Forgács Nóra Kinga
Mon roi – francia, 2015. Rendezte: Maïwenn. Írta: Etienne Comar és Maïwenn. Kép: Claire Mathon. Szereplők: Emmanuelle Bercot (Tony), Vincent Cassel (Georgio), Louis Garrel (Solal), Isild Le Besco (Babeth). Gyártó: Les Productions du Trésor. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 124 perc.
Az én szerelmem egy elegánsan a képmezőn kívül tartott síbalesettel kezdődik, hogy a hatásos felütés után egy tengerparti luxus rehabilitációs központban vegyük fel újra a fonalat, ahova Tony (Emmanuelle Bercot) térdsérüléséből felgyógyulni jött. Bár a filmet rendezőként és társforgatókönyvíróként is jegyző Maïwenn érzékletesen ábrázolja a fizikai fájdalmat és az elromlott emberi testek „megjavítására” létrehozott mesterséges környezetet, elsősorban mégis egy elromlott emberi lélek érdekli. Egy népszerű pszichológiából kölcsönzött megfeleltetéssel rögtön össze is köti a testet a lélekkel, a gyógyulás záloga egy traumatikus szerelmi kapcsolat feldolgozása.
A kórházi napok sorába szintén lineáris rendben, de nagy kihagyásokkal ékelődik be a múlt, így áll össze az elvált ügyvédnő, Tony és a felnőni képtelen playboy, Georgio (Vincent Cassel) megismerkedésének, szerelmének, családalapítási kísérletének, szakításainak története. Jól sikerült jelenetek sorakoznak humort sem nélkülöző párbeszédekkel, remek színészi alakításokkal. A jelen és a múlt összeöltése mentén olykor gyűrődik a filmszövet, az idő múlását sem mindig lehet nyomon követni, a játékidő hosszúra nyúlik, kissé megroggyan az epizodikus szerkezet.
Maïwenn tabut sért, bár nem olyan nyilvánvaló módon, mint a 2011-ben a cannes-i zsűri Nagydíját kiérdemlő Polisse-ban, amely a gyermekbántalmazásról, hatalmi viszonyokról, a felnőttek életét megkeserítő kapcsolati és viselkedési zavarokról beszélt nyíltan. Ezúttal a klasszikus „boldogság narratívát” bontja le, melynek idealizmusa kudarcra van ítélve. Tony visszaemlékezése a másik megértésnek a folyamata. Nyitva marad a kérdés, hogy a megértés végbe ment-e? Az utolsó jelenetben, amiben a múlt és a jelen összeér, eddig nem használt közeliket látunk Tony nézőpontjából Georgióról. Vajon ez egy új, a másikra kíváncsi tekintet megjelenése? Vagy búcsúpillantás?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/02 57-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12609 |
