Soós Tamás Dénes
Mississippi Grind – amerikai, 2015. Rendezte: Anna Boden és Ryan Fleck. Szereplők: Ben Mendelsohn, Ryan Reynolds, Sienna Miller. Forgalmazó: ADS Service. 108 perc.
Van valamiféle fatalista hangulat a bluesban – talán az elkerülhetetlen véget vagy a kisember melankóliáját érintő szövegek miatt –, ami jól passzol a megrögzött szerencsejátékosok történetéhez. Az összeszokott függetlenfilmes páros, Anna Boden és Ryan Fleck (Fél Nelson, Nyomás alatt) filmjének friss hangvételét épp az garantálja, hogy a Las Vegas-i kaszinók pompáját hátrahagyva, memphisi blueslokálok és arkansasi játéktermek ütött-kopott világában, hangulatos road movie-ként meséli a két hazárdőr történetét, miközben a hangsávon Memphis Slim és Big Bill Broonzy kesereg.
Ám nemcsak a hazai bluesmanek, hanem a cinefilek számára is ismerős lehet a film világa, hiszen A szerencse forgandó lényegében Robert Altman Kaliforniai pókerpartijának újragondolása, amely James Toback első filmjére, az általa írt és Karel Reisz rendezte A szerencsejátékosra is kikacsint. Boden és Fleck a főhősök közti dinamika és a motívumkincs mellett Hollywood intellektuel fenegyerekének laza kamerakezelését és kerülőutakat beiktató történetvezetését is kölcsönvették, ráadásul filmjük posztere is a Kaliforniai pókerpartiéra hajaz. A nagydumás profi (Elliott Gould) és az eladósodott játékfüggő (George Segal) szerepét ezúttal Ryan Reynolds és Ben Mendelsohn játssza, akik elhatározzák, hogy a Mississippi mentén utazgatva szedik össze a legendás New Orleans-i pókerjátszmához szükséges, 25 ezer dolláros nevezési díjat.
Gerry-nek (Mendelsohn) a tartozását kéne kiegyenlítenie, és ebben Curtis (Reynolds) hoz neki szerencsét. Curtis, aki nem a győzelemért, hanem az élvezetért játszik, a szerencsejátékosok ideálképe. Nem kötődik senkihez és semmihez, és talán nem is hús-vér alak – sugallja a film –, hanem a westernek végén ellovagoló cowboyok és az országutakat rovó csavargók örököse, akiben az amerikai szabadság öltött testet. Letelepedni és megállapodni viszont egyikük sem tud, s Bodenék filmjének érdekessége, hogy a mindenkinek tartozó játékfüggőben és a mindenkitől eloldódott vándorban a kötöttségek hasonló mintáit fedezik föl – ezzel jóval érdekesebb témát feszegetve, mint az addikció mélybe húzó spiráljáról feltett kérdéseikkel.
A szerencse forgandónak megvannak ugyan a maga hibái – a mitizálás és a realizmus ütköztetéséből néhol feszültség keletkezik a filmben, és bizonyos kimondatlan dolgok inkább elkentnek, mintsem kétértelműnek hatnak –, ám nagyratörő vállalása révén túlmutat Altman és Toback filmjének puszta pastiche-ánál. A Fél Nelsonhoz hasonlóan sajnos ez sem ér véget az elkerülhetőnek tűnő happy end előtt, de a míves színészi játék, a pontos jellemrajz és a szerethetően szomorkás atmoszféra egysége Bodenék eddigi legerősebb alkotásává avatja a filmet.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/03 62-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12618 |
