Soós Tamás Dénes
Maggie – amerikai, 2015. Rendezte: Henry Hobson. Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Abigail Breslin, Joely Richardson. Forgalmazó: Bontonfilm. 95 perc.
A nyolcvanas években vérre menő fanboy-vitákat generáló kérdést – Stallone vagy Schwarzenegger? – maguk az érintettek zárták le egy baráti iksszel, mikor a Szupercellában filmtörténeti pofonváltásba keveredtek, A feláldozhatókban pedig vállvetve lőtték gépfegyverrel és poénnal az ellent. De ha nem az előre lepapírozott bunyót, hanem a visszatéréseket szemlézzük, kitűnik: bár nyugdíjasként Stallone teljesít jobban a pénztáraknál, szórakoztatni igazán Schwarzenegger tud, aki már az önironikus retrózás divatja előtt is sikeresebben vette poénra magát és színészi kvalitásait. Ezért is érthetetlen, hogy a filmezéshez mindig egy üzletember következetességével álló showman miért döntött úgy, hogy 68 évesen végre komolyan veszi magát – méghozzá egy zombimelodrámában. A Schwarzenegger-filológus persze rávághatja erre, hogy Arnie a kilencvenes években népszerű családi akcióvígjátékainak (Terminátor 2, Az utolsó akcióhős, Két tűz között) gondoskodó apafiguráját akarja visszahozni a zombilányát védelmező farmer szerepével, de még az elvetemültebb rajongó is hamar belátja: nincs az a zombiapokalipszis, ami előcsalogatná Schwarzeneggerből a drámai színészt.
A pályáját reklámfilmesként kezdő, majd a Walking Dead főcím-rendezőjévé előlépő Henry Hobson legnagyobbat mégsem a szereposztással téved, hanem azzal, hogy nem hozza felszínre a zombimetaforában lappangó tartalmakat. Hiszen végső soron minden zombifilm elmélkedés a halálról, csak a szerzők néha egy szociológus (George Romero), máskor egy nyelvfilozófus (Tony Burgess: Pontypool), leggyakrabban pedig egy kórboncnok (bármely gore-rendező) érdeklődésével viszik végig a gondolatmenetet. Hobson filmje viszont nem szól elidegenedésről, tömegember-létről, de még csak a fiatalok hormonháztartásának felborulásáról sem – a zombi nála csupán divatos körítés, behelyettesíthető betegség az elmúlás melodrámájához. Az átváltozás szürke hétköznapjaira koncentráló, feszültség és dráma helyett pusztán merő unalmat kínáló Maggie így közelebb áll az előbb halálos ágyba, majd szerelembe eső fiatalok trendi szubzsáneréhez, de minden szempontból alulteljesít ahhoz, hogy szívtépő Vérünkben a hiba vagy szarkasztikus Én, Zombi, és a csaj, aki meg fog halni legyen.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12559 |
