Kránicz Bence
Manglehorn – amerikai, 2014. Rendezte: David Gordon Green. Szereplők: Al Pacino, Holly Hunter, Harmony Korine. Forgalmazó: ADS Service. 97 perc.
Úgy tűnik, David Gordon Green sikeresen kikecmergett a hollywoodi komédiagyárból, amelybe Judd Apatow révén, a 2008-as Ananász expresszel került be. Noha az Apatow produceri irányításával készült filmjeit sem volna igazságos egy legyintéssel elintézni – merész témaválasztásuk, üdítő szabadszájúságuk a kortárs amerikai vígjáték markáns trendjét formálta –, Green eddigi pályáján mégis A bébisintér jelentette a mélypontot, és ezután tért vissza diadalmasan az egyazon évben forgatott Joe és Prince Avalanche – Texas hercege kettős remeklésével.
A Manglehorn e két film logikus folytatásának is tekinthető: témáját, a magányos, nehéz természetű férfi megváltástörténetét a Joe-ból kölcsönzi, míg a kisrealista minimalizmusból kiinduló, de a főhős lelkiállapotát, impresszióit kivetítő, stilizált fogalmazásmód a Prince Avalanche-ből ismerős. Különböző színhatású, kézikamerával felvett szekvenciák követik egymást, ám a Manglehorn legnagyobb erénye, hogy művészfilmes megoldásai egy pillanatig sem hatnak manírosnak, noha Green alkalmanként meglepően radikális eszközökhöz nyúl. A tömegbalesetben összeroncsolódott, egy felborult kisteherautó rakománya miatt dinnyelevet vérző autók látványa, vagy a bankfiók unalmas hétköznapjaiba betoppanó, és ott dalra fakadó férfi Buñuel vagy akár Lars von Trier világát is eszünkbe juttathatja, és nemcsak A bakancslistához hasonló fősodorbeli gerontodrámáktól, hanem az elmúlt években talán túl kiszámíthatóvá vált off-hollywoodi dramedy-ktől is megkülönbözteti Green rendezését.
A komótosan haladó, elsősorban egy régi csalódás feldolgozása és az új kötődés lehetősége köré épülő történet valójában az öregedésről szóló tanulmány, amely ugyanúgy lelassul és elkalandozik időnként, mint főhőse, a mogorva kulcsmásoló. A címszerepet alakító Al Pacino tartózkodik a neki testhezálló impulzív, vehemens játékstílustól és teátrális gesztusoktól. Inkább tűnődő, bizonytalan karaktert formál Manglehornból, aki tudatában van, milyen nehéz kijönni vele, de túl öreg és fáradt ahhoz, hogy szabadulni tudjon rigolyáitól. Pacinónak egy-egy pillanat is elég rá, hogy a főhős arroganciája és gorombasága mögött megmutassa kiszolgáltatottságát is: a film elejére helyezett diszkójelenetben rögtön látni rajta az öregek egoizmusát és rezignált beletörődését.
Mellette csak néhány mellékalaknak jut hely a történetben, Pacinót azonban csupa remek színész veszi körül. Valódi tétje a Manglehornhoz türelemmel és megértéssel közelítő, kudarcai és kompromisszumai ellenére sem cinikus banki alkalmazottal (Holly Hunter) alakuló viszonynak van, a jelentős rendező, Harmony Korine (Gummo, Spring Breakers) pedig kisstílű striciként tűnik fel. Korine felléptetése telitalálatnak bizonyul, és a Manglehorn indie-kapcsolatait is szorosabbra fűzi – Green talán általa is tudatja, hogy elsősorban művészfilmesként tekint önmagára. Ezzel együtt a termékeny rendező továbbra is rendszeresen vállal hollywoodi megbízásokat: ősszel mutatták be Our Brand Is Crisis című politikai szatíráját Sandra Bullock főszereplésével.
Extrák: Nincsenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/03 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12616 |
