Turcsányi Sándor
Hogyan fogyjunk le három nap alatt huszonöt kilogrammot? Hogyan legyünk már a jövő héten sikeresek, gazdagok, szerencsések? Hogyan éljünk örökké? Hogyan tanuljunk meg angolul és franciául rövid idő alatt alvás közben? Ezekre a kérdésekre nem válaszol a Nagy Indiánkönyv (és mert nagy, nehéz is). Unokáink sem fogják olvasni.
Mióta orvosi körökből kiszivárgott, hogy korunk pestise nem az AIDS, hanem a dislexia, tagadhatatlanul föltámadt az adaptációk utáni vágy. Tehát most is egy „középső mohikánnal” van dolgunk (a szabályt erősítő kivétel Gojko Mitić, az utolsó népi demokratikus mohikán. Ez már szinte bizonyos.)
A periodikusan celluloidra konzervált alapművek igen ritka esetekben foghatók az eredetijükhöz. Ezért nem is érdemes Cooper felől közeledni. A szardíniánál sem azt vizsgáljuk, hogy tud-e még úszni, hanem hogy benne vannak-e rendesen a hozzávalók. Minden stimmel: ibuszos táj, szép, szőke angol miss, nemeslelkű rézbőrű és egyáltalán, réz, bőr, harisnya, meg minden. És a sok halál.
Megszokhattuk a nagy halálokat hosszú párviadal, keserves agónia. Az utolsó mohikán eddigi filmváltozatai kínos precizitással ragaszkodtak e kőbevésett szabályhoz. Filmünk új utat vág a haláldzsungelben: dögölj meg minél előbb! Magua gyors, szakavatott, rutinos, de legfőképp unott mozdulatokkal koncolja föl Unkast, aki maga sem késlekedik – nixli görcsös rángatódzás, szenvedő pofa, hosszú búcsú, máris iszkiri az örök vadászmezőkre. S így tovább, a bosszú még gyorsabb. Semmi ökölcsata, Csingacsguk elébb belezi ki Maguát, mintsem Carl Lewis elfutna innen a sarokig.
De vissza a nyelvtanuláshoz! Az angolok és franciák amerikai háborújában az őslakosság olyan alapon állt az egyik vagy a másik oldalára, hogy a kettő közül melyikük nyelvét beszélte. Bajban voltak az orosz szakos indiánok.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/04 55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1242 |
