Huber Zoltán
A másság témája a fősodorban is egyre fontosabb.
Tavaly még valódi mozihelyszín és a szélesebb közönséget is vonzó címek nélkül zajlott a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) filmek 19. budapesti fesztiválja, az idei évre már jóval komolyabb és látványosabb programmal készültek a szervezők. A tavaly bezárt Örökmozgó helyén működő Art+Cinema termében öt nap alatt tizenhárom játékfilmre, illetve rövid- és dokumentumfilmes szekcióra ülhettek be a nézők, de voltak vetítések Szegeden és Pécsen is. Bár a másság témája manapság a fősodorban is egyre markánsabban jelen van (gondoljunk csak a Carol vagy A dán lány, illetve a Transparent aktuális sikereire), az LMBTQ közösség különféle problémáit és nézőpontjait körüljáró válogatásba számos specifikus, vagy itthon jószerével ismeretlen alkotás kerülhetett
.
*
A fesztivál nyitófilmje a Torontóban debütált, a hazai mozikban először látható Freeheld (2015) valós történetet dolgoz fel. Peter Sollett filmjének hősnője kiváló nyomozó, aki regisztrált kapcsolatban él ugyan a szerelmével, de a munkahelyi előítéletek miatt homoszexualitását titkolja. Az önként vállalt rejtőzködésnek szörnyű csapás vet véget, a rendőrnőt előrehaladott daganatos betegséggel diagnosztizálják és már nem tudnak segíteni rajta. Hiába a bejegyzett, az állam által is elismert élettársi viszony, a szerelmét mégsem illeti meg a hagyományos házastársaknak járó özvegyi nyugdíj. Laurel nem hagyja annyiban a dolgot és megpróbálja elérni a vonatkozó törvények megváltoztatását, az ügy pedig egyre nagyobb feltűnést kelt.
Laurel Hester harca és a 2006-ban meghozott pozitív döntés meghatározó lépés volt az egynemű házasságok törvényi elismeréséhez vezető úton. Fontos tehát a téma és nem véletlenül bukkan fel számos nagy név a vásznon, a Freeheld nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az alkotóknak nem sikerül átélhetővé varázsolni a drámát és sajnos a kínálkozó klisékbe is rendre belefutnak. Az igazáért kiálló hősnő és a bürokrácia küzdelme a szokásos sémát követi, a nézőpont elfogultan egyoldalú, ráadásul a figurákat sem sikerül kellő mértékben árnyalni. A másságát nemrég nyilvánosan is vállaló Ellen Paige és a mindig kiváló Michael Shannon ugyan mentik a menthetőt, Julianne Moore túljátszott leépülése sokat ront az összképen. Bár a szereplők hatásosan érvelnek a melegházasság alkotmányos joga mellett, ez a film sajnos pontosan azokat nem fogja meggyőzni, akiket egyébként meg kellene.
Az első szerelem nehézségeiről és az útkeresésről szól a Rejtőzködők (A escondidas, 2014), mely a szexuális orientációk elfogadása és felvállalása mellett a migráció problémáját is megpendíti. A marokkói Ibrahim hiába próbálja, nem tud beilleszkedni a spanyol társadalomba. Folyamatosan kénytelen szembenézni az ellenséges vagy nyíltan rasszista megnyilvánulásokkal és a hivatalos szervek elutasításával, ezért illegalitásban kell maradnia. A saját nemi identitásával birkózó Rafa végül hiába áll ki mellette, az uralkodó kulturális beidegződések lehetetlenné teszik a kapcsolatukat. Mikel Rueda bemutatkozó nagyjátékfilmje érzékenyen ragadja meg a két tinédzser fiú tétova, tapogatódzó románcát, a bevándorlás jóval összetettebb kérdésével viszont nem sokra jut. A spanyol többség és a marokkói kisebbség viszonyát vaskos sztereotípiák mentén mutatja be, filmje így inkább tragikus szerelmi történetként működik.
A miskolci Cinefest közönsége már találkozhatott a litván Alante Kavaite több nívós fesztiválon is szerepelt alkotásával. A Szerelmem, Sangaile (Sangalies vasara, 2015) a felnőtté válás és a képlékeny önismeret bizonytalanságait a repülési iránti szenvedély és a magasságtól való rettegés erőteljes szembeállításán keresztül szemlélteti. Sangaile nem találja a helyét, képtelen feloldani az álmai és félelmei között feszülő ellentmondást. A nyaralójuk közelében találkozik az életvidám és kreatív Austével, aki nemcsak az első szerelme lesz, de segít legyőzni a fóbiáját. Kavaite munkája lassan sodródó, erőteljes hangulatú, különös látványvilágú darab, melyben a lebegés, a nyári táj és fiatalok szépsége megbonthatatlan egységbe olvad. A film ügyesen kerüli a hamiskás fordulatokat és éppen ezért érezzük hitelesnek a megélt, megtapasztalt vágyak és a személyes kiteljesedés közötti létrejövő párhuzamokat. Ahogyan Sangaile önmagára találása példázza, szükség van a pozitív, megerősítő példákra és történetekre, illetve az ezeket bemutató filmfesztiválokra.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/03 32-34. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12655 |
