Sághy Miklós
A közelmúlt történelme meleg férfiak nézőpontjából.
Takács Mária dokumentumfilmje a rendező 2009-ben bemutatott alkotásának, az Eltitkolt éveknek a párdarabja. A korábbi filmben középkorú leszbikus nők vallanak arról, hogy milyen volt megélni másságukat a késő Kádár-kor puha diktatúrájában, s hogy milyen fordulatot hozott személyes életükben a rendszerváltás. Mivel a téma kibontása döntően interjúk formájában történik, leggyakrabban a nőket látjuk a vásznon mesélni, akiknek szavait korabeli fotók (sokszor saját felvételeik) és archív mozgóképek illusztrálják.
A Meleg férfiak, hideg diktatúrák több szempontból is ellép az Eltitkolt évek egyébként jól működő „beszélőfejes” technikájától. Fontos újítása, hogy a homoszexuális férfiak bemutatásakor segítségül hívja a fiatalabb generációt. A főszereplő, hét korosabb férfit ugyanis négy harminc körüli, meleg fiatalember faggatja arról, hogy miképpen élték meg másságukat az államszocializmus idején. Bevallott motivációjuk pedig nem kevesebb, minthogy az idősebbek stratégiáiból tanulva könnyebben boldoguljanak a jelen társadalmi és politikai viszonyai közt, melyet a fokozódó homofóbia jellemez. A generációk dialógusa mellett fontos újítása Takács Mária mostani alkotásának, hogy a kamerával rögzített interjúkon túl megrendezett jelenetekbe helyezi főszereplőit. Egy ízben például az Egyetem Presszó belső világát idéző díszletek közé invitálja őket, ahol megilletődve ismerik fel a korabeli, egyik legnépszerűbb meleg találkahely mását. A pultban a fiatal generáció tagjai nőnek öltözve alakítják a hajdani kiszolgáló személyzetet. Az ehhez hasonló megoldások célja a múlt megidézése, „jelenvalóvá” tétele volna, közvetve pedig az interjúalanyok helyzetbe hozása, reakcióra, emlékezésre késztetése.
Önmagában is érdekes egy viszonylag „zárt” szubkultúra világába bepillantani, ám Takács Mária dokumentumfilmjében mindez kiegészül a közelmúlt kontextusával. Nem általában kíváncsi ugyanis (fiatal kérdezőivel együtt) az idősebb melegek szexualitáshoz, párkapcsolathoz, családhoz, szülőkhöz fűződő viszonyára, hanem az is legalább ennyire érdekli, hogy miképpen fest a Kádár-kor egy speciális szubkultúra nézőpontjából. Az interjúkból kiderül, hogy az államszocializmus időszaka sem volt maga a pokol. Léteztek találkahelyek, melyeket eltűrt a rendszer, nem okozott azonnali állásvesztést, ha kitudódott valakiről a mássága és így tovább. Persze akkoriban sem volt könnyű melegnek lenni, hisz az állam türelmének ára a szexuális másságnak a szigorúan privát szférában tartása volt. Látható közösségekbe szerveződésre csak a rendszerváltás után nyílt lehetőség. A nyilvánosan vállat melegség (aminek egyik legszembeötlőbb eseménye a Pride Fesztivál) ugyanakkor a magyar társadalom pozitív és negatív reakcióit egyaránt kiváltotta, ide értve a melegekkel szembeni türelmetlenség fokozódását. Az idősebbeknek a Kádár-érában az elfogadás szempontjából alapvetően más problémái voltak. Részben ezért sem igazán működhet a filmben az a generációs dialógus, melynek tétje az „öregek” stratégiáinak jelenkori alkalmazhatósága volna. Párbeszédük ellenében hat az is, hogy sajnos a fiatalokról alig tudunk meg valamit, ők leginkább csak kérdeznek, s velünk együtt hallgatják az idősebbek válaszait.
A múltrekonstruáló jelenetek, mint például a már említett Egyetem Presszó-beli vagy a film elején egy rendőrségi vallatás megidézése nem tesznek hozzá sokat az interjúkban elmondottakhoz. Talán az egyetlen kivétel ez alól a közös tengerparti utazás, ahol a múlt tereinek bejárása a nézők számára is kellő láttató erővel idézi meg hőseink fiatalkorát. A megszólaltatott férfiak azonban jól megoldják ezeket az amúgy inkább erőltetett helyzeteket. Szellemesen, okosan, és kellő humorral viszonyulnak a mesterkélt szerepjátékokhoz. Megejtő az őszinteségük, nyíltságuk, amivel az életükről mesélnek. Takács Mária filmjének fontos érdeme, hogy képes ilyen módon megszólaltatni főszereplőit. Az őszinte portré ugyanis nagyon hatásos fegyver a negatív sztereotípiák ellen, melyek nem kis mértékben a tudatlanság és az információhiány gerjesztette félelmekből fakadnak.
Meleg férfiak, hideg diktatúrák – magyar dokumentumfilm, 2015. Rendezte és a forgatókönyvet írta: Takács Mária. Kép: Trencsényi Klára, Szőnyi István, Vizkelety Márton, Michel. Zene: Jiři Kaderábek. Vágó: Palotai Éva. Hang: Almásy Péter. Producer: Ugrin Julianna. Gyártó: Éclipse Film Kft. 90 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 51-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12368 |
