Bayer Antal
Minyonok
Nem ritka, hogy népszerű képregényfigurák mellékszereplőként kezdjék pályafutásukat. A Thimble Theatre már tíz éve futott, amikor először megjelent benne későbbi sztárja, Popeye, míg Rozsomákot vagy a Megtorlót eredetileg egyszer használható karakternek szánták, és csak jó pár vendégszereplés után kaptak saját képregénysorozatot. De eszünkbe juthat a Hupikék Törpikék (eredeti nevükön Schtroumpfs) esete is, akik egy Johan et Pirlouit képregényben mutatkoztak be, és a lelkes olvasói levelek hatására kelhettek önálló életre.
A kék manókhoz hasonlóan a minyonok, ezek a sárga izék is a Journal de Spirou figurái lettek, méghozzá már 2013 nyarán, a Gru 2 bemutatójának az idején, de az albumbeli megjelenésre mostanáig, a minyonok saját mozifilmjének a premieréig kellett várni. Valójában a képregénynek semmi köze a filmek történetéhez. A képsorként indult, majd egyoldalasakra váltó gegsorozat a minyonok hétköznapjait mutatják be. Írójuk a francia Didier Ah Koon, aki storyboardosként, ezen belül is leginkább a poénok felelőseként dolgozott a filmen, Pierre Coffin rendező őt bízta meg a képregények kigondolásával. Ah Koon rajzos forgatókönyveket készített, ezeket dolgozta ki eleinte Nölwenn Roberts, akit két tucat oldal után váltott Renaud Collin – a most megjelent album csak utóbbi munkáit tartalmazza, bár Nölvenn honlapjáról kiderül, hogy néhány korábbi, még általa rajzolt poént átdolgoztattak Collinnel, feltehetően az egységesebb képi megjelenés kedvéért.
Képregényt olvasni nem könnyű, hiszen képi és szöveges elemekből áll össze. A nagyon kicsi gyerekek még nem ismerik a betűket, azoknak a felnőttek viszont, akiknek kiskorukból kimaradt a képregény, nehezen áll össze a két kód kombinációja. Különleges aleset a szöveg nélküli képregény. Azt hihetnénk, ez kiküszöböl minden értési problémát – ám ennek éppen az ellenkezője igaz. Jól követhető, szöveg nélküli képregényt csinálni igen komoly kihívás.
A Minyonok képregényekben alig van szöveg, az a kevés is többnyire csak felirat, cégér, iránymutató tábla. A fiatal célközönségnek mégis meggyűlhet a baja egyes történések megfejtésével, hiszen csak akkor igazán ütősek a poénok, ha találkoztak már gilisztát rejtő almával vagy egyszerű Rorschach-teszttel, és úgy általában van némi tapasztalatuk a 8 óra munka, 8 óra pihenés rutinját illetően. Szerencsére vannak olyan jók a kis sztorik, hogy a szülőnek is legyen kedve elolvasni és szükség esetén megmagyarázni a gyereknek a finomságokat.
Nem én leszek az első, aki kiemeli, hogy bármennyire is kézenfekvő a „minions” fordítása „minyonra”, kissé zavarkeltő ez a magyarítás. Etimológiailag levezethető ugyan a kedvenc-kegyenc vonalon, Shakespeare-en és III. Henrik francia királyon át, hogy nem olyan rossz ez az elnevezés, de ember legyen a talpán, aki két lépésben világossá teszi, mi köze van a Kugler Henrik cukrász által meghonosított, puncsízű sütikéknek egy világuralomra törekvő főgonosz szorgalmas szolgáihoz. A képregény esetében ezért némileg szerencsés is, hogy az overallban tüsténkedő kis banánzabálók gazdája egyszer sem jelenik meg, így olybá tűnhet, hogy ezek az aranyos micsodák öncélúan gyártják futószalagon az élet kioltására alkalmas fegyverek teljes arzenálját.
A burkolt üzenetbe, miszerint láncfűrészeket, lézerpuskákat és nukleáris tölteteket gyártani tulajdonképpen semmivel sem ártalmasabb foglalatosság, mint bármely más tevékenység, inkább ne is gondoljunk bele. Ha viszont figyelmen kívül hagyjuk a Minyonok munkájának a mibenlétét, a képsorok szereplői tulajdonképpen bárkik lehetnének, akiknek a hétköznapjaiban előfordulnak humorosan felfogható helyzetek. Márpedig ebben a tipikusan francia-belga képregényműfajban a Spirou alkotógárdája tökéletesen otthon van. Szórakoztató olvasmánynak tökéletesen megteszi, és ősszel jön egy második kötet is belőle.
Minyonok 1: Bananas! Színes, puhafedeles, 44 oldal. Kiadó: Pesti Könyv.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/10 64-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12423 |
