Forgách András
Jeles András kiállítása a Vörösmarty moziban látható. Balassa Péter írása a kiállítás megnyitójára készült, Gelencsér Gábor, Forgách András és Kovács András Bálint cikke pedig a kiállítás katalógusa számára.
1. Kalapban jár, van benne valami Adys. Erre – szemérmesen, de meglehetős szakértelemmel – néha rá is játszik. Sápadt, tört profil, őszi üldögélés parkok padján, szemlélődés.
2. Nem önpusztító alkat, nem tartozik a Magyar Pimodánba – ahhoz ő túl erős, meg talán lusta is, tisztában van vele, milyen kemény munka volna magát elpusztítani. Életművész: szereti a gyönyörű töltőtollakat, a szép füzeteket, tiszta gyöngybetűkkel ír, gyönyörködik a saját kézírásában, rengeteg csinos kis notesza van, ínyenc vegetariánus, habzsolja a provançe-i fűszeres lében pácolt fokhagymagerezdeket, napokig elél rajtuk vagy éhezik, gyümölcskúrára fogja magát, úszni jár, figyeli a testsúlyát, ad arra, amit mondanak róla, szereti a szép régi bőrkabátokat, tud rájuk alkudni, úgy öltözködik, mint még a hatvanas évek végén, azt a ruhát hordja, amit akkor vett, pulóver, nyitott gallérú ing, kopott ülepű kordnadrág, ilyesmik, csodálkozik, hogy más másban jár.
3. Nem csak a Pimodánba, de egyáltalán, sehova sem tartozik, nem vesz részt, kedvtelve húzza az időt, nem kapkod el semmit, inkább csak van, létezik, folytatódik. Zord és félénk egyszerre, úgy tesz, mint aki képtelen átlátni a mindennapi érintkezés technikáját, ezért van, hogy erőből old meg bonyolult helyzeteket, vagy erőből fordít nekik hátat, feledékenynek mutatja magát, embertelennek és boldogtalannak, de az ötletei annyira kézenfekvőek, emberiek, kegyetlenek és boldogsággal telítettek, hogy azt kérdezed: ez miért nem neked jutott az eszedbe, mért pont neki? Épp azért kérdezed, mert egyik sem tűnik észbejutottnak.
4. Gyermekkezek között elolvad.
5. Bonyolult, titkolt viszonya van a pénzzel.
6. Aszkéta bár, de élvezi, amit élvez; úgy gyújt rá, mint egy nő, csavaros észjárású, mint egy székely paraszt, művelt, mint egy múltszázada német esztéta, de ezt el tudja hallgatni; van néhány trükkje, amit sosem ad ki, mint a Grimm-mese manója, Rumpelstilzchen, vagy Montblanc-magányában a cirkuszi kardnyelő; tud inni, szeret lovagolni, patetikusan széket összetörni; azt hiszi (téveszme – ld. Bódy, Fassbinder), hogy mindenhez ért, és azt (másik téveszme ld. Szép Ernő, Kleist), hogy semmihez sem.
7. Az indulatot pillantja meg először, az indulat anyagát, és csak azután, de rögtön azután, a formát. Ez eredetiségének egyik titka, ez a kényelmetlen képessége, amivel születni kell. Kényelmetlen, mert mindenkiből, belőle is indulatokat vált ki.
8. Mint egy Jeles-kutató, mindent felír: azt is, amit gondol, azt is, amit nem gondol, azt is, amit hall, azt is, amit véletlenül mond. Roppant gyermekszájgyűjteménye van, abból él szürke felnőtt-napokon, piciny gyermeklelkekből, mint egy takarékos Gilles de Rais. Noteszaiból váratlanul, sűrű torokreszelések közt, felolvas. Hangja ilyenkor hezitál, torokból jön, csupa sivatagi hehezet, szóvégi dallamosság, kacér öngúny.
9. Tulajdonképpen író, filmet is csak azért rendez, mert író: a képeket – álmait – grammatikai leltárban tartja számon, akár egy fűszeressegéd: Dickenst olvas a pult-alatt, s ha csilingel az ajtó, ólomfehér dühvel néz fel, hogy megint zavarják. Szinte magánkívül van, ha eszébe jut egy ritka, páratlan sztereotípia.
10. Tud arról, mi van a megszólalás előtt.
11. Jézus-regényen töpreng, mióta ismerem.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 10. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1253 |
