Soós Tamás Dénes
Project Almanac – amerikai, 2014. Rendezte: Dean Israelite. Szereplők: Jonny Weston, Sofia Black-D’Elia, Allen Evangelista. Forgalmazó: Select Video. 106 perc.
Mi lett volna, ha a Vissza a jövőbe filmekben nem Marty McFly, hanem a második részben színre lépő mafla fia utazgatott volna az időben – és mindezt a húga filmre vette volna a mai vlogolós generáció stílusában? Az ígéretesen induló, de kiszámíthatóan végződő Almanach projekt már a címében is hivatkozik a Vissza a jövőbe 2.-re és a fő konfliktusát szolgáltató sportévkönyvre (almanachra), de ez az utalás a magyar tükörfordításban elvész. David, a főszereplő ugyan nem olyan bárgyú, mint ifj. McFly, hanem címeres zseni, aki a massachusettsi kutatóegyetemre szeretne bekerülni, mégis ugyanazokat a hibákat követi el, mint híres elődjei. Nemcsak a történelem, de a science fiction időutazós alzsánere is ismétli önmagát, az újdonságot csak a forma – a szubjektív, kézikamerás, találtfilmesnek (found footage) mondott stílus – jelenti. Jobb esetben ez a műfaji hatást mélyítő, hétköznapi realizmust fecskendez a történetbe, ám itt csak a triviális, sőt banális pillanatok elszaporodását okozza. Az időgépet építő fiatalok a folyamat lényegtelen pontjait is aprólékosan rögzítik, a legkisebb eredményre is lelkesen csodálkoznak rá – ami a való életben adekvát, az filmen most unalmas és egyhangú. Csakúgy, mint a felszínes tinikonfliktusok – elszúrt felelés, elszalasztott első csók és iskolai bullying –, amiket az időgép segítségével oldanak fel Davidék, míg a pillangóhatás törvénye össze nem dönti a bulizós, nyári fesztiválos, kémiatanár-alázós utópiájukat.
Az Almanach projektben ugyan akadnak találó vizuális megoldások (az önmagával farkasszemet néző időutazóból képhiba lesz, és hologramként foszlik szét), de zavaró, hogy a szubjektív formát nem használja következetesen. A film elején kiépített realizmus pedig – melynek révén szimpatikusan hangsúlyozták az időutazás fizikai mellékhatásait – a fináléra átadja a helyét a kötelező, előre lekottázható műfaji fordulatoknak. A hibáit megszállottan javítgató David portréján keresztül Az Almanach projekt akár a második esélyt és az örökös újrakezdést fetisizáló amerikai tömegkultúráról is mondhatott volna valami érdemlegeset, ám legfőbb tanulsága az lett, hogy az MTV-nek van egy filmgyártó részlege, és a product placementje is jobb, mint a Nike-é. Nekik komplett jeleneteket sikerült a hipszter fesztiválok és egynyári slágerek indokolatlan promóciójára áldozni – ezzel pedig a tinifilmes sztorit is zsákutcába vitték.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 62-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12398 |
