Forgács Nóra Kinga
Un peu, beaucoup, aveuglément! – francia, 2015. Rendezte: Clovis Cornillac. Írta: Lilou Fogli, Tristan Schulmann. Kép: Thierry Pouget. Zene: Guillaume Poussel. Szereplők: Mélanie Bernier (MAchine), Clovis Cornillac (Machin), Lilou Fogli (Charlotte), Philippe Duquesne (Artus). Gyártó: Sofica Manon 5 / TMC / Cine Nomine. Forgalmazó: Cinetel Kft. Szinkronizált. 90 perc.
Egy napon debütált a hazai mozikban a Vakrandi című francia komédia és egy spanyol dráma, a Tízezer km – mindkét esetben az elválasztott szerelmesek témája áll a középpontban, a drámai feldolgozásban a távolság bizonyul áthidalhatatlannak, a komikus megközelítésben pedig ledönthetetlennek tűnik egy válaszfal. Clovis Cornillac filmje szeretettel karikírozott hőseivel és pozitív végkicsengésű történetével könnyű darab, nem is szel át óceánokat, mégis hasonló kérdésekről mesél, mint fajsúlyos társa: a döntésről, hogyan is kellene élni az életünket, az egymáshoz való kötődés vágyáról és az elszigeteltségről.
A férfi mogorva játéktervező, aki hosszú évek óta él lakásába, csendes magányába és egy már-már mániává vált játék tervének kidolgozásába zárkózva. Egy napon a papírvékony fallal elválasztott szomszéd lakásba költözik a nő, aki elnyomó kapcsolatból menekülve megtépázott önbizalommal keresi a lehetőséget, hogy zongoraművésszé válhasson. Egymásnak a Machin és Machine becenevet adják, egyre szorosabb viszony szövődik közöttük, melynek egyszerre generátora és akadálya az a bizonyos fal.
Adott tehát a drámai potenciál és a komikus alapszituáció. Hőseink helyzete a Tízezer km-ben látottak komplementere, nem együtt maradni, hanem ismerkedni igyekeznek, nem a távolból, hanem szomszédokként, mégis elszakítva. A Vakrandi romantikus komédia, ezt alá is húzza az érzékeny főszereplők vaskosabb megfelelőinek bevonásával. Inkább eredetieskedő, mint eredeti, mégis működnek a kissé megcsavart, ám nem elég bátor vonásokkal elrajzolt szituációk és karakterek. A sztori szolgál némi kéretlen didaxissal az emberi kapcsolatokat illetően, de saját keretein belül próbál örömet csempészni a filmezésbe, és mindvégig humánus marad. Mélységében közelébe sem ér spanyol társának, sem a Jean-Pierre Jeunet-i különös magányok hagyománynak, de azért megszívlelhető mozidarab.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/10 56-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12428 |
