. De különben a történelem már aligha változik. Ám lesznek megint újabb és újabb alkotások, amelyek a lehetetlen ellenére mégiscsak letaglózzák majd a nézőt. Azt ábrázolva, amit pedig már jól tudunk.

 

Magyar Zsidó Kulturális Egyesület / Szombat, 2016.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/04 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12669

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 6 átlag: 8.33