Baski Sándor
McCarthy filmje egyszerre hiteles mementója az egyház leggyalázatosabb gyakorlatának és óda a klasszikus újságíráshoz.
A borúlátó jóslatokkal ellentétben a klasszikus újságírás végórája talán még nem köszöntött be, de vitathatatlan, hogy a watchdogok felkerültek a veszélyeztetett fajok listájára. A hetvenes évek hőskorszakában még aligha volt szükség az oknyomozó médiamunkások piedesztálra emelésére, evidenciának számított, hogy nélkülözhetetlenek egy valódi demokrácia működéséhez. Ennek ellenére, vagy épp ezért, a filmipar többször is fejet hajtott a sajtó jelesebb képviselői előtt, és az elkövetkező évtizedekben is rendre visszatért hozzájuk.
Ezek a produkciók, Az elnök embereitől kezdve A bennfentesig bezárólag, az issue-kra, vagyis a nagybetűs ügyekre irányították a fókuszt – az újságírói szakma önigazolására sokáig nem volt szükség. Az infotainment műfaját mesterfokon űző 24 órás hírcsatornák megjelenése és a hagyományos újságírást átformáló, a bevett etikai és szakmai szabályokat zárójelező online portálok térnyerése pár év alatt nyilvánvalóvá tette, hogy a status quo veszélybe került. Aaron Sorkin sorozatának, a Híradósoknak már az lett a fő dilemmája, hogy a mindent elárasztó idiotizmus és bulvár világában szükség van-e még olyan újságírókra, akiket a szakmaiság és a felelősségtudat vezérel.
A friss Spotlight díjcunamija azt jelzi, hogy a kritika és a filmes szakma még hisz, vagy legalábbis szeretne hinni ezeknek a régimódi értékeknek az érvényességében. A kitüntető figyelem nyilván az elmondhatatlanul fontos témának és a megtörtént események szöveghű feldolgozásának is szól – a The Boston Globe újságírói 2002-ben az elsők közt számoltak be arról, miként védelmezi a katolikus egyház a pedofil papokat –, Tom McCarthy rendezőt mégis jobban érdekelte a nyomozás folyamata, az újságírói munka gyakorlata, mint az érzelmi húrok pengetése az áldozatok és a tettesek lelki világának feltárásával.
Filmje ugyanakkor a katartikus pillanatok mellett a feszültséget és az egyéb műfaji izgalmakat is szűken méri. Hiába követi látszólag hűen Az elnök emberei és a hasonló kottából készült oknyomozófilmek dramaturgiáját, a thrillerelemeket mellőzi. Bár a katolikus egyház is lehetne hasonlóan veszedelmes ellenfél, mint az USA kormánya vagy az elvetemült multinacionális cégek, a Boston Globe újságíróinak nem kell az életükért vagy az egzisztenciájukért aggódniuk, de a lap tulajdonosa vagy a főszerkesztő sem akarja elgáncsolni őket – sőt éppen az utóbbi rendeli meg a cikket.
A négytagú Spotlight-csapat még azt sem mondhatja el magáról, hogy ők tárták volna fel először a gyermekmolesztáló papok rémtetteit és az egyházi vezetők bűnpártoló magatartását. Az igazság majd minden szelete napvilágra került már valamilyen módon, vagy legalábbis elérhető volt nyilvános(sá tehető) dokumentumok formájában. A Walter Robinson vezette csapatnak „csak” össze kellett illesztenie a kirakós darabjait, majd meggyőzni a korábban fejüket homokba dugó érintetteket az együttműködésről – a Spotlight pedig pontosan ezt a több mint egy évig tartó, mérsékelten látványos, de annál fontosabb munkát rekonstruálja nagy műgonddal.
Míg Sorkin a Híradósokban didaktikus szólamokat ad a főhősei szájába, addig McCarthy tartózkodik a nagy szavaktól és a széles gesztusoktól; az ő újságírói úgy tesznek hitet a szakmájuk mellett, hogy végzik a dolgukat – még a magánéletükbe is csak annyira pillanthatunk bele, amennyire az a nyomozást érinti.
A Spotlight leginkább abban tesz engedményt a közönségigényeknek, hogy hollywoodi A-listásokkal játszatja el az amúgy nem kifejezetten sztárokra szabott szerepeket – és jól teszi: Michael Keaton, Mark Ruffalo, Rachel McAdams és a többiek felesleges manírok nélkül alakítják a figuráikat. Funkciójuk mégsem merül ki annyiban, hogy segítenek a lehető legtöbb nézőhöz eljuttatni ezt a történetet – gesztusértékű jelenlétükkel hősökké avatják egy kihalásra ítélt szakma képviselőit.
SPOTLIGHT (Spotlight) – amerikai, 2015. Rendezte: Tom McCarthy. Írta: Josh Singer. Kép: Masanobu Takayanagi. Zene: Howard Shore. Szereplők: Mark Ruffalo (Rezendes), Rachel McAdams (Pfeiffer), Michael Keaton (Robinson), Liev Schreiber (Baron), Stanley Tucci (Garabedian). Gyártó: Anonymous Content / Participant Media. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 128 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/03 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12654 |
