Air – amerikai, 2015. Rendezte: Christian Cantamessa. Szereplők: Norman Reedus, Sadrine Holt, Djimon Hounsou. Forgalmazó: SPHE. 91 perc.
„Már csak én vagyok. És az idő.” Az apokalipszis hibernált túlélőire vigyázó férfi dünnyögi ezt a Légszomj fináléja felé, akinek fél évente fel kell ébreszteni önmagát, hogy a kiválasztottak álmát felügyelje. Christian Cantamessa filléres kacat-sci-fije az emberiség utolsó bunkerében játszódik, ahol a technikusok az idejüket áldozzák fel a privilegizált osztályok jövője oltárán. A mozdulatlanság két karbantartója (a spleenes Norman Reedus a Walking Deadből és a mamlasz Djimon Hounsou) egy hibernált világban öregszik: kazettás videomagnók és katódcsöves monitorok veszik őket körül, a falakon dauerolt hajú poszterlányok vigyorognak, a hangsávon pedig jellegzetes szintizene búg – mintha a gamer-világból érkezett rendező örök jelenként gondolta volna újra a nyolcvanas éveket.
A fapados retro-futurista díszletben egy (szerelmi) háromszög bontakozik elő a két melós és egyikük hibernált (ám a férj képzeletében folyton megjelenő) felesége között. A Légszomj elnagyolt melodrámájában nem csupán a barátság és a szerelmi hűség feszül egymásnak, de a kizsákmányolt prolik szolidaritása és a boldogság burzsoá vágya is – vagy éppen a józan ész és az őrület, amely a zárlat happy endjét némi kétértelműséggel színezi át. De ami igazán komolyan vehető és tényleg működik, az legkivált az ósdi sci-fi-kütyükkel és a lerohadt díszletvilággal folytatott hétköznapi küzdelem – meg talán Norman Reedus elárult karakterének filmvégi fájdalma („Arról volt szó, hogy egy család vagyunk”). Cantamessa mozija első látásra egészen érdekfeszítő filmnek mutatja magát – de elmaszatolt ötleteit és értelmetlen titkait számba véve már inkább az időpocsékolás egyik lehetséges formájának tűnik.
Extrák: Werkfilm és interjú a színészekkel.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 63-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12561 |
