Kránicz Bence
The Forger – amerikai, 2014. Rendezte: Philip Martin. Szereplők: John Travolta, Tye Sheridan, Christopher Plummer. Forgalmazó: ADS Service. 94 perc.
A műkincshamisításról szóló filmek különleges helyet töltenek be a heistfilmek és szélhámostörténetek sorában. Találkozni az igazi, auratikus művészettel, majd ellopni, lemásolni azt: csábító ebből az alaphelyzetből az iparosított hollywoodi termelés kritikáját kibontani (mint Alan Rudolph A modernekben), öntudatos szerzői állásfoglalást tenni (hasonlóan a kiváló Incognitót jegyző John Badhamhez), vagy a remake-stratégiára vonatkozó önironikus kommentárral kísérni a nem először látott sztorit (ahogy tették a Coen testvérek a Dől a moné forgatókönyvében – lásd a Filmvilág 2014/4. számát).
Az elsőfilmes Philip Martin és a korábban főleg kétes minőségű horrorokat író Richard Ovidio közös munkájában az efféle szellemes és kreatív önreflexiónak nyomát sem lelni. A hamisítóban magától értetődik, hogy a börtönből frissen szabaduló megélhetési bűnöző, Ray közel zseniális festő is egyben, aki némi rákészüléssel két este alatt tökéletes másolatot készít a Nő esernyővel Monet-klasszikusáról. Mint minden képhamisító-filmben, az alkotók itt is a cselekmény áhítatos kulcspillanatának szánják a másolás aktusát – melyhez természetesen korhű festék és ecset, valamint XIX. századi vászon dukál –, azonban jelzésértékűen rövidre szabják a vonatkozó jelenetet, mintha a főhős álmából keltve is képes lenne erre a teljesítményre.
Meglepő húzás, de Martint és íróját a képhamisítás heist-szálánál sokkal jobban izgatja Ray és rákos fia kapcsolata. Noha a szentimentális giccs veszélye fenyeget, a betegséget egyszerű eszközökkel, a hatásvadászattól tartózkodva ábrázolják a készítők, akik sokat köszönhetnek a remek fiatal színész, Tye Sheridan (Joe) visszafogott alakításának. A főszereppel birkózó John Travolta ugyanakkor keményöklű kisbűnözőként, tehetséges másolóként és igyekvő apaként sem elég meggyőző. Ahogy színész és karakter hiteltelenné válnak a széttartó szerepek sokaságában, úgy a film is több műfaj és stílus lehetőségét villantja fel, ám ezek egyikét sem képviselik és viszik végig következetesen az alkotók. A végeredmény így lapos és erőtlen.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/02 64-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12604 |
