Kelecsényi László
Fél évszázad (1945-1995) 810 egész estét betöltő magyar játékfilmje közül 288-nak volt klasszikus vagy alig ismert szépirodalmi alapja.
Gelencsér Gábor Forgatott könyvek című új műve alatt tényleg beszakadhat egy gyöngébb asztal. Nem az 564 oldalas kötet súlya, hanem a benne megidézett, megfilmesített írók regényei, elbeszélései, drámái miatt. Olvasásra lusta lapozgatókat meggyőzhetnek erről azok a mutatók, melyek nemcsak a téma bőséges szakirodalmát sorakoztatják föl, de oda-vissza kereshető, jól használható jegyzékekben az írók, a rendezők, a filmek listáját is – páratlanul ritka gondossággal.
Évtizedes kutatómunka fekszik előttünk, melynek során a szerzőnek nemcsak az adott filmeket – olykor méltán feledett selejteket – kellett többször látnia (amiért, őszintén szólva, nem irigyelhetjük őt), hanem elolvasni minden prózai és drámai szöveget, amire az átdolgozó dramaturgok, témaínségben szenvedő rendezők egykoron rávetették magukat. Ettől a lelkiismeretes feltáró munkától még száraz és unalmas is lehetne ez a könyv. De nem az. Gelencsér nemcsak korszakok és műfajok mindentudója, de nagyon jó író is. Tudtán és szándékán kívül felvet egy fontos kérdést: ha ennyire irodalmi ihletésű a filmművészetünk és –gyártásunk, akkor mire való az a műfaji gőg, fényezett büszkeség, amellyel főként a magyar új hullám virágkorában éltük át és szerettük meg a mára kanonizálódott remekművet? A válasz egyszerű: ha tetszik, ha nem, az irodalom általában csak ugródeszka, szellemi talppont a filmrendezőknek.
Gelencsér Gábor úgy ír a tárgyáról, mint egy megbízható dramaturg – holott, ha jól tudom, egy napig sem űzte ezt a meghatározhatatlan hivatást. Témája rengetegében úgy vág utat, hogy kiválóan használható mini-portrékat rajzol a rendezőkről, akik adaptáltak, és az írókról, akik ennek a műveletnek áldozatául estek. Mert ismételjük az átdolgozások sarkigazságát: kiváló vagy csak jó adaptáció akkor születhet, ha az új műfaj szerzői hűtlenül bánnak a választott szövegekkel. Az írók kisportréi talán még a rendezőkénél is fontosabbak. Ugyan honnét tudná az utókor, hogy például Galambos Lajos írónak mekkora szerepe volt a hatvanas évek honi filmjeiben. Vagy Bárány Tamás, Bóka László, Dobozy Imre, Fekete Gyula, Mesterházi Lajos és mások porosodó munkái mivel járultak hozzá az eredeti kiinduló prózánál értékesebb vagy fontosabb filmek születéséhez.
Ha valaki pedig azt hinné, hogy ez a tudományos igényű kötet csak a film és az irodalom kapcsolatának feltárásában autentikus – nagyot téved. A szerzőtől kortörténeti elemzéseket is kapunk, és néhány kényszerűen hiányzó fontos rendező (például Bacsó Péter, Mészáros Márta – mert ők nem adaptáltak regényeket) kivételével megidéződik fél évszázad alkotói kara, azaz a Forgatott könyveket filmtörténeti kézikönyvként is lehet forgatni. A főszöveg harmadik harmadában pedig a megfilmesített írók sora (Móricz, Déry, Mándy stb.) mentén haladva „esettanulmányokban” tudósít arról, mit kapott a magyar mozgókép a magyar prózától.
Ha van ennek a könyvnek messzire világító tanulsága – túl azon, hogy egy kiváló tollú szerző hiánypótló eredeti szemléletű munkáját olvasgathatjuk bő haszonnal –, az az lenne, hogy még a mindenféle sikerlistán magasan jegyzett, egyértelműen kanonizált film-remekeink (Szegénylegények, Szindbád, Szerelem) bölcsőjénél is ott állt bábaként az irodalom múzsája. Ezen érdemes meditálni, és elvetni a felosztásos gondolkodás szűkkeblű skatulyáit. Ráébredni, hogy a történetmesélő műfajok, legyen hordozójuk a nyomtatott írás vagy a mozgókép – testvérek. S jobb, ha kézen fogva járnak.
Kijárat Kiadó – Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány, 2015.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/12 49-50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12497 |
